<-- facebook plugin -->
<-- facebook plugin end -->

Hunfield

Pressingre hívott fanatizmus

Hunfield Road

Pressingre hívott fanatizmus

NK Maribor - Liverpool - szlovén kiruccanás

2017. november 21. 17:22 - Crouch_15

Elérkeztünk a BL csoportmérkőzések 3. köréhez, ahol csapatunk Szlovéniába az NK Maribor együtteséhez látogat.

A Maribor a 10 csapatos szlovén bajnokságban 12 forduló után 8 győzelemmel és 4 döntetlennel veretlenül áll a táblázat 2. helyén. Csak az egykori játékosunk, Igor Biscan által vezetett NK Olimpija Ljubljana előzi meg őket.

A BL-be a 2. selejtező kőrben kapcsolódtak be, ahol a bosnyák HSK Zrinjski Mostar csapatával találkoztak. Az idegenbeli 2-1-es siker után hazai pályán elég volt nekik az 1-1-es döntetlen. A következő körben az izlandi FH Hafnarfjördur várt rájuk. Otthon és Izlandon is egyaránt 1-0-ra nyertek, így kettős győzelemmel jutottak tovább az utolsó selejtező kőrbe. A PlayOff körben a Kispestet búcsúztató izraeli Hapoel Beer Sheva várt rájuk. Idegenben 2-1-re kikaptak. Hazai pályán aztán egy teljesen kiegyenlített mérkőzésen a 15. percben szerzett góllal 1-0-ra összesítésben pedig 2-2-re végeztek, így idegenben lőtt góllal és hatalmas bravúrral búcsúztatták a Korhut Mihállyal felálló izraeli bajnokot.

A csoportkőrt a Szpartak Moszkva ellen kezdték, akik ellen abszolút nem játszottak alárendelt szerepet és egy 85. percben szerzett góllal mentették döntetlenre a találkozót (1-1). A Sevilla csapata már sokkal nehezebb ellenfél volt és idegenben 3-0-s vereséget szenvedtek.

A két csapat sosem játszott egymással, ugyanakkor mind a Pool, mind a Maribor játszott már az ellenfél csapat nemzeti riválisával. A szlovének a BL 2014/15-ös kiírás csoportkörében találkoztak a Chelsea-vel, akiktől idegenben egy 6-0-s zakóval távoztak, viszont hazai környezetben meglepetésre 1-1-s döntetlent játszottak. Abban az évben a Maribor a csoport utolsó helyén végzett 3 ponttal. A Liverpool a 2003/04-es szezonban az akkor még UEFA kupa első fordulójában találkozott az Olimpija Ljubljana együttesével. Idegenben 1-1-s döntetlen született, míg az Anfield-en Anthony Le Tallec, Emile Heskey és Kewell góljaival 3-0-ra győztük le őket.

Érdekesség a Maribor csapatával kapcsolatban, hogy a BL csoportkörébe jutott csapatok közül a szlovének csapata a legkevésbé értékes, a Trasnfermartk.de adatai alapján 12,5m€. További érdekesség, hogy a csapatban játszik Luka Zahovic, aki a legendás szlovén csatár Zlatko Zahovic fia.

Reményeink szerint könnyű meccset játszanak majd Firmino-ék és, ha a helyzetkihasználás végre megfelelő mértékű lesz, akkor ez a 90 perc egy tökéletes ráhangolódás lesz a vasárnapi Tottenham elleni derbire. A kapuban Karius fog kezdeni Klopp év elején felállított kapus rangsora miatt. Sérülés fronton változás nincs, és Joe Gomez is letöltötte egymeccses eltiltását.

Sajnos a mérkőzést élőben nem közvetítik, de a Sport2-n este fél11-től felvételről leadják, akik nem bírják kivárni azoknak, marad az online stream. A szerencsésebb szurkolóink pedig a helyszínről nézhetik meg a találkozót.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hunfieldroad.blog.hu/api/trackback/id/tr713335971

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása