<-- facebook plugin -->
<-- facebook plugin end -->

Hunfield Road

Pressingre hívott fanatizmus

Hunfield Road

Pressingre hívott fanatizmus

Liverpool 4-1 Cardiff City - Az oroszlán és a bajsza

2018. október 29. 15:26 - Crouch_15

A szombati meccs nem azért volt érdekes, mert 4-1-re nyertünk, hanem, mert egy érdekes dologra kaphattuk fel a fejünket a meccset nézve. A srácok mindig épp annyit adtak ki magukból, amennyit csak nagyon muszáj volt. Ha pedig egy Cardiff ellen is ezt a taktikát alkalmazzuk, akkor akarva-akaratlanul is felmerül a kérdés: pontosan mi is folyik Liverpoolban?



Fabinho úgy tűnik meggyőzte a mestert, a hétvégi kezdőt illetően legalábbis egész biztosan. Kicsit mindannyian vártuk ezt a pillanatot, és a jelek szerint a fiú szerepeltetése nem feltétlen alkalmi. Innentől sok sikert annak, aki szeretne a helyére bekerülni, annak pedig még inkább, aki átjutni rajta. Fabinho ugyanis, noha egy alacsonyabb játékerőt képviselő csapat ellen játszott ismét, de ez, és a hétközi meccs tökéletes alkalom volt rá, hogy 180 perc alatt jobban összeszokjon a társakkal. Profi munka zajlik Liverpoolban, talán már a kezdetektől így volt megírva a nagykönyvben. A kezdetekben figyel, néhány percre beáll, majd az első nagy rohamot követően színre lép, és bemutatkozik. Ha így folytatja, rá is szabni kell egy Boss öltönyt, vagy Van Dijkét felvennie. Külön tetszik, hogy a határvonalon mozogva ugyan, de ha arra van szükség, labdástól borítja fel az ellenfelet, és máris azt keresi kit, hogyan tudna helyzetbe hozni.

 

 

Henderson csúnyán nézni, Fabinho csúnyán szerelni tud, előbbi irányítani, utóbbi forintos labdákat osztogatni. Más játékosok, különböző értékekkel. Hendersont azért megkérdezném, hogy milyen érzés padozni kapitányként, és látni, ahogyan szépen lassan elhalad mellette a középpálya Keita, Fabinho, Shaqiri féle srácokkal. Furcsa ez a hosszútávú szerződés, és kíváncsi vagyok rá, neki pontosan milyen szerepe lesz a jövő Liverpooljában akkor, amikor az emberek zöme már azt is megkérdőjelezi, miért nem éppen Van Dijk a kapitány. Tudom, múltkor Lallana, most meg ő, de ahogyan telnek-múlnak a meccsek és halad előre a szezon, egyre inkább ki fog jönni, hogy kik lehetnek igazán nagy sztárok ebben a társaságban, és kik maradnak meg zongoracipelő csapatjátékosként. Ha Henderson képes azt a játékot mutatni, amit a PSG ellen, vagy nyáron a világbajnokságon, nincsenek nyitott kérdések, valahol mégis fájóan kijózanító látni, hogyan múlik el alig észrevehetően a szimpatikus küzdőszellem dicsősége, és váltja fel a kíméletlen profizmus.

 



A meccs maga egyébként kellemes volt, azzal a kikötéssel, hogy itt a Premier Leagueről beszélünk, és míg egy Zvezda esetében akkor se tartottam volna semmitől, ha az U23 játszik, addig még egy Cardiff esetében is fennáll annak a lehetősége, hogy egyszer csak szereznek egy gólt, és egy új meccs kezdődik. Mégis van valami varázslatos ebben a csapatban. Tisztán látható volt, hogy itt sem akarunk senkit és semmit megsemmisíteni. A második félidőben elkezdtem gondolkodni rajta, jön-e a második gól annak tudatában, hogy a walesiek enyhe reménysugarakat fűztek volna a pontszerzéshez. Nem sokkal később Mané kibombázta a hosszút, én pedig elmosolyodtam. Moreno hosszú idő után kapott lehetőséget, de úgy tűnik emberünk képtelen hiba nélkül lehozni egy meccset. A bedobásnál előbb az ő embere hagyta ott, majd úgy ment oda a labdás emberre, hogy odaugrott, a forma elhúzta mellette a labdát, Alberto pedig feltette a két kezét, hogy nem csinált semmit, a helyén megkapta a támadó a labdát, és kész volt a baj. Pontosan ez a baj a sráccal.

 

 

Robertson ha kell ilyenkor felborítja a másikat, és ha két másodpercnél tovább fekszik a földön még egy cinikus tekintet kíséretében meg is veti. Moreno meg mint egy jól nevelt gyerek arrébb ugrik. Ironikus, hogy egészen addig nem kaptunk gólt a bajnokságban, míg nem játszott, majd egyszer kezdett, és azonnal megtört ez. Nem mondom, Big man is érhetett volna szerencsésebb módon a labdához, és akár Alisson is elérhette volna, de valahogy az egész onnan indult ki, hogy ha Moreno figyel, akkor el sem jutnak a kapuig. Remélem januárban segítenek neki a csapattársak összecsomagolni, mert ezt napjaink Liverpooljában kurva gyengének hívják.

A Cardiff megtette azt a szívességet, hogy elhitte az egyenlítés lehetőségét, és kicsit kijjebb nyílt, ami a kontratámadásaink melegágya. Kíváncsi voltam mi fog történni. Folyamatosan a tavalyi önmagunkhoz viszonyítunk, és például a Sevilla elleni bajnokok ligája meccsen hasonló szituációban sikerült elszerencsétlenkedni a három pontot. Talán az idei évben minden arról szól, hogyan ne kövessük el a tavalyi hibáinkat, vagy hogyan fordítsuk őket a javunkra. Nem nagyon tudok olyan meccset mondani, ahol egy tavalyi hülyeségünk miatt alakult volna számunkra kedvezőtlenül a végeredmény, legrosszabb esetben is a helyzetkihasználásunk felett törhetek pálcát. Kicsit tele volt mindenkinek a töke már a meccsel, úgy hiányzott az a szépítő gól, mint Real Madridnak a vasárnapi El Clásico.

 

 

Ha viszont már így alakult, megráztuk egy kicsit magunkat, és Salah osztott csinos labdát Shaqnek, aki némi cselezgetés után mutatós góllal törte meg a csendet, és tette fel eddigi remek szereplésével kapcsoltban a pontot az I-re. Érett már ez neki, reméljük nem ez volt az utolsó. Három perccel később Fabinho szerelt ellentmondást nem tűrően, tette oda Manénak, aki egyből továbbított Salahnak, az egyiptomi pedig néhány percen belül két gólpasszal oszlatta el véglegesen a kételyeket afelől, vajon újra régi dicsfényében ragyog-e. Népszerűségét mi sem jelzi jobban, minthogy Egyiptomban van olyan bajnoki meccs, ahol kivetítőn lehet követni a meccsünket. Szóljatok rám, hogy ha Egyiptomba mennék nyaralni, mindenképp csomagoljak magammal Liverpool mezeket.

 

 

A Cardiff megpiszkálta az oroszlán bajszát, és belefutott egy négyesbe, előfordul az ilyesmi. Az egyetlen negatívum tényleg ez a szánalmas szépítő gól volt, ezt leszámítva viszont ahogyan azt már a bejegyzés elején is írtam, van egy különös romantikája ennek a társaságnak. Klopp láthatóan újragondolta a dolgokat, aminek az egyik eleme, hogy épp annyit adjunk ki magunkból, amennyit biztosan muszáj. A rotáció egy fontos része ennek, és amikor a padról be lehet küldeni egy Shaqirit, aki érezhetően egy kicsit magasabb szintre helyezi a játékot a liga egyik legjobb cserejátékosaként, akkor az ember igazán úgy érezheti, hogy jól alakulnak a dolgok. Ég és föld a tavalyi - idei szezonkezdetünk közti különbség. Tavaly két méretes pofonba is beleszaladtunk, idén a legfájóbb pont egy Napoli elleni eltaktikázott meccs, és a B csapatunkkal kivéreztetett ligakupa. Ennyit jelentene egy kapuscsere?

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://hunfieldroad.blog.hu/api/trackback/id/tr6914331019

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.