<-- facebook plugin -->
<-- facebook plugin end -->

Hunfield Road

Pressingre hívott fanatizmus

Hunfield Road

Pressingre hívott fanatizmus

Brighton and Hove Albion – Liverpool – Sirály vs Kormorán

2017. december 01. 17:23 - Thommo

Nincs megállás tovább pattog a labda, legközelebb szombaton délután Dél-Angliában Brightonban az AMEX Stadionban pottyan le a kezdőkörben a pöttyös. 

Chris Hughton 2014 utolsó napján vette át az akkor a Championship-ben a kiesés elől menekülő alakulatot. Az adott évi célkitűzést sikerült is megvalósítani, a 20. helyen végezve benn maradt a gárda a másodosztályban. A következő kiírásban hatalmasat robbantva a 3. helyen végeztek - ami nem ér egyenes feljutást a Premier League-ba - a feljutásért vívott mini Playoff elődöntőjében alulmaradtak a Sheffield Wednesday-al szemben. A tavalyi szezonban egyel növelték a tétet és a Newcastle mögött a 2. helyen végezve alanyi jogon vívták ki a feljutást. A Pl-ben még soha, de az első osztályban is utoljára a 82/83-ban szereplő együttes még mindig tud hova előre lépni. 14 forduló után 17 pontot gyűjtve a 10. helyen tanyáznak. 

Chris Hughton egy ír akit Angliában nagyra tartanak

Pedig nem indult jól az új kaland, Első két mérkőzésükön egyaránt 2-0-ra kaptak ki, előbb a Citytől, utána pedig a Leicester-től. Egy Watforddal játszott gól nélküli döntetlen után megszerezték első győzelmüket is, első áldozatuk a West Brom volt (3-1). 2-1-s vereség a Bournemouth-tól, majd az "újoncok csatáján" legyőzik a Newcastle-t (1-0). Ismét egy vereség, ezúttal az Arsenal-tól (2-0), ezt követte egy 5 meccses veretlenségi sorozat. Az Everton elleni 1-1-el nyitották a sorozatot, 3-0-ra verték a West Ham-et, ismét egy X ezúttal a Southampton-nal (1-1). Wales-ben 1-0-s siker a Swansea otthonában, gól gazdag mérkőzésen 2-2 a Stoke-al. A szériát a United zárta le egy öngólnak köszönhetően. Legutóbb pedig gól nélküli pontosztozkodás a Crystal Palace-szal.

Nyáron két kapus is érkezett a Brightonhoz, a holland Tim Krul és az ausztrál Mathew Ryan. A holland portás megszerzése érdekes körülmények között zajlott. Krul, aki több kölcsönben lévő időszakot is beleszámítva közel 12 évet töltött a Newcastle alkalmazásában, Dél-Londonba is kölcsönbe került először, az átigazolási szezon utolsó napján. Alig 3 hét után a kölcsönt felbontották, hogy másnap már szabadon igazolhatóként idény végéig megszerezzék a játékjogát. A még mindig csak 29 éves kapus megjárta a 2014-es brazíliai VB-t, ahol azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy a Costa Rica elleni negyeddöntő 120. percében beállva a szétlövésben 2 11-est is hárított ezzel továbbjuttatva a narancsmezes csapatot. Ausztrál kollégája a Valencia gárdáját hagyta ott a több játéklehetőség reményében. Eddig mind a 14 bajnoki mérkőzésen lehetőséget kapott, és élt is vele, amit az 5 kapott gól nélküli meccs is bizonyít, nagyban hozzájárulva a Brighton remek szerepléséhez.

Mathew Ryan a védelem vezére

A két együttes a Premier League-ben még sosem találkozott. Legutóbb 2012-ben az FA kupa nyolcad döntőjében kerültek össze. A Liverpool ugyan 6-1-re felülmúlta ellenfelét, de a találkozó nem erről marad emlékezetes, hanem, hogy a Brighton csapata 3 öngólt is vétett, ebből kettőt Liam Bridcutt vállalt magára. Bajnoki mérkőzésen utoljára 1983. Március 22. találkoztunk a Sirályokkal, ahol Rush duplája is kevés volt a győzelemhez (2-2). 

Sérültekkel mindkét csapat jól áll. Hughton mester csak a rutinos középhátvéd Steve Sidwell-re nem számíthat. Nálunk a még mindig határozatlan ideig nem bevethető Clyne-on kívül mindenki rendelkezésre áll. Ugyanakkor Klopp akár csak a Stoke meccsen, nem biztos, hogy megkockáztatja néhány játékos szerepeltetését, tartalékolva a BL továbbjutás szempontjából fontos szerdai Szpartak Moszkva elleni összecsapásra. 

Első ránézésre egyenlőtlen erők küzdelmének tűnhet a Brighton - Liverpool, különösen a vendég csapat támadójátékát látva, de az újonc sem véletlenül foglalja el a táblázat közepét. Klopp a kezdőt biztosan felforgatja a már említett Bajnokok Ligája találkozó miatt. Bárki is lép pályára bizonyítani fogja, hogy az első csapatban a helye, mint azt legutóbb Solanke tette, aki bajnoki mérkőzésen először szerepelt kezdőként. 

Nagy tehetség, akinek Szalah-ék mellett kevés lehetőség jut

Mérkőzésünk szombaton 16:00-kor kezdődik, amit akárcsak szombaton most sem fog tv közvetíteni, így marad a Streamek vadászata.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://hunfieldroad.blog.hu/api/trackback/id/tr1013407247

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.