<-- facebook plugin -->
<-- facebook plugin end -->

Hunfield Road

Pressingre hívott fanatizmus

Hunfield Road

Pressingre hívott fanatizmus

Liverpool 1-0 Napoli - We are Liverpool. This means more.

2018. december 12. 02:39 - Crouch_15

Azon gondolkodok, így egy órával a meccs lefújása után is, hogy pontosan miről is kéne írnom. Adtam magamnak időt, a Roma elleni továbbjutás óta nem volt szerintem ennyire fontos győzelmünk. Kitérnék a többi játékosra is, de mindenekelőtt a gondolataimat leköti Alisson, és az idei év legnagyobb védése. Mielőtt igazán kétségbe eshettem volna, csak annyit láttam, hogy véd, és tisztázunk. Ember? Medve? Földönkívüli? James Milner? Tényleg nem tudom, egyszerűen csak elképesztően jó érzés, hogy a világ jelenlegi kapusa nálunk véd, és ez még akkor is így van, ha a hangulat nem csak egy korsó sörrel van nyakon öntve, de csipetnyi szubjektivitással is.

 

 

ELSŐ FÉLIDŐ

 


Szóval volt ez a Napoli meccs. Vagy egy-több nulla, vagy három egy, vagy négy kettő, vagy viszlát. A középpályánkat megvariáltuk egy kicsit hétvégéhez képest, hátul Matip megkapta az idei szezonra a legnagyobb lehetőségét a mestertől, elől meg bíztunk benne, hogy a srácok megtalálják majd azt a gólt, esetleg gólokat, amik kellenek. Szerencsére nem nekünk kellett azon aggódnunk, milyen taktikát választ Jürgen. A szurkolónak elég csak támogatni, bízni, hinni, időnként vadul reklamálni, esetleg keblére ölelni azt a játékost, akit pár meccse még a tartalékok közé küldött volna.

Dries Mertens arról hablatyolt, hogy nem érti ezt a This Is Anfield dolgot, mitől lenne annyira különleges. Mi sem igazán, amikor kapott egy szelet szeretetet Van Dijktól, majd percekig fetrengett a pályán, mint egy kurva. Üdv Liverpoolban, ez itt az Anfield Road.

 



Mentünk előre becsülettel, igaz a Nápolyiaknak is adódott lehetősége, mégsem tűnt úgy, hogy ők lennének a jobbak. A labda is többet volt nálunk, a 22. percben meg is jött a gól, Trent középre passzolt lasztiját helyezte a hálóba Mané, majd jött a rossz hír: néhány centivel belógott a szenegáli gazella. Manét talán annyira megzavarta az elvett gólja, hogy a mérkőzés hátralevő részében az összes létező helyzetét elpuskázta, így a továbbjutás kérdését nem eldöntöttük a 90. percre, hanem hagytuk, hogy Alisson konfettivé változtathassa az érte kicsengetett mintegy 27 milliárd forintnyi fontot az utolsó utáni pillanatban.

 



A 34. percben Hámesz Milner passzolt Salahoz, aki Mario Ruiról lefordulva, Coulibaly mellett elhúzva osztott ki Ospinának egy kötényt, és gurult a gömbölyded játékszer a kapuba. Szerintem, ha télen eladnánk Madridba a fiút, még jó pénzt kapnánk érte, marketingszempontból pedig hirdethetnénk másfélszezonos csodaként, elvégre az elmúlt időszakban párszor belebotlott a labdába is, amiből gól lett. Két kiflit meg Benzemát kérjük érte, Mario Rui ha már elment érte az egyiptomi cselétől, visszafele hozhatja is, és lehet labdaszedő a United ellen.

 

 

Akkor és ott kissé hihetetlennek tűnt, hogy ezt lehozzuk majd így és köszönjük szépen. Élénken él bennem Klopp múltkori nyilatkozata, ahol cinikusan annyit mondott: „Szóval egy 1-0-al továbbjutunk? Oké, akkor majd lövünk egyet az elején, aztán visszaállunk és nyerünk” – a gól nem feltétlen az elején jött, és védekezni sem álltunk vissza, de a legfontosabb része a mondatának megvalósult. Nyertünk. Mégis, a félidőben arról beszéltem az egyik virtuális kocsmaasztalnál a srácokkal, hogy legalább annyira jó védekezés kell a második félidőben, mint a City ellen tavasszal.

 

MÁSODIK FÉLIDŐ



Mégsem kellett. A Napoli erőtlen volt, mi pedig mezőnyfölényben játszottunk. Van Dijk suhintott távolról, majd közelről is, utóbbi egyike volt azoknak a bizonyos helyzeteknek, amit illett volna belőni. Ugyanígy volt lehetősége Milnernek, Hendersonnak, Wijnaldumnak, Firminonak. Ancelloti cserélt, nekünk pedig kellett egy kis idő, míg alkalmazkodtunk a 19-re fanyar arccal lapot húzó olaszok új taktikájához, ami végtelenül egyszerű jelentéssel bírt: gólt kell lőni bármilyen áron. Mané a 77. percben kihagyta az első ordító ziccerét, két perccel később Callejon a meccs egyik legnagyobb vendég helyzetét. Köszi José, tudtuk, hogy rendes srác vagy. Jürgen észbe is kapott, hogy itt az ideje kicsit stabilizálni a fáradó középpályát, így a hétvégén fantasztikusan teljesítő Naby Deco váltotta a ma sem élete meccsét játszó, ám annál többet melózó Bobbyt. Fabinho váltotta Hámesz Milnert, így hát a brazilnak negyed óra alatt kellett bizonyítani: immár nemzetközi porondon, egy kiváló csapat ellen is megállja a helyét. Mané közben még az előzőnél is nagyobb helyzetet puskázott el, míg az olaszok Messije, Insigne sem a mai napon igazolta, miért fizetnénk ki érte azonnal egy rakat pénzt, ha eladóvá válna, vagy miért a hatodik éve egycsapatos olasz bajnokság egyik legjobb játékosa. Kapáslövése a hazai szektor 39. sorában landolt a tizenhatos környékéről.

