<-- facebook plugin -->
<-- facebook plugin end -->

Hunfield

Pressingre hívott fanatizmus

Hunfield Road

Pressingre hívott fanatizmus

Kinek a golyóját tekerjük meg legközelebb?

2018. március 15. 12:04 - Crouch_15

Kialakult a Bajnokok Ligájának nyolcas mezőnye, a tegnapi napon a Barcelona és a Bayern is továbbjutott, igaz utóbbinak a mérkőzése puszta formalitásnak volt tekinthető, és előbbi esetében sem sápadt el senki a katalánok győzelmét látva. Így az öt angol csapatból csupán kettő maradt – szerény véleményem szerint azonban ez a szám egy kis odafigyeléssel lehetett volna öt is, de minimum négy – három spanyol, két olasz, és egy német mellett. Szerkesztőségünk tagjai osztottak, szoroztak, majd elmesélték ők kit szeretnének, kit szeretnének elkerülni, és mi kellhet a továbbjutáshoz az elődöntőbe.

De még mielőtt belevágnánk a közepébe, válaszolj nekünk:


Crouch15:

- Kit szeretnél a nyolc között?

Bárkinek vállalom a véleményét, aki azt mondja, hogy biztonsági játékra törekedek, amikor azt mondom, a Rómát szeretném a nyolc között ellenfélnek. Én viszont visszakérdezek: melyik csapat szurkolója ne őket akarná? Na jó, egyébként a Manchester Unitedet szerettem volna, de Ben Yedder ezt a lehetőséget elvette tőlünk.

- Mi kell ahhoz, hogy az adott csapat ellen továbbjussunk?

Ha a csoportból indulunk ki, a Roma egy igen kellemetlen ellenfél lenne, de szerintem a lehetségesek közül még mindig a legideálisabb. A Shaktar ellen épp annyit adtak ki magukból, amennyire szükség volt a továbbjutáshoz. A kulcs, hogy a Porto ellen mutatott játékot tudjuk ismételni, a helyzeteinket könyörtelenül kihasználni, és Van Dijk vezérletével a védelmet is rendben tartani. Ha ezek megvannak, nem lehet gondunk, és sikerülhet bejutni az elődöntőbe a farkasok ellen.



- Kit szeretnél elkerülni?

A Manchester Cityt. Több szempontból sem lenne jó velük találkozni. Egyrészről az angol csapatok megfogyatkoztak, másfelől két elképesztően kemény meccs várna ránk a szezon azon részében, amikor a bajnokság és a Bajnokok Ligája között egyensúlyozva kellene a lehető legtöbbet kihoznunk mindkettőből. Ráadásul a City gyakorlatilag már bajnok, így vélhetően minden erejét ránk összpontosítaná, és bár szerintem félnünk senkitől sem kell, az óvatosság soha nem árt.

Peti562:

- Kit szeretnél a nyolc között?

Egyértelműen messze a leggyengébb a Roma, és szurkolói szempontból is óriási helyszín és túra, így nekik örülnék a legjobban. A Sevilla sem lenne sokkal nagyobb falat, látszik, hogy a belső védekezésüket nagyon könnyű megingatni, ott pedig a mi triónk halálos.

- Kit szeretnél elkerülni?

Nekünk szinte mindegy, hogy kit kapunk. Azt szeretném elkerülni, hogy idegenben játsszuk a második meccset. Egy odavágón elért idegenbeli győzelem, döntetlen, vagy egy gólos vereség után az Anfielden megint hátborzongató lehet a hangulat. Egy El Clasico és Bayern-City párosítás boldoggá tenne.

- Mi kell ahhoz, hogy az adott csapat ellen továbbjussunk?

Le kell venni a srácokról a terhet. El kell hitetni velük, hogy nem triviális továbbjutniuk, hogy a másik csapat az esélyesebb, hogy ne rajtuk legyen a nyomás. Aztán el kell hitetni velük, hogy ennek ellenére mégis képesek megverni őket. Ez szerintem döntő lehet, mert a csapat bárkit képes megverni. Klopp ebben is zseniális.

Vik:

- Kit szeretnél a nyolc között?

Az optimális ellenfél a Sevilla csapata lenne. Egyrészt a csoportkörös meccsekről Kloppnak van némi tapasztalata az ellenfélről úgy, hogy hátul már egy Van Dijknyival erősebb, a spanyolok hátsó alakzata viszont továbbra sem egy életbiztosítás, tulajdonképpen bármikor bele tudnak szaladni 3-4-5 gólba mindenféle előjel nélkül. Másrészt meg kiejteni azt a csapatot, akik előzőleg a Unitedot ejtették ki - minden Scouser számára édes, mint a méz.

- Kit szeretnél elkerülni?

Igazából a Liverpool-t nem féltem kimondottan egy csapattól sem, a Cityvel viszont nem ebben a szakaszban kellene összefutnia a csapatnak. Nem azért, mert Guardioláék egyértelmű esélyesek lennének, mert erről szó nincsen (a BL más kanapé), de az angol futballnak nemzetközi sikerekre van szüksége, így a Pool szempontjából az volna az ideális, ha Pep babakék seregével a döntőben ütközne meg.

- Mi kell ahhoz, hogy az adott csapat ellen továbbjussunk?

A Liverpoolnak a saját játékára kell koncentrálni, ez bőven elegendő. A Sevilla ellen bőven elég az, ha Klopp hozza a lehengerlő támadófocit, és nem a csuklós Volvóval ipszilonozik a lécek között tele pelussal, mint az egyes csapatoknál tapasztalható. Összességében a Sevillától szép eredmény a legjobb nyolc, de ebben a párosításban 20% esélyt nem adnék Montelláéknak

BenErdelyi:

- Kit szeretnél a nyolc között?

Gondolom mindenki a Sevillát és/vagy a Romát írta, ami teljesen érthető. A 7 lehetséges ellenfél közül ez az a kettő, aki papíron gyengébb nálunk (bár a Sevilla már többször is okozott komoly problémákat a Klopp-érában). Én erre a kérdésre inkább úgy válaszolnék, hogy kit szeretnék kapni a nyolc között, ha az nem a Sevilla vagy a Roma (egyébként a kettő közül inkább a Sevillát húznám ki, nagyon érik egy revans). A válaszom pedig a Man City. Egyszer már megvertük őket idén, és Guardiola ellen Kloppnak van a legjobb győzelmi aránya. Ráadásul jók is lennének az esélyeink (viszonylag). A támadó triónk bárki ellen tud gólt lőni, főleg akkor, ha erre két meccsük is van.

- Kit szeretnél elkerülni?

Veszélyes ez a kérdés. Azért veszélyes, mert, ha most egyből leírom, hogy én mindenképp el szeretném kerülni X-et, akkor csalódott lennék, ha pont őket kapjuk pénteken. Szóval mielőtt megosztanám, hogy kit lenne jó elkerülni, meg szeretném jegyezni, hogy szerintem mindenképp pozitív lesz a sorsolás, mert bent vagyunk a legjobb nyolc között és mindenkit meg tudunk verni – jobb napokon. Ráadásul a ManU nevét senki nem fogja kihúzni. Először a Real Madrid-ra gondoltam ennél a válasznál, de a mai nyolcaddöntők után inkább a Barcelonát szeretném leginkább elkerülni. A Chelsea 4 darab hibát követett el a 2 meccs alatt, Messi pedig mindegyiket gólra váltotta (3 gól, 1 assziszt). Egyébként egy Liverpool-Barca simán az év két legjobb meccse lehetne, plusz egy igazi erőfelmérő Klopp bandájának.

- Mi kell ahhoz, hogy az adott csapat ellen továbbjussunk?

Akkor tételezzük is föl, hogy a Man Cityt kapjuk. Az Etihadben ugyanúgy kell játszani, mint Szeptemberi PL meccs első 20 percében. Mo Salah bármelyik City balhátvédet meg tudja verni 1v1-ben, Otamendiben pedig mindig ott van a hiba. Ha Mané megússza kiállítás nélkül és a védelmünk tanul a ManU elleni hibákból, akkor egy okos idegenbeli 1-1 vagy akár egy 2-1-es vereség teljesen reális. A támadósorunk által elvárható idegenbeli gólt pedig maximálisan ki kell használni az Anfielden, az első 30 percben nekimegyünk Guardiola tiki-taka 3.0-ás legénységének és vágunk kettőt gegenpresszingből. Innentől kezdve pedig visszaállhatunk kontrázni (mondjuk ez nem az erősségünk). Idén ez már amúgy is egy parádés BL-menetelés, szóval a végkimenetel irreleváns, én teljes szívből fogok szurkolni a csapatunknak az oda és- visszavágón (a fütyülgető ManU szurkolókkal ellentétben), bármi is legyen az eredmény.

#YNWA

Thommo:

- Kit szeretnél a 8 között?

Erre én is kapásból azt mondanám, hogy vagy a Roma vagy a Sevilla. A spanyol csapat mellett az szól, hogy idén már kétszer megmérkőztünk velük és már ismerjük őket. Viszont azt mondom, hogy én a Bayern Münchent szeretném ellenfélnek. Velük is játszottunk már idén, igaz az csak az Audi kupa volt a felkészülési időszakban. A két csapatnak hasonló stílusa van a pörgős támadófoci hívei, szóval így egy nagyon izgalmas csata  lenne ebből.

- Kit szeretnél elkerülni?

Jelen állapot szerint a Barcan kívül senkit nem kerülnék el. A tegnapi Chelsea elleni meccs is megmutatta, hogy ha nem ők irányítanak akkor is kontroll alatt tudják tartani a meccset és akár 4 helyzetből is tudnak 3 gólt szerezni, ami a védelmünket ismerve tálcán kínálná nekik a lehetőségeket, amit köszönnének szépen élnének is vele. Igaz az ő védelmük sem éppen a legstabilabb, de valahogy nekem az az érzésem, hogy ők azok, akik ellen rosszul jönnénk ki egy adok kapokból.

- Mi kell ahoz, hogy az adott csapat ellen továbbjussunk?

Akár a Bayernt akár mást kapunk a legfontosabb a maximális koncentráció. Itt már nem Watford és társai csapatok ellen kell helyt állni, itt minden hiba potenciális gólhelyzet. Ahhoz, hogy sikert érjünk el VVD-nek Lewa-t zsebre kell tennie, míg a James - Muller - Vidal triót kordában kell tartani. Salah Alaba-t, Mane Kimmich-et terrorizálhatja, Bobby pedig a Hummels Boateng párost kergetheti az őrületbe, amit már a Neuer-t helyettesítő Ulreich-nek esélye sem lesz lekövetni. Ami még fontos, hogy Klopp nagyonn jól ismeri mind a bajor csapatot, mind pedig Heynckes-t, ami szintén jól jöhet. Hazai pályán még a szurkolókra is tudunk támaszkodni, akik már nagyon ki vannak éhezve egy sikeres kupaszereplésre. Mindenesetre bárkit kapunk nem szabad felemelt kézzel a pályára menni. Élvezni kell minden percét, mert régen volt része a csapatnak és a szurkolóknak része egy ilyen szép idényben.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hunfieldroad.blog.hu/api/trackback/id/tr5013740500

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása