<-- facebook plugin -->
<-- facebook plugin end -->

Hunfield Road

Pressingre hívott fanatizmus

Hunfield Road

Pressingre hívott fanatizmus

Egy perc történelem - Hogy mennyi?

2017. november 21. 10:35 - Crouch_15

 

1989. szeptember 12-én hazai pályán fogadtuk a Crystal Palace együttesét. A hatodik fordulóban megrendezett összecsapáson csapatunk a Bruce Grobbelaar, Glenn Hysen, David Burrows, Steve Nicol, Ronnie Whelan, Alan Hansen, Peter Beardsley, Gary Gillespie, Ian Rush, John Barnes, Steve McMahon összeállításban lépett pályára.

A mérkőzés egész kiegyenlített mederben haladt egy ideig, aztán Steve Nicol a 7. percben egy a tizenhatosról eleresztett lövéssel gólt szerezve elindította a vörösöket egy történelmi győzelem felé. Nem váratott sokat magára a következő találat, Steve McMahon kapott labdát a felező vonal jobb oldaláról és emelt a kimozduló vendég kapus felett jó 20 méterről tanárian a kapuba 2-0-ra módosítva az eredményt mindössze 15 perc elteltével. Talán már a vendégek is úgy gondolták vége van a félidőnek, amikor a 45. percben Peter Beardsley cselezte be magát egészen az ötösig, és bár sikerült szerelni még épp időben, a labda az esetet néhány centiről szemlélő Ian Rushoz került, aki köszönte szépen, és könyörületet nem ismerve pofozta fel a jobb felső sarokba öt méterről a labdát.

A fordulás után sem alakult jobban a londoniak sorsa. Egészen furcsára sikerült a negyedik gólunk 12 perccel a második félidő kezdete után. Peter Beardsley adott be egy szögletet jobbról a rövid oldalra, amit John Barnes csúsztatott tovább fejjel a jókor jó helyen lévő Gary Gillespie felé, aki a hálóba fejelte a labdát. Öt perc sem telt el és jött az ötödik. Gyorsan elvégzett szabadrúgás oldalról laposan középre, kényszerítő Beardsley és Rush között, előbbi pedig a tizenhatoson belülre törve vágta a hálóba labdát a kapus kezei között.

A 67. percben John Aldridge egyik utolsó nagy pillanata következett. A Liverpooli karrierje során 104 mérkőzésen 63 gólt jegyző helyi születésű játékos csereként beállva, első labdaérintéséből értékesítette a jogosan megítélt büntetőt. A pár nap múlva 31. születésnapját ünneplő Aldridgenak ez volt a búcsúmérkőzése, annak talán épp megtette. A lefújás után Aldridge is a szurkolókkal ünnepelt, és nem csak a mezét is, de még a cipőit is a szurkolóknak adta viszonozva a tőlük kapott elképesztő mennyiségű szeretetért.

11 perc volt hátra már csak a mérkőzésből, John Barnes pedig magányosan állt szabadrúgáshoz készülődve 17 méterre a kaputól. Néhány pillanat múlva a bíró megadta a jelet, tízes számú játékosunk pedig a hét mesterlövész erejével helyezte fel a kapu jobb felső sarkába a lasztit, megzavarva ezzel a pókok nyugalmát. Bizonyára Glenn Haysen is megéhezett társai étvágyát látva, így egy szöglet előtt úgy gondolhatta, jó eséllyel talán neki is csurranhat, cseppenhet valami akkor este. S a svéd hátvédnek igaza lett. Senkitől sem zavartatva ugrott fel, és bólintott a hosszúba Barnes beadását követően. Aki azt gondolta itt vége, és elindult haza, tévedett. Ezen az estén nem ismertünk könyörületet, az utolsó pillanatig kiélveztük a mérkőzést. A 90. percben egy megindulást követően kapott hosszabb labdát Haysen, aki a középre gurított labdával az ötös sarkánál álló Steven Nicolt találta meg, és ha már elkezdte a gólgyártást, be is fejezte, laposan a kapu közepébe gurított.

A végeredmény: Liverpool 9-0 Crystal Palace. A Crystal Palace edzője csak így nyilatkozott a mérkőzésről: „egész életünkben kísérteni fog minket ez a mérkőzés”. „King Kenny” edzői karrierjének 100. győzelmét aratta a Liverpoolal 167. meccsén, ami elég stílusosra sikeredett. 9 gól, 8 gólszerző, erre addig és azóta sem volt példa az angol futball történetében. A mérkőzés jót tett a fiúk önbizalmának is, hiszen év végén az Aston Villa csapatát megelőzve 9, a Tottenhamet 16 ponttal, megnyertük a 18. bajnoki címünket.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://hunfieldroad.blog.hu/api/trackback/id/tr9113335033

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.