 

 


A hosszabbításra érkezett Lovren az ifjú Trentet váltani, én meg széles mosollyal csak ennyit szóltam magamban: „gyerünk gengszter, mutasd meg nekik!” A szerepkörök változtak, harmadjára a Napoli, és Arkadiusz Milik dobta fel a labdát Manénak. Nem tudom, hogy azt a lövést lehetett-e volna annyi idő alatt, ott, és akkor jobban lőni a másodperc tizedrészében, mindenesetre Alisson kivédte. „Úrriisssteeennn” – mondtam egy fújtatás után remegő hangon, majd éreztem, ahogy könny gyűlik a szememben. „Fogadjunk, hogy nem tudsz ennél nagyobb helyzetet is kihagyni Sadio” – kiálthatott a lengyel a kontrából forduló támadónknak, aki teljesen egyedül, egy az egyben, a futball lexikonjában is száz százalékos ziccerként számon tartott helyzetben vezethette kapura a labdát, és válaszolt vissza nevetve: „Fogd meg a söröm!” Igen, sikerült kihagynia. És bár akkor szinte teljesen mindegy lett volna a továbbjutás szempontjából, hogy 1-0, vagy 2-0 a vége, azért csak felmerül az emberben a kérdés, hogy hogy a picsába lehet ilyen szarul, és hanyagul mellé gurítani? idén néha tényleg az az érzésem, hogy a támadóink megörökölték azokat a fogyatékosságokat, amiket a védelem hátrahagyott sikeresen. Pedig klasszisok, efelől senkinek ne legyen kétsége, a világ legjobb támadóhármasának szerepét töltötték be tavaly, és most sincsenek messze tőle. Ez az egyetlen dolog, amibe beletudok kötni a meccset illetően, minden más tanári volt.

 

ÍGY LÁTOM ÉN



Vannak, akik megkérdőjelezik Henderson szerepét a pályán, de pont ma is kijött, hogy a csapat irányítása nem csak a pálya mellett szükséges, hanem azon belül is. Jordan soha nem lesz Fabinho, Fabinho soha nem lesz Henderson, de amikor bejött a brazil, egyből ott termett a Kapitány, és elmondta, hogy mit fog csinálni. Egyszerűen ahogy írtam, másban jók. A brazil lefejelte a végén a felíveléseket, az angol pedig irányított. Emlékszünk az Arsenal elleni produkcióra? Pont egy Hendersonnyival voltunk elmaradva a győzelemtől. Lehet, hogy idővel lesz egy olyan játékos, aki, mint vezér is kiemelkedően tud szerepelni, és irányítani (nem, nemcsak a védelemre gondolok), de amíg a legfontosabb meccseken az angol fiú ilyen minőségben látja el a feladatát, a legkellemesebb problémánk az, hogy Rabiotot vajon sikerült-e meggyőzni, tegye át székhelyét hozzánk Párizsból.

 



A másik emberem Matip. Szerintem úgy korrekt, ha beírunk egy piros pontot neki. Állítólag teljes alázattal és elhivatottsággal készült minden héten, arra várva mikor jön el az ő meccse. Mindenki tisztában volt vele, ha bárki hibázhat hátul, ő lesz az első. Ehhez képest tanári módon hozta le a találkozót, és adta be igényét a United elleni kezdésre.

A legfontosabb: megvan a továbbjutás. Ebben a csoportban nem volt első ÉS második hely. Két első volt, meg két negyedik. A Párizsiak nem hibáztak Belgrádban, pedig az igazi csattanója ennek az egésznek az lett volna, ha ugyanúgy benézik mint mi, és kiesnek. Talán csak Lőw Zsoltit sajnáltam volna, túl sokat dolgozott azért, hogy élete nagy lehetősége már most véget érjen. Nem érdekel kit kapunk, vagy kit kaphatunk. Ebben a pillanatban biztosan nem. Majd ráérek pár nap múlva foglalkozni vele, vagy tavasszal.

 



Elképesztő milyen mélyről épült fel ez a csapat, amilyen elánnal és szenvedéllyel tudja megnyerni a legfontosabb csatáit. Az ember szemébe azért gyűlik könny a meccs végén, és remeg percekig a szavakat keresve, mert nincs még egy klub a világon, ami ennyire különleges lenne. Azt kívánom magunknak, hogy ez a történet valami fantasztikus Happy Enddel érjen véget, azt kívánom, hogy végre megőrülhessünk, és egy napokig tartó fieszta vehesse kezdetét, azt kívánom, hogy ledöntsük a falakat, és kezdetét vehesse egy olyan korszak, amit látva a világ legboldogabb embereiként csak ennyit mondunk: We are Liverpool, this means more.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://hunfieldroad.blog.hu/api/trackback/id/tr10014472944

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.