<-- facebook plugin -->
<-- facebook plugin end -->

Hunfield

Pressingre hívott fanatizmus

Hunfield Road

Pressingre hívott fanatizmus

Liverpool - Crystal Palace - Üvegsasok

2019. január 18. 16:17 - Thommo

Pöfög tovább a PL expressz, a következő, 23. megálló az Anfield Road-i pályaudvarra hozza az ellenfelet. Régi ismerősünk, Hodgson papa által vezetett Crystal Palace lesz az ellenfelünk szombat délután. 

Roy Hodgson az előző szezon elején vette át a Sasok irányítását, de vele sem tudott szintet lépni a londoni alakulat. A tavaly 11. helyen végzett alakulat, most a 14. helyet foglalja el a táblázaton, de nem a középmezőny alsó, hanem a kiesőjelöltek felső részébe tartoznak, 3 pontra vannak a már kiesést jelentő 18. helytől. Hat győzelmükből hármat tudtak csak náluk erősebb ellenféllel szemben elkövetni, igaz a Manchester City otthonában elkövetett győzelmük (2-3) nagy bravúr volt, amivel segítettek nekünk lépéselőnybe kerülni a Kékekkel szemben. Persze ez a kiugró eredmény semmit nem ért, mivel azóta is folyamatosan hullajtják a pontjaikat. 

Hodgson - A mozdulat és a teljesítmény is a régi

Hogy mi lehet a Palace gyengeségének az oka, azt nem tudni, mert a keret összetétele alapján nem a kiesés elkerülése lenne az elvárható tőlük. Igaz, idén pont a legjobb játékosaik mutatják be sorra a telített betlit. Zaha az utóbbi évek leggyengébb produkciójával rukkol elő idén, pedig most még sérülés sem sújtja, mint tavaly. Benteke egy hosszú sérülést követően az előző fordulóban tért vissza. Jordan Ayew pedig már örül, ha kispadon kap helyet. Rajtuk kívül még a nyáron érkező Max Meyer is adós a Schalke-ben mutatott formájával. De, hogy ne csak a negatívumok kerüljenek előtérbe, beszéljünk a szerb csapatkapitányról is. Luka Milivojevic vezeti ugyanis a házi góllövő listát 6 találattal, pedig posztját tekintve védekező középpályás. 

Zaha és Ayew, ha nem szedik össze magukat könnyen a Champo-ban találják magukat.

Kloppék már a 2. fordulóban összefutottak a Palace gárdájával, és idegenben 2-0-ra győzve hozták el a 3 pontot. Salah-ék nagy fölényben játszottak és sorra alakították ki a nagyobbnál nagyobb helyzeteket, de az utolsó mozdulatokba mindig hiba csúszott. Zaha jelezte egy felső lécen csattant távoli lövéssel, hogy ők is a pályán vannak. A főlényt végül a 45. percben sikerült gólra váltani, Sakho Salah elleni szabálytalanságát jutalmazta a spori egy büntetővel, amit aztán Milner értékesített. A második félidőben aztán minden ott folytatódott ahol az előző játékrész abbamaradt, egyre csak gyűltek a kihagyott helyzetek. A 75. percben Salah törhetett a kapura, nyakán Wan-Bissaka-val, aki aztán a 16-os vonalán földre vitte az egyiptomit, amit a judo-ban ipponnal, azt a focipályákon piros lappal jutalmaztak. A 93. percben Mané másolta le Salah helyzetét, csak ő átküzdötte magát van Aanholton és Hennessey kapuson, ami után már csak az üres kapuba kellett passzolnia a labdát, így kialakítva a végeredményt. 

Crystal Palace várható kezdője: Speroni - van Aanholt - Sakho - Tomkins - Wan-Bissaka - Milivojevic - Kouyate - McArthur - Zaha - Benteke - Meyer 

LFC várható kezdője: Alisson - Robertson - VvD - Matip - Milner - Wijnaldum - Henderson - Fabinho - Mane - Firmino - Salah

A Palace formáját tekintve nem nézünk nehéz meccs elé, főleg, hogy az első és második számú kapusuk is sérülés miatt csak a lelátóról nézheti a találkozót, így a 39 éves Speroni fog a ketrec elé állni. Kloppnak ugyan a védelem összetétele okozhat kellemetlen fejtörést, de ezzel együtt is kötelező a 3 pont begyűjtése. Hazai pályán, már 638 napja veretlenek vagyunk. 

Sajnos a holnapi meccset nem adja a tv, így marad a Stream. A mérkőzés szombaton 16:00-kor kezdődik. 

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hunfieldroad.blog.hu/api/trackback/id/tr9114570792

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása