<-- facebook plugin -->
<-- facebook plugin end -->

Hunfield Road

Pressingre hívott fanatizmus

Hunfield Road

Pressingre hívott fanatizmus

Crystal Palace - Liverpool - Kristályszilánkok

2018. március 30. 15:39 - Thommo

Két hét telt el a legutóbbi bajnoki meccs óta, de a társaság nagy része nem lazsálással töltötte a napjait, hanem hazájuk válogatottjával készültek és játszottak látszólag sem fontos meccseket a VB felkészülés és/vagy más okok jegyében. A jó hír, hogy a szezont már nem szakítják meg válogatott meccsekkel így egyel kevesebb okunk van aggódni a sérülések miatt. Na, de térjünk rá a szombati mérkőzésre, ahol csapatunk Londonba látogat a Selhurst Parkba a Crystal Palace-hoz. 

A Palace az idényt a játékosként sokkal nagyobb karriert befutó, de edzőként már finoman szólva is kevésbé sikeres holland Frank de Boer-ral kezdte meg, de mindössze 5 mérkőzés után felállították a padról. A hollandus mesterrel a bajnokság első négy mérkőzését elvesztették, amiken még egy gólt sem tudtak elérni, ami elég volt ahhoz, hogy megköszönjék "munkáját". Helyét régi ismerősünk, mindenki kedvenc mosómedvéje, a volt angol szövetségi kapitány Roy Hodgson foglalta el. A rossz sorozat vele sem szűnt meg, ugyanis további 3 mérkőzést vesztettek el. Ezzel az Üvegsasok elvesztették az első 7 mérkőzésüket és ami még ennél is szomorúbb, hogy ezalatt 0-17-s gólarányt hoztak össze. A 8. fordulóban tört meg a rossz szériájuk ahol Antonio Conte és a Chelsea orra alá törtek borsot. Viszont azóta sem tudtak konzisztens teljesítményt felmutatni és leginkább a vereségeket gyűjtötték, így a 70 éves szakembernek fel van adva a lecke, hogy a hátralévő 7 fordulóban benntartsa a kiesés szélén tanyázó csapatot. 

Egyik ment a másik jött, de egyvalami maradt a pocsék forma

A gárda még az idény elején egészen pontosan a 2. fordulóban az Anfield-en csapott össze. A gól nélküli félidő után a 73. percben érett góllá a fölény. Mané talált a kapuba egy Robertson-nal való kényszerítőzés után, amihez kellett a vendégek védelmének az asszisztálása. 

A Palace védelem kétségbeesetten nézi végig ahogy Mané bekotorja a labdát

A Palace csapatánál nem csak a manager régi "jó" ismerősünk, hanem több volt játékosunk is a Sasoknál rúgja a bőrt. A Melwoodban nevelkedett és az első csapatban is sokszor megfordult Martin Kelly már a 4. idényét tapossa a londoni együttesben. A jobbhátvéd nem számított alapembernek, de a szezon második felére beverekedte magát a kezdőbe és pár meccset leszámítva ott is maradt. Christian Benteke a Poolban eltöltött szerény szezonja után vehette is a sátorfáját és ő is a dél-londoni csapathoz igazolt. A benga belga csatár már a második idényében van és az eddig szerzett 19 gólja szépnek is mondható lenne, de idén csupán csak 2szer volt eredményes, ami azért sokat elmond róla. Mamadou Sakho már az előző kiírásban is erősítette a Palace-t igaz akkor kölcsönben és jó benyomást gyakorolt a vezetőkre, akik a nyári átigazolási időszak utolsó napján végleg megvették a problémás játékost. Az utolsó játékost, aki anno magára öltötte a Pool vörös zöld mezét talán csak a legelvakultabb szurkolóknak mond valamit, ő a brazil kapus Diego Cavalieri. A Reina mögött eltöltött 2 év alatt összesen 10 mérkőzésen védett. A január óta csapat nélküli kapus Speroni sérülése miatt került március elején a Sasokhoz.

Benteke és Sakho, ketten együtt 3 gólt szereztek ... ez vajon kire nézve kellemetlen? 

Hogy ne legyen egyszerű helyzetben Hodgson még egy sor sérült is nehezíti a helyzetét. A már említett Speronin kívül további 9 játékos bajlódik kisebb nagyobb sérüléssel. Többek között Wickham, Puncheon, Tomkins és Zaha a felépülés határán vannak, de több mint valószínű, hogy nem lépnek pályára. Klopp számára nem annyira rossz a helyzet, de a válogatott meccseket ismét nem sikerült sérülés nélkül lehozni. Hurrá! Joe Gomezt a hollandok ellni mérkőzés 10. percében kellett lehozni és ugyan Papus nyilatkozata alapján idén még pályára léphet, nem fogják siettetni a visszatérését. Andrew Robertson pedig a mi falábú fiainktól kapott egy rúgást, de az ő esete nem súlyos és meglepő lenne, ha Moreno kezdene a helyén. 

A két csapat számára még vannak nyitott kérdések a bajnokságban ezáltal nem is fogják félvállról venni a mérkőzést, de ezen a délutánon nem lehet kérdéses a győztes csapat kiléte. Firmino és Salah a második barátságos meccsen már nem is játszottak, míg VVD megszerezte a első válogatott gólját az Oranje színeiben a portugálok ellen. A pihent és önbizalomtól duzzadó játékosoknak nem lesz nehéz feltörni az ezer sebből vérző ellenfelet. Ez a mérkőzés jó főpróba lesz a szerdai City elleni BL negyeddöntő első meccséhez.

A mérkőzést a Spíler1Tv fogja közvetíteni holnap 13:00-tól felvezetéssel.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://hunfieldroad.blog.hu/api/trackback/id/tr1213790492

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.