<-- facebook plugin -->
<-- facebook plugin end -->

Hunfield

Pressingre hívott fanatizmus

Hunfield Road

Pressingre hívott fanatizmus

A szenegáli utcákról a Premier Leagueig - bemutatkozik Sadio Mané (1. rész)

2017. november 27. 17:37 - Crouch_15

Míg a korábbiakban Mohamed Salah-t ismerhettétek meg egy kicsit jobban, ezúttal az „Afrikai expressz” párosának másik tagjával, Sadio Manéval kapcsolatban vállalkozunk rá, hogy bemutassuk karrierjét, amennyire csak lehet. A szenegáli utcákról indult fiatalemberről talán többen tudják, hogy a Premier League leggyorsabb mesterhármasának birtokosa lehet – épp egy másik Liverpooli közönség kedvenctől elhódítva a címet – azonban mi ezen túlmenően is szeretnénk bemutatni a srácot, aki már gyerekként tudta: számára a világ legjobb bajnokságában, a Premier League-ben egy megvalósult álom lesz játszani.

"Engedd meg, hogy bemutatkozzak neked is. A nevem Sadio Mané"


A HELYI FALUTÓL DAKARIG

Sadio Mané 1992. április 10-én született SédhIou városában, Szenegálban. Mindössze kettő éves volt, amikor először találkozott a labdával, és attól a pillanattól kezdve elválaszthatatlan barátokká is váltak ők ketten. Ahogyan akkor minden korabeli gyereknek, az utcákon folyó meccsek jelentették számára is a kezdeteket, a helyiek számára pedig gyorsan nyilvánvalóvá vált, hogy személyében a város legtehetségesebb játékosát figyelhetik, és ezt igyekeztek is a tudtára adni annak ellenére, hogy a családja teljesen más életutat szánt neki.

Abbahagyni a focit? Na még mit nem!

Később, amikor idősebb lett szívesen töltötte az idejét a meccseket nézve, ezen alkalmak közül is kiemelkedtek azok a pillanatok, amikor a nemzeti csapat játszott, ilyenkor a „Hőseit” csodálhatta és elképzelhette, amint egy közülük. A 2002-es világbajnokság erre megfelelő alapot biztosított, Szenegál a csoportmeccsen legyőzte az 1998-as tornán diadalmaskodó Franciaországot, majd önmagához képest kiváló szereplést bemutatva a nyolcaddöntőig jutott.

Az 1998-as világbajnok Franciaországot legyőző kezdő tizenegy tagjai

Amikor a családja látta, hogy számára csak a futball létezik, Mané elkezdte meggyőzni családját arról, hogy engedjék el Dakarba egy próbajátékra. Bár első körben ellenkeztek, amikor valóban látták, hogy mennyire szeretné, segíteni kezdtek neki. Dakarba már a bácsikájával érkezett meg, mindössze 15 évesen maga mögött hagyva az otthon kényelmes melegét egy olyan úton elindulva, aminek a végén ott csillogott a szeme előtt az álma: profi futballistává válni. Az első alkalommal mielőtt elkezdődhetett volna a próbajáték, egy idősebb úr nézett rá, majd lépett oda hozzá, aki egészen biztos volt benne, hogy rossz helyen van Sadio, ezért így szólt hozzá: „A próbajátékra jöttél? Azokban a cipőkben? Hogy tudsz bennük játszani?” – a cipők régiek voltak és szakadtak – „és azokban a rövidnadrágokban? Nincs rendes futballista nadrágod?” A válasz azonban meglehetősen egyszerűre és lényegre törőre sikeredett. „A legjobb ruháimban jöttem azok közül, amim van. Csak játszani akarok, és megmutatni mit tudok” – Sikerült. A felszerelését pedzegető megfigyelőnek először a döbbenet ült ki az arcára, a játék után pedig azonnal odalépett hozzá és elmondta: a csapatában fog játszani. Így került végül egy számára teljesen ismeretlen családhoz Dakarban, akik gondoskodtak mindenről azért, hogy neki a futballon kívül semmi másra se kelljen figyelnie. Ha őneki nem is, őt mindenképp figyelték.

Emlékszem, kettő vagy három éves koromtól kezdve mindig a labdával játszottam... az utcákon kezdtem.


„BIENVENUE À METZ”

2011-et írtunk, amikor Szenegált elhagyva Mané annak a Metznek az akadémiájára került, amely korábban olyan játékosokat adott át a futball mindig fényesen ragyogó színpadának, mint Rigobert Song, Louis Saha, Papiss Cissé, Emmanuel Adebayor, vagy Robert Pirès. A Metz csapata ekkoriban a Ligue 2-ben szerénykedett, a bemutatkozásra pedig egészen 2012. január 14-ig kellett várnia, egy Bastia elleni meccsen debütálhatott 19 esztendősen, csereként a 75. percben Kévin Diázt váltva. Húsz alkalommal léphetett pályára a francia együttesben, ezek során pedig megszerezte karrierje első találatát is a Guingamp ellen, ami mellé egy gólpasszt is gyűjtött. Ennyi idő alatt is sikerült meggyőznie a Salzburg megfigyelőit arról, hogy egy csiszolatlan gyémánttal van dolguk, akire minél előbb érdemes lecsapni. A Metz számára klubrekordot jelentő 4.000.000 eurót fizettek érte, hogy aztán alig 20 évesen újabb lépéssel kerüljön közelebb ahhoz, amiről a szenegáli utcákon gyerekként még csupán csak álmodott.

Au revoir Metz

A RED BULL SZÁRNYAKAT AD

A 4.000.000 euró komolyságát jelzi, hogy azon a nyáron ez volt a legmagasabb összeg, amit játékosért kiadott az osztrák címvédő és kupagyőztes. Ezután következett egyetlen millióval Mané mögött Kevin Kampl, aki ma már az ugyancsak „Red Bull családba” tartozó Lipcse játékosa. Tulajdonképpen rögtön az első szezonjában bizonyította, hogy elképesztő tehetséggel rendelkezik. A bajnoki meccseken 26 mérkőzésen lőtt 16 gólja, és 9 adott gólpassza a csapat legeredményesebb játékosai közé emelte, nála többet csak az a Jonathan Soriano szerzett, aki 26-szor mattolta a védelmet. A bajnokságban azonban nem sikerült a címvédés, öt ponttal maradtak el a fővárosi Austria Wientől, és az osztrák kupában is csak az elődöntőig jutottak, más kérdés, hogy az abban az évben kisebbfajta csodát végrehajtó, jelenleg harmadosztályban szereplő FC Pasching a döntőben a bajnokot is legyőzte egy egygólos összecsapáson.

Átlagos jelenet egy Basel elleni Európa Liga meccsről: Mané fut, az ellenfél játékosa próbálja utolérni.

Jelenlegi mesterünk, Jürgen Klopp figyelmét már ekkor felkeltette a villámléptű szenegáli fiú, és szívesen is látta volna Dortmundban, Salzburgban azonban érthető módon ragaszkodtak hozzá, így a szerelem plátói, az álom megvalósulása későbbre maradt. Bánkódnia persze még mindig nem kellett, éppen csak 21 éves lett, és egy nagyszerű év volt mögötte. Új szezon, új remények, a cél természetesen a kupák visszahódítása volt az őket megillető csapathoz, Sadio számára pedig nem csak ez lehetett motivációs forrás, hanem a tény is, hogy immáron az európai topbajnokságok csapatainak figyelmét is felkeltette. Egy kis érdekesség: ebben a szezonban tette át székhelyét Salzburgba nemzetünk büszkesége, Gulácsi Péter is. Mondhatni sikerült felszívniuk magukat a fiúknak, a bajnokságban ugyanis 80 pontot gyűjtöttek, 18-al többet, mint a második helyezett Rapid Wien, Mané pedig egyaránt 13 góllal és 13 gólpasszal vette ki a részét a sikerből. A kupában a legnagyobb riválisok közül már az első körben búcsúzott Rapid, a másodikban az Austria Wien és a tavalyi győztes is. A döntőig ők maguk kellő mértékű tekintélyt kivívva meneteltek, hiszen a nyolcad-, a negyed-, valamint az elődöntők alatt 20-1-es gólarányt értek el, utóbbiban Mané mesterhármasának is köszönhetően jutottak döntőbe egy 7 gólt hozó gálameccsen.

Előttem a példaképem

A döntő sem hozott különösebb izgalmakat, a 4:2-es sikerrel záruló összecsapás azt jelentette, hogy a Salzburg csapata 2014-ben egy év szünetet követően ismét duplázni tudott. Két év Ausztriában, 87 lejátszott mérkőzés, 45 lőtt gól, 32 kiosztott gólpassz, két kupa. Ezek a mutatók önmagukban is tekintélyt parancsolóak, azonban ha az ember 22 évesen rendelkezik velük, magától értetődően merül fel benne a kérdés: merre tovább?

Hamarosan jövünk a folytatással!

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hunfieldroad.blog.hu/api/trackback/id/tr3013372579

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása