<-- facebook plugin -->
<-- facebook plugin end -->

Hunfield Road

Pressingre hívott fanatizmus

Hunfield Road

Pressingre hívott fanatizmus

Így tette Robertson emlékezetessé Ben első túráját

2019. március 22. 18:29 - _Vik_

A vasárnap egy szép nap volt...

Ahhoz képest, hogy úgy kezdődött, hogy a zuhany alatt öklendeztem, miután előző este egy esküvőn kicsit sikerült felönteni a garatra, nagyszerűen alakult a hátralévő idő, amelyre mindannyian büszkék lehetünk. Reggel nyolc körül indultam el otthonról, kábé egy tucat sörrel (amikre még nem akartam ránézni), és egy hegynyi szendviccsel, tekintettel az előző este történtekre. A Merseyrail vonalon haladva a város felé a lehetőségeimen gondolkodtam, és azon tűnődtem, hogy le kéne ugrani a vonatról a központban, és hazamenni aludni. De hamarosan már egy Virgin vonaton találtam magam London felé haladva, és vártam hogy megérkezzek. Mert azért remek dolog összejönni a haverokkal, és csak vedelni újra. Még akkor is, ha a barátaid olyan borzalmasak, mint az enyémek. De a kedvem egy nyolcéves srác miatt is remek volt, aki az első idegenbeli túrája előtt állt. Elég sok visszamondás volt előző nap, szóval felajánlottuk a jegyeket a fiatal Bennek, és apukájának, mert tudtuk mennyire imádják a futballt, és nem, ismétlem NEM amiatt, mert feltűnt menetközben, hogy London felé éppen egy családos jeggyel utaztunk – gyerek nélkül. Ez kizárólag arról szólt, hogy megvalósíthassuk Ben álmát.

Eléggé be volt sózva. De persze, a kölykök sokkal többet tudnak a fociról, mint mi, nem? Pedig nekem kellene. Úgy értem, elég sokat tudok Liverpoolról, ismerek jó kocsmákat az ellenfelek pályái körül, és a kilencvenes évek mezszponzorait, de itt ki is fújt. Ben meg kívülről fújta a Fulham játékosait, meg mindent, és a legrosszabb, hogy úgy tűnt, tőlünk is hasonlót vár. Ilyesmiket mondott nekünk, hogy „elég meglepő, hogy Fosu-Mensah jobbhátvédet játszik”, meg hogy „Chambers általában a középpályán játszik a Fulhamben, nem?” és kicsit többet várt cserébe, mintsem értetlenkedést vagy ilyesmit hogy „Ja.. Durva, nem?”. Az egyik haverunk például akkor fedezte fel, hogy Ryan Babel a Fulhamben játszik, amikor meglátta őt a pályán. De remek dolog minél hamarabb elkezdeni elkeseríteni a gyerekeket, gondolom.

De Bent nem nagyon lehetett elkeseríteni. Ha sok meccsre mész, el is felejted hogy az egész cucc mennyire izgalmas voltaképp. A sok ember egy helyen. A színek, az éneklés. Szinte képtelenség befogadni az egészet. És ezeket a fiatal srácokat teljesen be is szippantja az egész. De persze a focisták jelentik a fő attrakciót. Minden róluk, és az ő csillogásukról szól. Ezen a napon a Liverpool játékosai több gólt lőttek, mint a Fulham játékosai, így minden scouser boldogan utazhatott haza, fiatal és idős egyaránt. De nem a győzelem volt az egyetlen, amivel Ben távozhatott. A meccs végén az apja lement vele a pálya széléhez, és megpróbált szerezni egy ereklyét, amit hazavihetnek. Nincs kőbe vésve a siker, hogy is lehetne? De egy próbát megér. Néha a focisták odaadják a mezeiket. Általában gyerekeket választanak. Mondjuk ilyen nyolcéves formákat, akik talán fiatalabbnak is látszanak. Ez igazából csak a szerencsén múlik. Jó helyen kell lenni, jó időben. Mégha a játékos úgy is dönt, hogy odaadja a mezét, nincs rá garancia hogy pont ott teszi mindezt, ahol te is vagy épp. Szóval amikor Milner odaért a közelbe, de egy másik szerencsés srácot választott, úgy tűnt, hogy közel volt a dolog, mégis oly távol.

d14c5iawsaeebzx.jpg

De aztán felbukkant Milner mögött Andy Robertson. És ahogy a legszebb pillanatok a fociban – Gerrard az Olympiakosz ellen, vagy Origi az Everton ellen – minden lassítva történt. Úgysem adja ide, az nem lehet. De mégis! Jobban ünnepeltük, mint a győzelmet. Kifelé menet olyan volt, mintha egy celebbel lennénk együtt. Még akkor sem éreztem így, amikor Neillel mentem meccsre. Mindenki köszönni akart, vagy képet szeretett volna azzal a sráccal, aki megkapta Robbo mezét. A mezt, ami akkora volt rá, mint egy dressz. Aztán már maga Andy tweetelt róla, meg a Match of the Day is. Az első idegenbeli meccsed, és egyből híre megy. Nekünk meg a Millwall elleni látogatásig kellett várni ekkora médiafigyelemre a húszas éveinkben… Ben egyébként csak akkor vette le, mikor aludni ment, és akkor is csak azért, mert az anyukája nem engedte így aludni, mert koszos volt. Tele esővel, sárral, és gyönyörű skót izzadtsággal. Szerintem még mindig vigyorog. Egy kis gesztus egy játékostól a világot jelenti egy kissrácnak, aki egy napon olyan akar lenni, mint az, akitől a mezt kapta. És ez emlékeztet bennünket is arra, hogy miről is szól a futball maga.

Eddig ez volt a kedvenc meccsem a szezonban. De remélem, hogy lesz majd egy még, ami ezt is felülmúlja…

(Forrás: https://www.theanfieldwrap.com/2019/03/robertson-made-youngsters-first-away-trip/)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://hunfieldroad.blog.hu/api/trackback/id/tr3314709441

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.