<-- facebook plugin -->
<-- facebook plugin end -->

Hunfield Road

Pressingre hívott fanatizmus

Hunfield Road

Pressingre hívott fanatizmus

Liverpool 0-0 Manchester City – Pont a mondat végén.

2018. október 09. 16:56 - Crouch_15

A válogatott szünet elkényelmesített annyira, hogy volt időm két napot gondolkozni a meccsen, és úgy ámblokk az elmúlt időszakon. Olvastam a véleményeket, formáltam a sajátomat, de alapjaiban véve nem mondhatnám azt, hogy gyökeres változások fogalmazódtak volna meg bennem, inkább csak még szilárdabbá vált a meggyőződésem, miszerint jó úton járunk.


 

Furcsa ezt mondani egy négymeccses nyeretlenségi széria után, nem? Bukó a ligakupában, iksz a bajnokságban, bukó a BL-ben, iksz a bajnokságban. Mintha csak egy napjaink, szenvedélyétől megszegényedett José Mourinho egyperces novellát olvasnánk, aminek a végén főhősünk egy ostorral hadonászik, és az égiek gőgjétől megveszve azt kiabálja a sötét éjszakában, hangos mennydörgés közepette: „respect, respect, respect!!!”

Mégis, az eredmények ellenére néhány fanyalgón kívül mindenki egyenes háttal közlekedhet, büszke tekintettel a jövőbe nézve, élvezve a jelen pezsgő csinnadrattáját. A Manchester City elleni meccsen lezárult egy elképesztő időszak, aminek megvoltak a maga tanulságai, de mielőtt ezekre kitérnénk, nézzük magát a meccset.

ELSŐ FÉLIDŐ


A kezdőt tekintve gyermeki izgatottság kapott el, amikor megláttam Dejant a nevezettek között. Tudom, hogy furcsa rajongásom van azon játékosok közül néhány iránt, akikbe a többség első körben áll bele, de én magam tőlük szeretném leginkább látni, ahogyan mindenkire rácáfolnak. Ezért sajnálom például bizonyos tekintetben Loris Törökországba szerződését, és vártam, hogy harcosunk teljesen felépüljön. Gomez szerepeltetésére a védelem jobb szélén már csak ezután lettem figyelmes, az amúgy előző szezonhoz képest brutális padunkat pedig így a tízedik meccsünket elhagyva is őszinte csodálattal figyelem.

 



A sorokat olvasva csak-csak felmerülhet az olvasóban, hogy akkor Liverpoolban jelenleg minden tökéletes? Én erre nagyon röviden annyit válaszolnék: nem, de ha folyamatosan ezért dolgozik valaki, akkor óhatatlanul is jobbá fognak válni a dolgok körülötte, ahogy a sikerben sem lehetsz teljesen biztos, de megteheted a lehető legtöbbet azért, hogy végül elérd.

A siker definíciója ebben az esetben sokak szerint a győzelem volt, azonban én már a meccs előtt is azon a véleményen voltam, hogy egy döntetlen, ahol a legideálisabb esetben gólt sem kapunk, hosszútávon akár kedvezőbb is lehet. Fontos látni, hogy még mindig építkezünk, a csapat továbbra sincs kész, és az új játékosok is egy transzformáció keretében válnak Klopp kompatibilissé. Ennek fényében pedig már annyira nem ördögtől való arról beszélni, miért értelmezhető sikerként a vasárnapi eredmény.

A Chelsea ellen az 1-1 ellenére egy igazi őrületet láttunk, tulajdonképpen az angol futball ünnepének is nevezhetnénk, vagy Liverpool városáénak, ha az őszi falevelekkel együtt nem hullottak volna semmibe a helyzeteink nagy része is. Guardiola srácai, akik ráadásul a liga legjobb és legerősebb játékerejét képviselik kellő tisztelettel érkeztek az Anfieldre, ami az elmúlt három meccsünk fényében nem is annyira meglepő, a nyilatkozatokban tetten érhető udvarlásnak azonban nem feltétlen ült fel Klopp, és a kezdeti nyomás után inkább helyezte a hangsúlyt a taktikai fegyelemre, semmint a végtelenségbe nyúló presszingre.



Ennek köszönhető, hogy a meccs első félideje külső szemlélő számára unalmas labdázgatásnak hatott, mintha a két menedzser jó barátok révén megbeszélte volna, hogy a döntetlen mindkettejüknek jó lesz. A közönség így, lévén jobb dolga nem akadt Sterlingen köszörülte a nyelvét, és kapta fel a fejét, amikor csapatunk szöglethez jutott, vagy egy-egy kiugratás ígéretesebbnek tűnt. Agüero akár gólt is lőhetett volna talán, de ő inkább elesett gengszterünk alkalmi közreműködésével, így minden ment tovább az addig megszokott mederben. Oké, mondjuk Lovren csinálhatná az ilyesmit legközelebb kicsit okosabban, de ha Agüero egy kicsit kitartóbb, talán talpon marad, lefordul, és lő. Igazi helyzet egyik oldalon sem akadt.

 

MÁSODIK FÉLIDŐ

 

A második félidőben már jobban felpörögtek az események, a City kisebb mezőnyfölényre tett szert, de ez sem volt elég ahhoz, hogy zavarba hozzák a játékosainkat. Hol Van Dijkban, hol Lovrenben akadt el egy támadás, ha pedig nem ők, akkor a többiek segítettek be. Csapatként működtünk jól, és az is látszott, hogy aki talál egy gólt, az behúzza a meccset. A manchesteriek ezen számítását húzta keresztbe több alkalommal Alisson, aki most is bizonyította leigazolásának fontosságát. Mi lehet ilyenkor ajándék egy csapatnak? Ha az ellenfél játékosa elkésik, és a tizenhatoson belül szabálytalankodik. Van Dijk megtette ezt a szívességet Sanéval szemben, az események láncolata mégsem ért itt véget. Gabriel Jesus készült az ítélet végrehajtására, Ryad Mahrez viszont másképp gondolta, és alkalmasabbnak tartva magát a feladatra kérte el a lasztit. A Leicestertől magát kikönyörgő srác kellő magabiztossággal állt oda a tizenegyes pont mögé, hogy aztán bombázzon, egyenesen a kapu fölé. Bűn rossz tizenegyes volt, ráadásul Alisson az irányt is érezte. Manchesterben biztos megdicsérték a fiút és elmondták neki, hogy tizenegyesből amúgy sem illik megszakítani egy 15 éves nyeretlenségi szériát.



Majd legközelebb bástya.


Ennél szebb már csak az lett volna, ha sikerül kihasználnunk a pillanatnyi zavart, és mi szerezzük meg a gólt. Végül is maradt a 0-0, a kihagyott tizenegyes fényében pedig nem is igazán elégedetlenkedhettünk.

 

ÍGY LÁTOM



Mint írtam, ezen sorok két nappal a meccs után íródnak, és továbbra is azt mondom, jó úton járunk. Az elmúlt időszak legnagyobb tanulságai között számomra az szerepel, hogy egy ilyen hajtásba a jelenlegi keret bármelyik játékosa belefárad. Heti kétszer klasszis csapatokkal futballozni, akik alig várják, hogy levadásszanak, és behúzzák a skalpunkat, annyira nem egyszerű. Ugyanakkor kaptunk egy ízelítőt belőle, mi vár ránk a következő években, és milyen az, amikor napról napra kell a maximumon pörögni. Mindössze október van, de máris értékes leckéket vehettünk, amikért egész egyszerűen hálásnak kell lennünk, és tanulnunk belőlük. A napokban gondolkodtam rajta, kiket igazolhatunk jövő nyáron, és a választ pont ez az időszak adta meg. Olyan futballistákat, akik egy ilyen időszakban is hatékonyan tudnak teljesíteni, ha kell egy héten kétszer. Ebben kell a keretnek is fejlődni, és megtanulni a lehető leghamarabb belőni a helyzeteket. Biztos vagyok benne, hogy a következő két hét során a szakmai stáb mindent el fog követni egy magasabb szintre való lépés érdekében. Ha az előttünk álló meccsekre azzal a lendülettel megyünk ki, ami az elmúlt heteket jellemezte, jajj az ellenfeleknek.

Hamarosan jelentkezünk ismét „kerekasztal lovagjai” című rovatunkkal, ahol a szerkesztőség tagjaival kivesézzük egy kicsit jobban ezt az őrületet, addig is köszönöm a figyelmeteket, találkozunk legközelebb. Amennyiben tetszik, amit csinálunk, gyertek át facebook oldalunkra, ahol további agymenéseinket, és egyéb okosságainkat is megtalálhatjátok.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://hunfieldroad.blog.hu/api/trackback/id/tr5214292259

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.