<-- facebook plugin -->
<-- facebook plugin end -->

Hunfield Road

Pressingre hívott fanatizmus

Hunfield Road

Pressingre hívott fanatizmus

Liverpool 4-3 Manchester City - Karakter

2018. január 14. 21:38 - Crouch_15

Liverpool szurkolónak lenni nem könnyű feladat, szívbetegként pedig egyenesen életveszélyes vállalkozás. Aki nem hiszi, annak tökéletes példatörténet lehet az a meccs, ahol iskolajátékot produkálva 4-1-es előnyben sem lehetünk nyugodtak, hiszen tudjuk, ez itt Liverpool, ahol bármi megtörténhet.

Az év egyik legjobban várt mérkőzésének ígérkezett, a kérdés pedig adott volt: megállítható-e Pep Guardiola csillagászati összegekből összevásárolt brigádja, és sikerül-e elhinnünk magunkról, hogy ezt mi vihetjük véghez? Miközben néhányan korábban arról beszéltek, hogy manchester kékebbik felében akár veretlenül is lehet bajnokságot nyerni, elfeledkeztek egy apró tényről: a legutóbbi 20 Anfielden tett látogatásuk alatt a bajnokságban 14-szer hagyták el vesztesen a pályát, öt alkalommal tudtak pontot szerezni, és csak egyszer diadalmaskodni. Továbbá mellettünk szólt, hogy a Papus a mait nem beleszámítva az összes edző közül a legtöbbször, ötször győzte le Guardiolát, így pontosan tudhatta mire van szüksége a győzelemhez.

85 napja kapott ki utoljára a csapat, ez a Klopp érában a leghosszabb veretlenségi széria.

A mérkőzés előtti órák nem indultak jól, Klopp a sajtótájékoztatón jelezte, hogy Van Dijk elkapta Sturridgetól a harmstringot, a játékát pedig nem fogja kockáztatni a meccs fontossága ellenére sem. A kapuban így némi meglepetésre Karius kezdett, középen Matip és Lovren, a két szélen Robertson és Gomez. Előttük Gini és Can, míg a támadónégyesünk az Oxlade, Mané, Salah, Firmino nevű rosszcsont brigádból alakult ki.

Sokan érdeklődtek róla, miért pont ő, miért pont egy évvel a szerződésének a vége előtt, és miért ennyiért? Az elmúlt meccsek alapján mester és tanítványa együtt adtak választ a pályán: ezért.

A 9. percben Cirmi szerzett labdát egy ügyetlenkedő vendégjátékostól, Oxihoz passzolt, aki a kapu felé indult, és mert senki nem támadta meg, 20 méterről kilőtte a bal alsó sarkot pont úgy, hogy Edersonnak esélye se legyen elérni. Legutóbbi három meccsén már másodjára volt eredményes. A hátralevő időben a középpályánk teljesített kiválóan, a Citynek gyakorlatilag helyzete sem volt, majd a negyvenedik percben Gomez és Karius szerencsétlenkedése nyomán a semmiből egyenlített a City. Frusztráló találat volt, amire bármelyik korábbi klasszis játékosunk mutogathat joggal: ezért igazoltam el, Van Dijk pedig a lelátón ülve válaszolhatta volna optimistán: ezért érkeztem én! A félidőben mégis joggal bizakodhattunk, mert a csapaton egyértelműen látszott, hogy képes a City felé nőni, és megnyerni a meccset. Ettől azonban elválasztott minket 45 perc.

Cirmosunk mutatói igazán impozánsak, 21 idei mérkőzésén 15 gólnál jár és 8 gólpassznál. Miáu!

Negyed órája kezdődött el a második félidő, amikor egy tipikus Liverpoolos kontratámadást indítottunk el, Oxi jutott túl már a félpályán is, majd indította Bobbyt, aki harciasságának köszönhetően - pont úgy, akár egy Cirmos a verandán a gombolyaghoz – a labdához férkőzött, majd a kapujából kirontó Ederson fölött tanári mozdulattal átemelve helyezte a kapuba a labdát. Kettő perccel jártunk mindössze később, Otamendi passzába lépett bele Salah, az afrikai expressz másik tagjához tette a labdát, aki hanyag eleganciával bombázta fel a bal felső sarokba a lasztit.

Revans a piros lapért: jól csinálod!

És akkor egyszer csak Mersey partján megérezték a vér szagát, és mindenkiből vadász lett, a közönség egy emberként követelte a következő hazai találatot a gazdag srácok skalpjával együtt. A vendégek a szezon során talán először zavarodtak meg teljesen, így a 68. percben Ederson „gólpasszát” Salah váltotta találatra és emelt az üres kapuba a másodperc tizedrésze alatt harmincöt-negyven méterről. A stadionban gála kezdődött, a közönség ollézott, és látszólag a kérdés csak az volt, mennyivel megy haza a Manchester City, még az is belefért talán, hogy újabb lehetőségeket puskáztunk el, hiszen egy ponton például Robertson kergette őrületbe a City komplett védelmét olyan természetesen, mintha csak Milner tartaléktüdejét kérte volna kölcsön.

Harmadik helyre jöttünk fel a győzelmünkkel, jobb gólkülönbségünkkel megelőztük a Chelseat, az egyetlen nyitott kérdés pedig: sikerül-e stabilizálni a védelmünket?

A kérdés azonban csak látszólag volt ez. Aki Liverpool szurkoló, pontosan tudja, hogy bármikor képes a védelem visszahozni az ellenfelet a mérkőzésbe, és egy olyan életveszélyes csapat, mint a mostani ellenfelünk ellen, ez hatványozottan igaz volt. Nem voltam nyugodt egyáltalán, végig egy rossz érzés kavargott bennem az Arsenal elleni meccs emlékével, és a védelmünk összes eddigi elkövetett hibájával. A 84. percben a City úgy szerezte meg a második gólját, hogy a komplett védelem nézte végig premierből, ahogyan átcselezik őket, és bár sikerült a tizenegyes pont környékén blokkolni, onnan a labda Bernardo Silvához került, aki nem habozott azonnal a hálóba küldeni azt. Hosszabbítással együtt még 10 perc hátravolt a mérkőzésből, a kérdés pedig immáron nem látszólag, hanem kimondottan is az lett, hogy sikerül-e kihúzni a maradék időt, és megtartani a győzelmet. Négy perc volt a hosszabbítás, ekkorra már a pályán volt Can helyett Milner, és Salaht is váltotta Lallana. Majd jött a 91. perc, és a City újabb gólt lőtt, a védelmünk újabb teljes asszisztálása mellett, négy védő között lőhetett Gündogan teljesen zavartalanul a kapuba. Négy kaput eltaláló lövés, három gól, amivel kapcsolatban jogosan merül fel mindenkiben a kérdés: nem lenne szükség egy klasszis kapusra is? Vagy egy jobb kapusedzőre? Persze rossz napja mindenkinek lehet, de egy a bajnokság további részére nézve sorsdöntő mérkőzésen ez olyan luxus, amit egy 2018-ban is életveszélyes City ellen nem lehet elkövetni. Az utolsó pillanatokban a dráma az egekbe szökött, a City a kapu előterében jutott a jobb oldalon szabadrúgáshoz, Agüero fejese pedig centikkel kerülte el a kaput, bár már lesen volt. Az azt követő kirúgást a hármas sípszó hangja könnyítette meg, én pedig a Dortmund elleni meccs óta először törölgettem a könnyeimet a győzelemtől felszabadulva.

p180114-058-liverpool_man_city-e1515951080644-600x401.jpgA mérkőzés, ami valószínűleg örökre bevonul a klasszikusok közé, és amiről majd így beszélnek: a csapat, ami megszakította a Manchester City 22 mérkőzés óta halmozódó bajnoki veretlenségi szériáját.

Mit mondhatnék? Személy szerint imádom a filmeket, a jó thrillerekért pedig egyenesen odavagyok, de még a legnagyobb klasszikusok is tisztelegve állhatnak a mai mérkőzés előtt. Legjobbjaink között is a legjobb volt az egész meccsen rengeteget dolgozó Alex Oxlade Chamberlain, a parádés megoldásokkal jelentkező Roberto Firmino, és a Morenot helyettesítő Andrew Robertson. A meccs kétharmadában kiválóan futballoztunk és bebizonyítottuk, hogy a szív, az akarat, és a csapatszellem mire képes még egy olyan csapattal szemben is, akinek Guardiola tudása legalább annyira fontos alkotóeleme, mint nekünk a Papus szenvedélye. Ne fukarkodjunk kijelenteni: Anglia jelenlegi két legjobb csapata találkozott egymással, és egy elképesztő győzelmet aratva vettük el a másik veretlenségét. Legközelebb újabb hattyúdalt énekelhetünk, és ha csak fele annyira sikerül jól játszanunk, mint ma tettük, nem lehet gond a három pont megszerzése.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://hunfieldroad.blog.hu/api/trackback/id/tr3213575995

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.