<-- facebook plugin -->
<-- facebook plugin end -->

Hunfield Road

Pressingre hívott fanatizmus

Hunfield Road

Pressingre hívott fanatizmus

Liverpool 5-2 Roma - Heavy metal futball

2018. április 25. 02:14 - Crouch_15

Hogy is volt ez az egész? Lefújták a meccset, és elkezdtünk bosszankodni, hogy „csak” háromgólos előnnyel megyünk a 2018-as Bajnokok Ligája elődöntőjének visszavágójára. Tudom, igen, a Barcelona elleni meccse a Rómának. Viszont egy percre emeljük már a fejünket. Te is ott! Mosolyogjunk egy kicsit.

Ahogyan tegnap jeleztem a Salahval foglalkozó írásomban, ma is bennem volt egy alapvető izgatottság, annál nagyobb várakozással karöltve. Bajnokok Ligája elődöntő Liverpoolban, leírni is csodálatos érzés. Mialatt az M4-en a himnuszunk szólt, csak annyit kértem az égiektől, hogy nyerjük meg a meccset. A lehető legerősebb kezdőt küldtük fel a pályára, a középpályát Henderson, Ox, és Milner alkotta.


Firmino már az ötödik percben jelezte a Roma védelmének, hogy kellemetlen estéjük lehet, lövése azonban a kapu mellett hagyta el a játékteret. A labda sorsára jutott Oxi is, akit a 18. percben egy szerencsétlen mozdulat után kellett lecserélni, jelen sorok írásakor pontos diagnózisa még nincs a sérülésének, innen is a legjobbakat kívánjuk neki. Gini érkezett a helyére. A félidő második felében aztán a mezőnyfölényünk elkezdett helyzetekké érni, és Mané egy percen belül puskázott el két ziccert. Először teljesen szabadon mehetett a vendégek kapusára – aki vélhetően nem ma este győzte meg Jürgen Kloppot arról, hogy érdemes lehet leigazolni – és lőtt nem sokkal fölé miközben akár Salahnak is passzolhatott volna – Khmm Everton elleni meccs az Anfielden – majd egy oldalról érkező labdát rúgott ki a 29. sorba. Bosszantó volt, de idegeskedés helyett mentünk előre tovább, és a 34. percben meg is szereztük a hőn áhított gólt, Robertson mintaszerű beadását lőtte a kapuba Mané. A dolog egyetlen szépséghibája, hogy a beadás pillanatában les volt, így maradt a gól nélküli döntetlen. Egészen két percig. A középpályán szereztünk harciasan a Roma térfelén labdát, ami Manéhoz került, ő pedig tovább tette Firminonak. A brazil vezette egy ideig, majd odapasszolta Salahoz, aki a tizenhatos vonaláról elindult befele, tolt kettőt a labdán, majd a világ legtermészetesebb módjaként felcsavarta a kapu bal felső sarkába a focit, ami a kapufa aljáról a hálóba pattant.

Ha ő nem is, több mint 50.000 ember hatalmas ünneplésbe kezdett a helyszínen, míg a panelélet szépségeit kihasználva nem csak a lakótársaimat, de a szomszédokat is tájékoztattam róla, hogy gólt lőttünk egy hangos „IGEN!!!” keretében. Tettem ugyanígy 10 perccel később is, ekkor már a hosszabbításban jártunk, és egy klasszikus kontrát vittünk végig a pályán, a főszereplő pedig ugyanaz a két ember volt, mint előbb. Firmino 40 méterre a kaputól ugratta ki Mohamedet, és hiába volt a pályán, megállítani még Jesus sem tudta, így a kapujából kitörő Allison felett leheletfinom mozdulattal emelte át a labdát a kapuba. A félidőben Liverpool kettő, Roma nulla. Nehéz lett volna vitatkozni azzal, hogy megérdemelten vezettünk két góllal, és az ellen sem látom értelmét vitára kelni, hogy lehetett volna ez több is. Így utólag sokkal nyugodtabb lennék, ha Mané belövi legalább az egyik helyzetét.

A félidőben a szerkesztőségben egyértelműen egyetértettünk abban, hogy jól játszunk, de legkevésbé sem gondolhatjuk úgy, hogy a meccs lefutott. A Roma nem véletlen jutott el idáig, mázliból nem lehet kétszer ledolgozni se egy, se több gólos hátrányt, és biztos voltam benne, hogy ennél tudnak jobban játszani. Nagyon hálás vagyok a Barcelona csapatának, és nem csak azért, mert Coutinho megvásárlásával a csapategységünket növelték a bevételeink mellett, hanem, mert megtanították a futball elitjét rá, hogy hogyan nem szabad rászaladni a lóf@szra mély torokkal. Szerintem ezt Klopp is elmondta a szünetben, ha egyáltalán erre szükség volt, mert a második félidőben mindent ott folytattunk, ahol az elsőben abbahagytunk.


Az 55. percben Trent osztott ki egy olyan zsugát Salahnak, ami kishíján a cseresznyések ellenivel vetekedett tökéletes ütemben, aki ennek köszönhetően teljesen szabadon iramodhatott meg a kapu felé. Két hű játszótársa villámtempóban zárkózott fel mellé, a gólpassz pedig Manét találta meg, aki végre valahára gólra váltotta a helyzetét, és elegáns mozdulattal a bal alsóba passzolt. 3-0. Ha fel is tettem magamnak a kérdést, hogy „ugye nem fogunk visszaállni?”, négy perc múlva válaszolt a csapat.

Az előzőhöz kísértetiesen hasonló gólnál szintén szélről érkezett Salah passza, ám ezúttal Bobbyt szolgálta ki. 60 perc alatt két gól, két gólpassz a Bajnokok Ligája elődöntőjének első meccsén. Hogy is nevezik az ilyet? Egyiptomban Fáraónak, vagy királynak. Európában világklasszis labdarúgónak. Bobby, talán mert nem szeretett volna lemaradni, a 69. percben kimaxolta a „Heavy Metal Football” definícióját, és az ismét rengeteget dolgozó Milner szögletét 10 méterről a kapuba fejelte. 70. perc, Liverpool öt, Roma nulla! Micsoda mérkőzés, micsoda futball, micsoda teljesítmények! Innen már nem történet semmi baj! Ott vagyunk a döntőben! Rommá vert Roma! Még az is belefér, hogy Moo lejöjjön a 75. percben és a bizonyítási vágytól fűtött Danny Ingset pályára küldjük! Gyerünk csináljuk, mi vagyunk a legnagyobbak álllé!

Ja várj, nem! Először is egyáltalán nem értem, hogy miért kellett lehozni Salaht. Egy interjúban elmondták, hogy még gyerekkorában megtanulta tökéletesen beosztani az erejét, ezért nem látjuk kb soha elfáradva. Oké, persze, 5-0 az állás, Danny fiú pedig még a rágóját is úgy köpi ki a beállás előtt, mintha egy kocsmai bunyózáshoz készülne, de én biztos nem cseréltem volna le Salaht. A West Bromwich ellen ugyanerre a körhintára ültünk fel, és ugyanúgy rossz vége lett. Beni jobban ért ehhez, így biztos kitér majd a kapott gólokra, de én, mint egyszerű futballszurkoló úgy gondolom, egy kicsit kiengedtünk. Érezni lehetett, hogy elkezdünk egy kicsit lazábban játszani, felszabadultabbak vagyunk, és fejben már csak a hármas sípszót várjuk. Ez azonban a Bajnokok Ligája elődöntője. A futball legelitebb kupája, ahol a legjobb négyben egytől egyig klasszis csapatok szerepelnek. Hogy engedhetünk meg magunknak ilyen könnyelműséget? Van még mit fejlesztenie Kloppnak, én úgy látom, hogy az általa megálmodott munkának a középelején tart, tehát ha egy futballpályával szeretném szemléltetni, akkor valahol a saját térfelünk közepén. Nem bántani szeretném a csapatot, de amikor az asztalra csapva felkiáltok, hogy a „k#rv@ életbe”, akkor azt azért teszem, mert ilyet ezen a szinten nem lehet csinálni. A 81. percben Lovren mérte el a labda ívét, a Roma egyetlen pontos ívelése megtalálta Dzekot, aki köszönte szépen és bevágta a labdát a kapuba. A második gól már kicsit véleményesebb volt, de a bírók többsége szerintem ugyanígy befújta volna. Milnert mégsem érzem hibásnak a történetben, egy kapáslövésről volt szó, kvázi ha akarta se tudta volna hátratenni a kezeit, szándékosságot pedig ennyire sem érzek a történetben. Ki az a játékos, aki 5-1-es vezetésnél szándékosan összehoz egy büntetőt a csapata ellen, megadva az esélyt a másiknak arra, hogy visszajöjjön a meccsbe? Logikátlan. Perrotti mindenesetre megtette a kötelességét, és értékesítette a büntetőt. Idegőrlő percek vártak ránk, egyszerre jött elő a Sevilla, a West Bromwich, és az összes többi ilyen meccs démona, az olaszok azonban már nem tudtak újabb gólt lőni, így „csak” 5-2-re nyertünk.


Mit is mondhatnék? Tényleg visszakanyarodnék oda, ahonnan az egészet indítottam. Nem egy ismerősömmel beszéltem, különböző klubok szurkolóival, és a legmerészebb jóslat is a legjobb nyolcról szólt. Mi voltunk az a csapat, aki a lelkes kisgyereket képviselte, és akit nem vett senki sem túl komolyan, mert… ki tudja miért nem. A csoportkörben „könnyű ellenfelekkel” találkoztunk, a Porto „szerencsés sorsolás” eredménye volt csak. Aztán ezek az emberek akkor kezdtek el pislogni, amikor Pep kölykeit lemostuk a pályáról. Mert egy 5-1-es összesítés után szerintem nem túlzás kijelenteni ezt. A mai meccsen a Roma játékosai elvileg többször Sané hangját hallották a pályán, mert még mindig Trent zsebébe van beszorulva. Most pedig itt vagyunk az elődöntőben, és 70 percen keresztül olyan futballt mutattunk be, amire a világ bármelyik klubja joggal irigykedhet. Hát engedjük már meg magunknak, hogy egy 5-2-es győzelem után örüljünk kicsit. Te ott, még mindig mosolyogj te is! Henderson meccs után adott nyilatkozata számomra elegendő garancia volt arra, hogy a srácok maximálisan oda fogják tenni magukat a visszavágón is. Egy Férfi tekintete sosem hazudik, Jordanében pedig tüzet és elszántságot láttam az interjú alatt. Nyolcvanvalahány százalék esélyt adnak arra, hogy bejussunk a döntőbe, de engem nem érdekelnek a százalékok, csak az a tény, hogy ott legyünk. Ez után a mérkőzés után egész egyszerűen ott kell lennünk, nem lehet elbarcelonázni a dolgot. Beszámolóm végén ezúton köszönöm megtisztelő figyelmed, találkozunk legközelebb, addig is a legjobbakat!

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hunfieldroad.blog.hu/api/trackback/id/tr3113868768

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

De hová tűnt Columbo felesége? 2018.04.25. 23:02:21

Úgy-úgy, hajrá Pool! Meglesz az a döntő, ott meg már bármi lehet a Real ellen.