<-- facebook plugin -->
<-- facebook plugin end -->

Hunfield Road

Pressingre hívott fanatizmus

Hunfield Road

Pressingre hívott fanatizmus

Paradoxonba csomagolt mesesztori, avagy Rickie Lambert mezének margójára.

2018. november 23. 20:58 - Crouch_15

Négy éve már annak a napnak, amikor a sokak által csak a Liverpool legrosszabb támadótriójának titulált egyik tagja megszerezte első gólját. Furcsa ezt leírni nem? Ha nem ismernéd a sztorit, akkor azzal folytatnám, és lőném le azonnal a poént, hogy mindezt egy olyan meccsen, ahol még ki is kaptunk. Tovább is van, mondjam még? Egy olyan csapat ellen, ami a legnemesebb álmaink utolsó reményfoszlányait törte össze kevesebb, mint tíz perc alatt néhány hónappal azelőtt.

 

 

Ki az a Rickie Lambert?


De akkor mégis miért írunk erről? Egyáltalán kit érdekel ez? Senki nem fogja elhinni, hogy egy elsőre önmagában teljesen jelentéktelennek ható Suso születésnapból random módon kerekedett egy 750 szavas cikk, így az is szürreálisnak tűnik, amikor több napig érlelem magamban a gondolatot: Rickie Lambert első góljának alkalmából írhatok a játékosról. Furcsa közjátéka az írásnak, amikor felismerem, hogy egy népszerűségében alacsonyabb fogason pihenő játékos mezének is meglehet a maga karakteres története, ezáltal pedig a billentyűzet pressingelése is lehet legalább olyan izgalmas, mintha arról írnánk, Dejan Lovren szíve szerint milyen módszerekkel tépné szét a szegény ember Ryan Shawcrossát egy Kijevi csirkemell elfogyasztása után.

De vissza Lamberthez, és 1992-be. A helyi kis srác 10 éves, és a Liverpool akadémiáján találja magát. A kis srácból serdülő, a serdülőből kamasz lesz. Miközben lelki szemei előtt az Anfield zöld gyepe, és a KOP csodálatos közönsége elevenedik meg, 1997-ben addigi élete talán legszomorúbb napja következik: a csapat megköszöni szolgálatait, és eltanácsolják.

 



Rickie nem adja fel, ő szereti a futballt, és különben is még csak 15 éves. Blackpoolba kerül, onnan a Macclesfield Townba, majd a Stockport Countyba. Egy 20-as évei elején járó angol játékos számára még 2003-ban sem feltétlen az angol harmadosztály verejtékkel borított küzdelmei jelentették a gyermekkorban elképzelt gólörömök táptalaját, és ezeket a sorokat elolvasva a világ legjobb bajnokságát is nehéz elképzelni, nemhogy annak legnagyszerűbb klubját. Fogalmazzunk úgy, hogy Rickie Lambert karrierje a 2009-es szezonig messze volt az ideálistól, akár Mario Balotelli tűzvédelmi ismeretei azon a bizonyos szilveszteri estén. 2006-ban a Bristol Rovershez került, mi több, év végén a Wembleyben találta magát, ahol egy 3-1-es diadalon mutatták meg a Lincolnnak, hogy ki a legény a gáton, és jutottak felsőbb osztályba.

 

Cold Rainy Nights In Brittannia



Ez pedig elindított valamit, mintha csak egy szikra lett volna, ami fellobbantja a szenvedély tüzét. Az angol támadó közel 20 találattal segítette a következő évben a csapatot összesen, míg a bajnokságban szerzett 13 arra volt elég, hogy friss feljutóként a 9. helyen, mindössze öt pontra végezzenek a Play Off helyektől. A személyes áttörést mégis a következő szezon hozta meg az ekkor már 28. évében járó csatár számára. 45 bajnoki fellépés, 29 gól 2009-ben, amire egy akkor szintén a harmadosztályban tengődő együttes is felfigyelt, és kezdetét vette az a bizonyos menetelés.

 



A Southamptonban akkoriban olyan spílerek pallérozódtak, mint a 19 éves Morgan Schneiderlin, a profi futball fogalmával nyomokban ismerkedő 15 éves kamasz Alex Oxlade Chamberlain, vagy épp egy másik angol játékos, akit Adam Lallanaként anyakönyveztek. Na meg persze a frissen igazolt millió fontos csodafegyver, történetünk főhőse, az isteni Rickie Lambert.

A St Mary’s Stadium közönsége gyorsan szívébe zárhatta az új fiút. Azonnal kiderült, hogy a klub történelmének talán legokosabban elköltött egymillió fontját fizették ki érte, egy év alatt 30 gólt lőtt a bajnokságban, és bár a feljutás csak egy évvel később lett meg a Champoba, a gólokkal később sem maradt adós. A feljutás pillanatáig a szenteknél lejátszott 158 meccsén 88 labda került általa az ellenfél kapujába. A néhány évvel azelőtt még harmadosztályban szereplő csapat hirtelen a rivaldafény közepén találta magát. Valljuk be, imádjuk az ilyen sztorikat, kicsit a futball romantikájának vörös rózsája, egy bók azoknak a pillanatoknak, amikor feltesszük magunknak a kérdést: ha hiszünk benne, valóra válhat?

 

 

Ha nem adod fel győzhetsz, ha feladtad, vesztettél


A következő két évben ugyan voltak nehezebb időszakok a klub életében, összességében mégis sikeres volt. Egyrészt sikerült megragadniuk az első osztályban, másfelől gólzsákjuk ezúttal sem hagyta cserben őket, és 15 gólt lőtt a ligában, amit egy évre rá is csak kettővel adott alább. A második szezonja kiválóan sikerült a szenteknek, a nyolcadik helyükre bármelyik fanatikus elégedetten csettinthetett.

Ha lehajítanak egy hegy tetejéről, két dolgot tehetsz: elmesélheted, hogy milyen gonosz dolgot tettek veled, belekapaszkodhatsz a sport egyik legszánalmasabb mártírfeliratába miszerint „de te megérdemelted volna” (erről majd egy másik posztban), vagy megrázhatod magad, és megtehetsz minden tőled telhetőt annak érdekében, hogy elérd, amit akarsz. Rickie Lambert sztorija számomra, ahogyan a héten gondolkodtam rajta rájöttem, hogy nem a Liverpoolban töltött szezonja miatt példaértékű, hanem, mert megmutatta, hogy a legnagyobb sikerek egy ember életében nem varázsütésre születnek.

 

 

Ha visszatekintünk, néha a legkisebb dolgok válnak a legfontosabbá, vagy épp azoknak az összessége. Az az utolsó lefutott méter, a még egy kör szabadrúgássorozat, az utolsó támadásba beletett munka, vagy épp a nyaralás alatt meglátogatott konditerem. Vajon, ha megkérdeznénk az akkori vezetőséget azt válaszolnák azért igazolták le épp őt, mert 15 évesen olyan csúnyán elbántak vele?

Tény: visszatérése a lehető legrosszabbkor született, és a poszt jellege ellenére sem szeretném klasszisként jellemezni, mégis, ha egy olyan játékost akarnék neked bemutatni, aki bármelyik alacsonyabb osztályú labdarúgó számára reményt adhat, alig találnék nála jobb példát. A Luis Suárez után keletkezett űrt kellett volna társaival betöltenie, miközben a klub, és Brendan Rodgers is egy összetört álom darabjait siratta, és próbálta orvosolni egy Mario Balotelli nevű játékossal, és egy a lábait villámcsapásként porcelánkészletre cserélő Sturridgeal. Elsülhetett volna akár máshogy is ez az egész, lásd az idei szezon új közönségkedvencét. Brendan Rodgers azonban nem Jürgen Klopp, Mario Balotelli pedig nem Xerdan Shaqiri. Érdekes kérdés mi van, ha Luis marad, és Lambert az ő tehermentesítését szolgálja, (vagy a táncmester nem a rehabon tölti a szezont), akár napjainkban a Lewandowski – Wagner kettős Münchenben.

 

 

Ez a te pillanatod, élvezd

 


A mostani évforduló nem lényeges, inkább csak ürügy az írásra, azonban az egész szezonban volt egy momentum, ami Rickie nagy pillanata volt. 2015. januárjában az Aston Villa ellen játszottunk idegenben, amikor egy gólos előnyben a meccs vége felé nagyon szükségünk lett volna arra a bizonyos meccset lezáró találatra. Itt jött képbe ő, és szerződésének aláírásán túl a pillanat, amire 20 éve várt: győztes gól Liverpool mezben. A mai napig érzelmektől túlfűtött, végtelennek tűnő másodperceket idéz fel magában az ember, ahogyan az előbbi tényt felismerő Rickie Lambert 33 évesen az idegenbeli tábor közé veti magát a 80. perc derekán, és kezdetét veszi egy örömünnep. 

 



„Egy kicsit” megint megcsúsztunk, de nagyon bízom benne, hogy tetszett nektek az írás, és átjött, amiről mesélni szerettem volna. Őrültségnek hangzik ennyi karaktert áldozni egy olyan srácra, akinél két kezünk is kevés, hogy „jobbakat” találjunk, és a blog történetének sem vélhetően ez lesz a legolvasottabb cikke, épp ezért köszönöm neked, hogy itt voltál velem. Ha tetszik, amit csinálunk, gyere át a facebook oldalunkra, hamarosan izgalmas dolgok veszik kezdetét ott is.

Pacsi!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://hunfieldroad.blog.hu/api/trackback/id/tr5214389930

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.