A Bajnokok Ligája döntőjéig egy hét van hátra, így hát időszerűnek érezzük, ha némiképp mi is hangolódni kezdünk rá. Keresve sem találnánk alkalmasabb személyt ennek elindítására, mint Ukrajna nemzeti hősét, Odessza szülöttjét, klubunk méltatlanul a feledés homályába veszett legendás játékosát: Andriy Voronint.
A legutóbbi, athéni Bajnokok Ligája döntő után Rafa Benitez joggal érezhette úgy, hogy újabb játékosokra lesz szüksége, tekintete pedig olyan futballisták felé fordult, mint a hatalmas reményekkel érkező Lucas Leiva, a nem kisebb tehetségnek kikiáltott Ryan Babel, vagy az a Fernando Torres, aki vélhetően maga is Andriytól leste el a futball csínját-bínját, és lett először ünnepelt hős, majd örökre megbélyegzett júdás.
Voronin nem került sok pénzbe, az addigi karrierje alatt csak Németországban futballozó 27 éves játékos a Bayer Leverkusent hagyta ott három év után, 120 mérkőzéssel, közel 60 gólban aktív szerepet vállalva. Szerződése lejártát követően pedig csak ennyit mondott: Auf Wiedersen!
Érdekesség, hogy a 2005-ös Bajnokok Ligája szezonban már járt az Anfielden, a legrangosabb európai kupasorozat akkori kiírásában a nyolcad döntőben ütköztek meg a felek egymással, az ukrán támadó pedig az akkori tudósítások szerint egyik legjobbja volt csapatának, a párharcból azonban mi jutottunk tovább 6-2-es összesítéssel, a többi pedig, ahogyan mondani szokás már történelem, és Istanbulban ért véget egy felejthetetlen estén.
A következő gól sem váratott magára sokáig, még mindig augusztus volt, amikor Sunderlandben a hajrában biztosította be a csapat számára a győzelmet, és lőtte ki a hosszú alsót egy cselt követően ezzel kialakítva a 0-2-es végeredményt. Egy hét sem telt el a következő meccsig, amikor az őszt is góllal nyitotta, és a Derby County 6-0-s lemészárlásából egy találattal vette ki a részét három perccel becserélését követően, aminek köszönhetően habár csak a negyedik fordulóban jártunk a Liverpool a tabella élére ált, először a 2002/2003-as szezon óta.
Gary Mcallister így beszélt róla nem sokkal Liverpoolba igazolása után szeptemberben:
"Rafának nem kell sok időt eltöltenie azzal, hogy egy olyan játékosnak, mint Voronin elmondja, mit csináljon. Az a futballista, aki ekkora tapasztalattal és ilyen képességekkel rendelkezik, ösztönösen tudja, mikor induljon meg, és merre fusson. Néhány mérkőzés után látni lehet, hogy nagyon magabiztos, pontosan tudja, mit csinál. Egy kicsit Teddy Sheringamre emlékeztet a passzaival, és a felvett pozícióival.”
De akkor hogy lett hősünkből a minden idők egyik legrosszabb igazolásaként emlegetett játékos? Hogy megértsük a helyzetet, érdemes számításba venni, hogy Fernando Torres szabályosan berobbant Liverpoolba, és rövid idő alatt törlesztette 38 millió eurós vételárát. A második vonalban az a Peter Crouch vitézkedett, akire mai napig kedvesen emlékeznek a szurkolók – jómagam például miatta lettem Liverpool szurkoló, de erről majd egy másik posztban – hiszen teljesítménye, ha nem is volt mindig kiemelkedő, időről időre mutatott valamit, amitől egy kicsit különlegesnek számított. Ha pedig ez se lenne elég, egy bizonyos Dirk Kuyt is előrébb helyezkedett el a ranglétrán, akit gyakorlatilag mindenki imádott, mai példával azt mondanám, hogy ő volt a holland James Milner, csak csatárban.
Ezzel szemben Andriynak se a Bajnokok Ligájában, se a bajnokságban nem sikerült élnie a lehetőséggel igazán a továbbiakban, és bár annak ellenére, hogy a Besiktas elleni klasszikus, 8-0-s győzelemkor jó teljesítményt nyújtott, jó formáját nem tudta átmenteni a későbbi összecsapásokra, amiken helyenként komikusabbnál komikusabb jelenetekkel borzolta saját szurkolói jóérzését. 2008-ba lépve egy edzésen hetekre kidőlt bokasérülés miatt, a visszatérés után pedig annak ellenére is csak két gólra futotta tőle, hogy egészen az utolsó fordulóig élvezte az edző bizalmát hol kezdőként, hol csereként beállva.
Nyáron, mindössze egy évvel szerződtetése után „a pincér” hozta a számlát, azon pedig egyértelmű volt az üzenet: mennie kell. A Hertha nyújtott segítő kezet, így lehetősége volt megtapasztalni, milyen egy olyan játékossal együtt futballozni, mint Dárdai Pál. Magára talált, 20 bajnoki meccsen 11 gólt lőtt a szezon során és negyedikek lettek, a németek pedig a kölcsönszerződés lejárta után is szerették volna, ha marad, az átigazolásból azonban végül nem lett semmi a klub helyzetéből adódóan, így Voronin visszatért Liverpoolba. Sok köszönet nem volt benne, mert vagy a csapatba sem nevezték, vagy momentumokra küldték pályára. Kezdőként csupán kétszer kapott lehetőséget, de élni azzal sem tudott, így mindössze egy gólpasszal a háta mögött hagyta el az Anfield Roadot és igazolt Oroszországba.
Így hát a poszt bár alapvetően néhány sornak indult, végül egy a teljesség igénye nélkül íródott cikk lett, ami bemutatja, hogyan találtatott gyengének Ukrajna egyetlen gyermeke, aki magára húzhatta imádott klubunk mezét. Ezzel pedig kezdetét is vette sorozatunk, melyben napról napra igyekszünk rákanyarodni Kijevre, mely reményeink szerint végül egy extázisban ünnepelt sikerben csúcsosodik ki.
Tartsatok velünk legközelebb is, ha pedig tetszett a cikk, és még nem tettétek, gyertek át facebook oldalunkra, és kövessetek minket ott is! ;)
