Mit kéne mondanom a mai meccsel kapcsolatban? Tényleg, mond meg, mit? Lovrenbe kéne beleállnom? A kicsibe? Vagy Kloppba a felállás és a taktika miatt? Megtanultam, hogy ne fojtsam magamba az érzéseimet, mert annak soha sincs semmilyen szinten jó vége, így a meccsek közben jó szorzó lehet rá, hogy egy gólöröm után egyszer csak átkopog a szomszéd – ha eddig nem tette meg – az üvöltő hülyegyerek miatt. Aki nézett már velem Liverpool meccset, az pontosan tudja mire számíthat. Nem az a csendben ülő, nyugodt típus vagyok, de a szürke, vagy épp rózsaszín köd a lefújás után max két órával eloszlik. A mai meccset követően azonban még csak köd sem volt, dühös sem voltam, vagy ideges. Pedig lehetnék egy cseppet, mert a tegnapi napon vettem meg a repülőjegyemet Liverpoolba, az utolsó fordulóra, és foglaltam le a szállásom. Őrült lennék, vagy csak túlzottan optimista? Igazából egyik sem, most pedig elmondom miért jártunk jól ezzel a vereséggel. Illetve, módosítanám a mondatom egyetlen szavát: járhatunk.

Még így a második bekezdés elején szeretném jelezni, hogy talán nem lesz tökéletes amit mondani szeretnék, mert hosszabb ideje nem írtam összefoglalót. Viszont, ha itt maradsz koccan az a korsó, és köszönöm.

Tegnap egész végig az járt a fejemben, vajon van-e a májusi Liverpoolba tartó, és onnan hazaérkező járatra hely még, és ha igen, milyen áron. Izgatott voltam, semmi más nem érdekelt igazán. Aztán hazaértem, és egy kicsit halogattam a dolgot, majd rákerestem a Wizzairen. Volt, jó áron, én pedig egy pillanatra megtorpantam, és a fizetés előtti pillanatban feltettem magamnak a kérdést: mi van, ha mégsem leszünk bajnokok? Kimegyek meglátogatni egy gyászoló futballvárost, aminek „már megint” nem sikerült? Ülök majd egy kocsmában, és álmaim helyén megpróbálom magamra erőltetni a világ legszomorúbb emberének szerepét az Anfield egyik lépcsőjén bámulva magam elé?

Végül megráztam magam és azt mondtam: ahhoz, hogy a legnagyobb álmaid valóra váljanak, néha egy kicsit jobban kell hinned bennük, és kockáztatnod. Furcsa lehet ez persze futballszurkolóként, de én tavaly is elképesztően szerettem volna, hogy eljussunk Kijevbe, és végül ez sikerült is. A különbség annyi, hogy most nem a Wolverhampton ellen akarok ott lenni szimplán, hanem életem eddigi legboldogabb napjait kint tölteni, és belefulladni a sörhabba. Bajnoki címet ünnepelni egy angol, ír, lengyel, indonéz, teljesen mindegy milyen nemzetiségű sráccal, és a nyakába borulva azt mondani: „Ott van bzmg!” Átélni, amit annyiszor elképzelek, és arcomról patakokban folyó örömkönnyekkel nyugtázni: igen, ez a valóság, valóban az.

Miért lőttem el az összes jövő évi, biztosan megkapható szabadságom erre az időszakra, ha most megtorpanok? Miért vártam annyira a fizetésem, ha most úgy döntök, mégsem vágok bele? Miért fogadtam meg tavaly tavasszal, amikor kint voltunk Chris barátommal a Manchester City elleni BL meccsen, hogy amint tudok, visszatérek ide, ha egy démon erősebbé tud válni, és félelmet generálni bennem?

Megvásároltam a jegyet, kiválasztottam hol akarok ülni, lefoglaltam egy barátinak tűnő szállást, és vártam a mai meccset.

Hiába gondoltam úgy, hogy nem fogunk kikapni, mégis így lett. A csapat, aminek tavaly elvettük a veretlenségét, most elvette a miénk.

Mégsem tudok szomorú lenni, pedig ha fifában egy olyan helyzetet kihagynék, és így pattanna kapufára valaki ellen, lehet nem csak a kontroller, hanem a kulcscsontom is eltörne. Már az első passzok után láttam, hogy ebből valami finom készül, és a tiki-taka megrögzött szerelmeseként azt hittem a gatyámba csinálok, amikor beindították az utolsó láncszemet, az afrikai gepárdot. Jött az ismétlés azonnal, egy tisztázni igyekvő védő és Ederson szerencsétlenkedtek össze majdnem egy öngólt, Stones meg egy ezredmásodperccel azelőtt, hogy a labda áthaladhatott volna teljes terjedelmével a gólvonalon, fogta és kirúgta onnan, Salahban pedig pont nem akadt el. Szerintem kulcsmomentum volt, és nem csak ez, hanem Kompany becsúszása is, ami nem csak szerintem volt egyértelmű piros. Már az első visszajátszáskor sem értettem, hogy lehet ez csak sárga? Tényleg, hogyan?

Nem fogok beleszállni Lovrenbe, se Arnoldba, viszont ha nem igazolunk egy legalább Gomez minőségű belső védőt rövid határidőn belül, a szezon maradék részében nem ebédelni vagy vacsorázni fogok a meccsek közben, hanem nyugtatókat keverni M&M’s cukorkák közé, és azokat szedem. Szörnyű volt látni, ahogyan Van Dijk klónozni próbálja magát, míg Lovren Trent dolgát végzi, aki a támadásoknál marad elől. Megnyugtató ugyanakkor Clyne karaktere, aki képes arra, amire Alberto „nice guy” Moreno soha nem lesz a másik szélen: megbízható teljesítményt nyújtani.

Alisson meg egy állat. Nem tudok szavakat találni rá, ha ma Mignolet, vagy Karius véd, ez egy tükörsima 4-1. Olyan bravúrokat hajt végre, amikre ember képtelen lenne, és az elmúlt évek szerencsétlenkedése után ez egész egyszerűen csodálatos. Több mint fél évet kellett várni arra, hogy legyen egy csapat, amelyik egy gólnál többet tud nekünk lőni a bajnokságban. A világ legerősebb bajnokságában, ahol már minden csapattal játszottunk egyszer legalább. Nem tudom Oblak jobb választás lett-e volna, de minél több idő telik el, annál inkább érzem azt, ha a világ bármelyik kapusát választhattuk volna, akkor is Becker úr lett volna a legideálisabb választás.

Ha egy hónapja azt mondják nekem, hogy januárban négy ponttal megyünk majd a City előtt, egy vereséggel, aláírom. Nem nevetve, de aláírom. Ha tízzel mennénk, sokkal idegesebb lennék, mert a nagy előny ellenére nekünk soha nem állt jól a Klopp éra alatt, ha nincs rajtunk nyomás, és az adott győzelem nem kötelező. Ebben még fejlődnünk kell, talán jövőre már a mostani árnyékunkon is túl tudunk nőni. Ilyen helyzetekben is meg kell tanulnunk a győzelemért játszani nem pedig azért, hogy ne veszítsünk.

Szerintem nem lesz nekünk rossz, ha érezzük Pepék leheletét a nyakunkon, és minden meccsre egy döntőként tekintünk. Arany tartalékként kell érezni azt a négy pontot, és beosztani a szezon végére. Ha hét pontos előnyről elbukjuk ezt a címet… de nem bukjuk el. A City pedig nem fogja mindegyik hátralevő meccsét megnyerni a bajnokságban, ezeket a tévhiteket minden Liverpool szurkoló felejtse el. Kiváló játékosaik vannak, a világ egyik legjobb edzőjével, de pont ma láttuk Guardiolát idegbeteg mókusként őrjöngeni a kispad előtt. Mi most hibáztunk, ők múltkor. Mindketten fogunk még, csak mi kevesebbet.

Végezetül vissza a sztorimra. Ma reggel előbb beértem a munkahelyemre, és ahogy Dzsoni barátomnak a tenyerébe csaptam, megkérdezte: „na, várod már”? Leültem a székembe, hátradőltem egy pillanatra, és eszembe jutott: basszus, tavasszal megyek Liverpoolba. Széles mosoly húzódott az arcomra, a szemem ragyogott, és azt mondtam: néha kicsit jobban hinned kell az álmaidban ahhoz, hogy megvalósuljanak.

Te hiszel benne?