<-- facebook plugin -->
<-- facebook plugin end -->

Hunfield

Pressingre hívott fanatizmus

Hunfield Road

Pressingre hívott fanatizmus

Liverpool - Ajax - Rendezzük le most

2020. november 30. 19:16 - Thommo

Nem kíméli a csapatunkat sem az FA, sem az UEFA, hiszen a szombati meccs után máris a BL-ben van jelenése a Klopp-brigádnak. Szerencsére messzire nem kell utazni, ugyanis az Anfielden fogadjuk a regnáló holland bajnokot, az Ajaxot. A hollandok elleni győzelem pedig biztos továbbjutást eredményezne a csoportból.

Két mérkőzés van hátra az idei BL kiírás csoportküzdelmeiből és a mieink Atalanta elleni veresége miatt jelentősen feltorlódott a "D" jelű csoport. Az első három csapat 2 pontra van egymástól, de Hendersonéknak a hátralévő két meccsből csak egyet kell megnyerni, hogy a legjobb 16 közé jussanak. Az Ajax is szeretné kivívni a továbbjutást, akiknek a múltheti Atalanta siker adhat erőt az Anfielden a nyolcaddöntőbe jutáshoz. A hollandok pedig elég jó úton is járnak, Erik ten Hag együttese a bő egy hónappal lejátszott mérkőzés óta mind a BL-ben, mind az Eredivisie-ben hibátlan. Az október közepén lejátszott mérkőzésen Tagliafico szerencsétlen öngóljával vereséget szenvedő gárda nem akármilyen módon engedte a ki a dühét, aminek a VVV-Venlo gárdája látta kárát, az Ajax ugyanis idegenben 13-0-ra intézte el a vendéglátók baját, ami rekord arányú győzelem a holland első osztályban. Ezen kívül is nagyon megy a holland bajnok, utolsó öt bajnokijukat kivétel nélkül megnyerték impozáns 31-2-s gólaránnyal, többek közt az előbb már említett venloi győzelmet is beleértve. 

Dusan Tadic (7 gól, 4 assziszt) az egyik kulcsfigurája az Ajaxnak

Az Ajax motorja Dusan Tadic, aki a maga 32 évével rutinos rókának számít már a bajnoknál, mégis életkorát meghazudtolóan ontja magából a gólokat. Mégsem a rutinos szerb a fő beszédtéma az Amstel partján, hanem egy 19 éves srác, Lassina Traore. A burkina fasoi Traore még csak januárban lesz 20 éves, de 16 évesen az Ajax dél-afrikai akadémiáján találta magát, és szűk másfél év alatt már a holland fővárosban találta magát. Kezdteben csak az U21-es csapatban lépett pályára, de már a 18/19-es szezonban igaz, hogy csak egy percre, de megtapasztalhatta a profik légkörét. Az előző csonka szezonban  - Hollandiában 26 forduló után lefújták a bajnokságot és nem hirdettek győztest - már 9 mérkőzésen lehetőséget kapott, de az igazi áttörés csak most jött el számára. A jelenleg futó idényben mind a 10 mérkőzésen pályára lépett és már 7 gólnál és 6 gólpassznál jár. Igaz góljainak nagy részét a Venlonak lőtte, szám szerint ötöt, de eredményes tudott lenni a BL-ben is. Az üstükösként berobban csatár ha továbbra ilyen ütemben termeli a gólokat akkor nem csak a nagycsapatok radarján, hanem valamelyik játékoskeretében találhatja magát. 

Lassina Traore lehet az új afrikai gyémánt?

A "D" csoportban történt: A mieink az előző fordulóig magabiztosan vezették a csoportot, de az Atalanta elleni vereség belecsúfított a képbe. A holland bajnok a bergamoiakkal játszott egy izgalmas 2-2-re végződő döntetlent, ahol az idegenben játszó Ajax már 2-0-ra is vezetett, de Duvan Zapata 6 perc alatt egálra hozta a meccset az olaszoknak. Ezt követték a csoport oda-visszavágós meccsei, ahol az Ajax mindkétszer könnyedén lépett túl a Midtjylland gárdáján, és mivel a dán bajnok eddig minden mérkőzést elvesztette el is szálltak a reményeik az EL-ben való folytatástól. 

Nagy harc lesz a továbbjutó helyekért

Jürgen Klopp számára az elmúlt pár nap tartogatott jó és rossz híreket egyaránt. Jordan Henderson visszatérése mindenképpen pozitív a csapat számára, ugyanakkor James Milner sérülése nem jött jól, az amúgy is rövid padnak. Klopp azt is megerősítette, hogy sem Ox, sem Thiago nem lesz ott az Ajax, de még a Wolverhampton elleni meccsen sem. Úgy ahogy Trent és Shaqiri sem. Nat Phillips pedig nem lett nevezve a BL-be így ő is csak a lelátóról figyelheti az összecsapást. Ugyanakkor arra is lehet számítani, mint a Brighton ellen, hogy a sűrű menetrend miatt jobban fog rotálni a német mester, amivel teret kaphat Origi, Tsimikas vagy Minamino is. Az LFC várható kezdője: Alisson - N. Williams - R. Williams - Matip - Tsimikas - Jones - Henderson - Wijnaldum - Salah - Firmino - Mané

A túloldalon a korábbi United játékos Daley Blind combizomhúzódás miatt biztosan kihagyja a mérkőzést, aki a múltheti Midtjylland ellen sérült meg. Rajta kívül pedig a nyári szerzemény Mohammaed Kudus sem lesz a keretben, aki pont ellenünk szenvedett térdsérülést még októberben. Visszatér ugyanakkor Anthony, miután felgyógyult combsérüléséből. Az Ajax várható kezdője: Onana - Mazraoui - Schuurs - Martinez - Tagliafico - Labyad - Klaassen . Gravenberch - Neres - Traore - Tadic

Nehéz bármit mondani a holnapi mérkőzés előtt, mert ha a Liverpool úgy játszik, mint egy hete az Atalanta ellen akkor a hollandoknak van esélyük a győzelemre, míg a mieink a csoport harmadik helyén találnák magukat, és bár a dánok kötelező legyőzése továbbjutást érne, jobb lenne most letudni a kötelezőt. Az Ajax nagyon veszélyes szabadrúgásból, ami a mostani lyukas védelmünknek okozhat komolyabb fejtörést, és a hollandok agresszíven is fognak támadni, hiszen ők sem az utolsó pillanatban szeretnének továbbjutni. 

A mérkőzést kedden este 21:00-tól az M4Sport fogja közvetíteni! 

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hunfieldroad.blog.hu/api/trackback/id/tr4116309784

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása