<-- facebook plugin -->
<-- facebook plugin end -->

Hunfield

Pressingre hívott fanatizmus

Hunfield Road

Pressingre hívott fanatizmus

Liverpool - Newcastle - SzarKák

2019. szeptember 13. 16:34 - Thommo

Két hét után újra pályára lép csapatunk a Premeire League-ben. Az ötödik fordulóban az Anfield Roadon mérkőzünk meg a jelentős átalakuláson átesett Newcastle csapatával. 

A Newcastle nagy változásokon ment át a nyáron. Nem sikerült megegyezniük a csapatot a PL-be feljuttató és azt egymaga ott is tartó Rafa Benitezzel, aki inkább Kínába ment edzősködni. Helyette érkezett Steve Bruce, aki a Sheffield Wednesday padját hagyta ott a Szarkák kedvéért. Emellett a szurkolók nagy bánatára még Mike Ashley-nek sem sikerült nyélbe ütni a csapat eladását a kínai befektető csoportnak. Ezt a legfanatikusabb drukkerek nem is nézik jó szemmel, akik tüntetés képen ki sem járnak a meccsekre. Azok a szurkolók, akik még kitartanak a csapatuk mellett, azokról a klub gondoskodott, hogy mégrosszabbúl érezzék magukat, miután eladták legjobb játékosukat, Ayoze Perezt a Leicester Cityhez. Ezen történések tudatában nem volt meglepő, hogy a Szarkák pocsékul kezdték a szezont. Az első két fordulóban kikaptak az Arsenal és a Norwich csapatától. A harmadik körben aztán nagy meglepetésre elkapták a Tottenham-et, hogy utána leikszeljenek a még náluk is jobban beragadó Watforddal. 

Nem a világ legjobb dolga most Newcastle drukkernek lenni

A Szarkák eddigi játékukat nem teszik ki az ablakba, eddig összesen 3 gólt szereztek - náluk már csak az utolsó Watford szerzett kevesebbet - míg cserébe ötöt kaptak. A három találaton testvériesen osztozik meg Fabian Schar, a klub rekordigazolása a brazil Joelinton, és a régi ismerősünk, ő kopaszsága, Jonjo Shelvey. Shelvey-n kívül van még ex-liverpooli játékos a Szarkáknál, a spanyol jobbhátvéd Javier Manquillo és a nyáron a West Ham-től hazatérő Andy Carroll, de egyikük sem igazán rendszeres tagja a kezdőnek, Carroll olyannyira nem, hogy ő még pályára sem lépett ebben a szezonban. Ugyancsak keveset van pályán - igaz sérülések miatt - a Newcastle másik nagy nyári igazolása, az OGC Nice csapatától érkező szélső Allan Saint-Maximin. A francia játékos eddig 5 meccsen összesen 40 percet töltött a pályán két részletben.

Joelinton eddig nem igazolta, hogy megérte volna az érte kifizetett közel 40 millió fontot

A két csapat az előző szezonban csak a bajnokságban találkozott egymással. Első alkalommal a 19. fordulóba a Boxing Day-n csaptak össze az Anfielden, és a Szarkák egy méretes zakóval távoztak Liverpoolból. A mérkőzést 4-0-ra nyertük meg, Lovren, Salah, Shaqiri és az első Vörös gólját szerző Fabinho találataival. A visszavágóra május elején került sor a St. James's Parkban, ahol már sokkal nehezebb dolgunk volt. A mérkőzést 3-2-re nyertük meg, de egy igazi hullámvasút volt a mérkőzés. Virgil góljával vezetést szereztünk, de pár perccel később Atsu egyenlített, hogy aztán Salah pár perccel később megint megszerezze a vezetést. A félidőben így 2-1-re vezettünk. A második félidőben aztán Rondón egalizált ismét az 54. percben. A végeredményt a Shaqiri - Origi páros állította be utóbbi fejesével. 

Origi fejese 3 pontot ért

A mérkőzést megelőzően Steve Bruce lehet nyugtalan, nem csak csapata esélyei miatt, hanem a fél csapatnyi sérültje miatt. Matt Richie és Andy Carroll bokasérülés, Dwight Gayle vádli, Florian Lejeune térd, Saint-Maximini pedig combsérülés miatt nem léphet pályára. Yedlin játéka ágyéksérülés miatt kérdéses. A Newcastle várható kezdője: Dubravka - Willems - Schar - Lascelles - Dummett - Krafth - Longstaff - Hayden - Atsu - Almiron - Joelinton

Klopp még mindig nem számíthat Alissonra, így az egyre magabiztosabb Adrian fog a kapuban állni. A brazil kapuson kívül Clyne és Keita fogja még biztosan kihagyni a találkozót. Az LFC várható kezdője: Adrián - Robertson - VvD - Matip - TAA - Wijnaldum - Milner - Henderson - Mané - Firmino - Salah

Klopp valószínűleg felforgatja egy csöppet a csapatot, ugyanis kedden már Nápolyban lesz a csapatnak fellépése a Bajnokok Ligája csoportkörében. Ettől függetlenül még egy felforgatott csapattal is kötelező a győzelem az ezer sebből vérző Szarkák ellen. A mérkőzést Andrew Marriner fogja vezetni.

A mérkőzést a DigiSport1 fogja közvetíteni 13:00-tól, a meccs 13:30-kor fog kezdődni

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hunfieldroad.blog.hu/api/trackback/id/tr1315073032

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása