<-- facebook plugin -->
<-- facebook plugin end -->

Hunfield Road

Pressingre hívott fanatizmus

Hunfield Road

Pressingre hívott fanatizmus

Huddersfield 0-1 Liverpool - És akkor mi van?

2018. október 21. 17:24 - Crouch_15

Az emberek többségével van egy óriási probléma, aminek a gyökerei, egy nagyon egyszerű dologhoz vezethetőek vissza. Onnan tudom, hogy ha saját magamról van szó, akkor a magánéletben ugyanez jellemző rám is, igaz egyre kisebb mértékben, és ha más nem is, legalább felismertem ezt.

Megvan az a pillanat, amikor mész az utcán, és bár mindened megvan, azért fanyalogva tekintgetsz arra a csávóra, aki annak a gyönyörű csajnak a kezét fogja? Vagy az előtted elhaladó sportautóban ülő emberre, akinek rohadék módon még egy széles mosoly is húzódott az arcára, és éppen hétfőn, miközben esik az eső? Akár mondhatnám azt a példát is, mikor neked csak egy mozira-koncertre futja hetente, az ismerősöd meg már két hónapon belül a harmadik országból csekkol be, és láthatóan nem a provident a kiemelt szponzora ebben.

 



Tudod mi a közös az összes előbb említett helyzetben? Az, hogy másokhoz hasonlítod magad, és közben elfelejted, hogy legyél bármilyen helyzetben is, legalább egy dolog biztos van, amiért hálás lehetsz, de nagyobb összegben mernék fogadni rá, hogy akár több is. Csak épp nem becsülöd eléggé, nem veszed észre, mert a másiknak jobb van, szebb, és szerinted az többet ér. A következő gondolat, amit ilyenkor érdemes megvizsgálni, hogy a korábbi önmagadhoz képest egyébként talán épp annyira vágytál azokra az elemekre az életedben, amiket most már magadénak tudhatsz az eddigiekkel ellentétben.

Furcsa lehet a bevezető első olvasásra, de néhány ember esetében azt látom, hogy a kisujj-könyök effektustól megrészegülve egy kicsit mintha durcás óvodássá változna. Megfeledkezve a korábbi évek keserédes eredményeiről, az elmúlt időszak jobb szereplését látva önmagának kikérve kérdezi fel a csapatot, és követeli az eredmények mellé járó űrfutballt is. Ha a szomszéd gazdag kölykei tudják, mi miért nem? Ők már megint ötöt lőnek, mi pedig egy kínkeserves "Fergussonos" három ponttal épphogy nem meghunyászkodva sunnyogunk haza. Kamaszkorom egyik jellegzetes rap száma jut eszembe a mély mondanivalóval megáldott Beersewalk tolmácsolásában: "Anya kussolj, itthon apa diktál, sört akarok, pizzát, meg palacsintát!"

 

Talán csak ő hiányzott eddig?

Kit érdekel, hogy az angol bajnokság legerősebb csapatával amúgy továbbra is holtversenyben vezetjük a tabellát? Kit érdekel, hogy mindezt veretlenül tesszük, hat meccsen még csak gólt sem kapva, a maradékon is 1-1-1-et? Kit érdekel, hogy múltkor a közvetlen riválisunk parkolta le a buszt a kapuja elé, mondván a csapatunktól sokkal tanácsosabb félni, mint megijedni? Kit érdekel, hogy tavaly ilyenkor már ~15-ször mattolták a védelmünket, és túl voltunk két olyan zakón, amihez képest a Roland divatház feláll és tiszteleg? Kit érdekel, mond kit? Van söröm? Pizzát mondtam az előbb, és hozzátettem a palacsintát is.

Erről szerettem volna beszélni mindenképp veletek, mert néhányan elfelejtették, hogy itt egy május végééig tartó versenyről van szó, aminek a kulcsa az egyenletesen nyújtott jó teljesítmény, a vele járó három pont. Tegnap pedig egy felforgatott kezdővel, és egy 4-2-3-1-es felállással vetettük bele magunkat a meccsbe, négy nyeretlen találkozó után, aminek azért jön ki hülyén a megfogalmazása, mert egyik után sem tudtam úgy gondolkodni, hogy "hát jah, négy meccse nem nyertünk, vége a szezonnak". Ugyanakkor tény, ami tény, ennyi ideje nem gyűjtöttük be a három pontot, és egy kiesőjelölthöz látogattunk. Nehezebb volt a szituáció, mint első olvasásra tűnik, mert ha véletlen nem nyertünk volna, biztos, hogy Klopp torkának szegezik a kést, és az asztalt csapkodva kérik ki a szurkolók: mi történt?!

9 meccs, három kapott gól.
"Végy egy jó kapust".
Klubrekord.



Örültem az összes kezdőbe jelölt embernek. Lovrennek azért, mert ezek szerint stabilan számol vele a mester, és ez máris egy rotációs lehetőséget hordoz magában, plusz Gomez szélső védőként is remek munkát végzett. Egy-két meredekebb pillanatra ugyan emlékszek, de az első félidőben arra is, hogy a fiú Van Dijkos magabiztossággal érkezett kulcsfontosságú helyzetekben. Matip kérdőjel számomra, eddig alig láttuk, talán Joe berobbanásának nem is feltétlen a horvát gengszter a vesztese, hanem ő. Lallana számomra ismét teljesen szürke volt, és le is lett cserélve, cáfoljatok meg, ha tévedek, de szerintem ő a múlt. Amikor a jövő nyári erősítésekre gondolunk, pont az ilyen emberek helyére kell minőségi pótlásnak érkeznie, aki fel tud nőni a céljainkhoz, és nem érezzük egy pillanatig sem azt, hogy a játékos által képviselt képességek kevesek lennének egy bajnoki címig vezető úton, vagy a Bajnokok Ligája győzelemhez. Bántani nem akarom Adamet, sokat tett értünk, de el kell döntenünk, hogy a végtelenségig szeretnénk jótékonykodni "szimpatikus játékosokkal", vagy a vonalat egy olyan teljesítménynél meghúzni, amire például Milner képes.

 

 

Ha pedig már Milner. Ez a pali tényleg egy állat...fele annyi idő alatt felépül, és ugyanazt a pakkot kiviszi a pályára, amit minden alkalommal. Amikor született, állítólag nem felsírt, hanem elkérte az ollót az orvostól, elvágta a köldökzsinórt magának, és elindult az első edzésére. Sturridge és Shaq számára egy egy vizsga is volt egyben, amin ugyan nem teljesítettek kiválóan, de a svájci torpedó így is kiosztott egy mutatós gólpasszt a királynak, aki igazi klasszis vanszízönvonderes mozdulattal helyezte a labdát a kapuba. Ahogy lehetett volna ez több is, úgy akár ki is kaphattunk volna. Ne röhögj, a tavalyi Swansea elleni szerencsétlenkedés megvan? Na, idén pont ez a különbség, most behúzzuk ótvar szar taktikus játékkal. Azt nem mondom, hogy sétáljunk át Manchesterbe, és fogjunk kezet Mourinhoval az efajta stílus iránt táplált plátói szerelmünket nyomatékosítva, abban azonban talán egyetérthetünk: olykor ennek is lehet létjogosultsága, ha pedig megvan a győzelem, túl sok nyitott kérdés nem marad.

 



Szóval így a végén, miért is hasonlítjuk magunkat a Cityhez? Miért nem örülünk egyszerűen annak, hogy ott vagyunk, és jó úton járunk? A játékunk egyértelműen átalakulóban van, ami a Buvac - Lindjers cserével is magyarázható, illetve, ahogy egy csoporttársam írta facebookon, "Klopp arra is rájött, hogy a bajnokság nem sprintverseny, hanem hosszútávfutás". Tudok neked mondani olyan csapatokat, amelyek jelen pillanatban a két kezüket összetennék ilyen győzelmekért, szinte minden bajnokságban (Monaco, Madrid, Bayern, United, Milan) ha ez célra vezet. Noha a City kiváló és nagyszerű játékot játszik a világ egyik legjobb edzőjével az oldalán, az előbb említettekkel ellentétben szerintem a "cél szentesíti az eszközt" margójára olyan bajnoki címeket is feltudunk sorolni, amiket mi magunk egymás vállára borulva ünnepeltünk volna, ha mi nyerjük. 2014-ben például volt űrfutball, aztán jött a Chelsea, mi pedig egy ostoba ötéves módjára nekirohantunk, nem ment, frusztrálttá váltunk, és ki is kaptunk. Nem azt akarom mondani, hogy innentől felejtsük el az idén, Chelsea ellen látott játékot, vagy a tavalyi parádét, csupán a körülményekhez igazítva gyakoroljunk egy kis türelmet, bízzunk a fiainkban, és tegyük fel magunknak a kérdést: Bajnokok akarunk lenni, vagy szimpatikus vesztesek?

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://hunfieldroad.blog.hu/api/trackback/id/tr1714313927

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.