<-- facebook plugin -->
<-- facebook plugin end -->

Hunfield

Pressingre hívott fanatizmus

Hunfield Road

Pressingre hívott fanatizmus

Sheffield United - Liverpool - Reménykedve

2021. február 27. 13:56 - Thommo

Újabb hét, újabb játéknap, újabb esély arra, hogy csapatunk elkezdje a mély gödörből való kimászást. Holnap este Sheffieldbe utaznak a srácok, hogy a Bramall Lane-en gyűjtsék be a három pontot, a liga utolsó United ellen. 

Chris Wilder csapata az előző idényben újoncként szerepelt a Premier League-ben, és az egyik üde színfoltja volt a bajnokságnak. Sokáig úgy tűnt, hogy sikerül megcsípniük az egyik európai kupaindulást érő helyet, de számukra a tavaszi leállás, majd újraindulás nem éppen azt hozta, amit vártak és végül csak a kilencedik helyen értek célba. Az idei évnek abban a reményben vágtak neki, hogy sikerül egy szintet feljebb lépniük, de ahelyett, hogy javítottak volna, őket is utolérte a másodéves visszaesés. Az első 17! fordulóban nem sikerült nyerniük, és ez idő alatt mindössze 2 pontot gyűjtöttek. Január 12. megtört a jég és Newcastle ellen megszerezték első sikerüket, ezt pedig még két győzelem követte, - közte egy nagy bravúr a Manchester United idegenbeli legyőzése - de ez sem elég számukra, hogy elmozduljanak az utosló helyről. Jelenleg egy hármas vereség szériában vannak, és összesen 11 pontot gyűjtöttek és 14 egységgel vannak lemaradva a biztonságot jelentő 17. helytől. 

Jogosan fáj Chris Wilder feje, csapata katasztrófálisan teljesít

Pedig a Sheffield számára jó előjelekkel indult a szezon, hiszen a tavalyi keretet sikerült egyben tartaniuk, és még erősíteni is sikerült a gárdát, nem kevesebb, mint 62 millió fontot költöttek a nyáron, itt kötött ki például csapatunk ifjú titánja, Rhian Brewster. Brewster azonban nem tudott élni a lehetőséggel, ugyanis eddig mindössze 18 mérkőzésen lépett pályára, de csak kettőt játszhatott végig, és sem gólt sem gólpasszt nem sikerült szereznie. Ennek köszönhetően pedig az ifjú csatár ki is szorult a csapatból, a legutóbbi négy találkozót kivétel nélkül a padról figyelhette és csak a Chelsea ellen állhatott be 4 percre. Brewster helyett az öregek azok, akik igyekeznek húzni a csapat a szekerét, kevés sikerrel. David McGoldrick és Billy Sharp próbálnak pontokat szerezni csapatuknak, de a nagy igyekezetük csak erőlködéssel végződik általában. A 33 éves ír McGoldrick vezeti a házi góllövő listát 5 góllal, őt pedig a 35 éves angol Sharp követi 3 találattal, mellé pedig mindketten betettek a közösbe 1-1 gólpasszt. A csapat 20 éves balhátvédje, Jayden Bogle viszont kimondottan üde színfoltja a Pengéknek. A Derby Countytól érkezett balbunkó eddig 10 mérkőzésen lépett csak pályára, de már 2 gólnál és 1 gólpassznál tart. Nagy érvágás volt a Sheffield számára, hogy nem tudták megfelelően pótolni kapusukat, ugyanis Dean Hendersonnak lejárt a kölcsönszerződése, és hiába próbálták megszerezni a tehetséges kapust, a Manchester United nemet mondott az üzletre, akik egyértelműen benne látják David de Gea utódját. A Henderson helyére igazolt Aaron Ramsdale ugyan tehetséges kapus, de még kell pár év, hogy utolérje kollégáját. Érdkesség, hogy a Netflix által bemutatott Sunderland Till I Die sorozatban megismert egykori evertoni Jack Rodwell épp a Sheffield csapatának tagja. Rodwell akárcsak pár éve a Sunderlandnél itt sem igazán óhajt futballozni, ebben a szezonban nemhogy a pályán, de még csak a kispadon sem lehetett vele találkozni. 

Brewster számára nem úgy sül el eddig a sheffieldi kaland, ahogy azt elképzelte...

Csapatunk a bajnokság korai szakaszában, a 6. fordulóban találkozott a Pengékkel, és hazai pályán 2-1-s győzelmet arattunk. A mérkőzést a mieink kezdték jobban, Robbo indította Manét, aki a kifutó Ramsdale mellett eltekerte a labdát, de a berobbanó Salah elől a védők éppen menteni tudtak. Aztán a 13. percben Mike Dean főszereplésével és közreműködésével megszerezte a vezetést a vendég csapat. A Lundstram - Fabinho - McBurnie háromszögben pattogott ide-oda a labda, míg utóbbi kapott passzt, amit Fabinho a tizenhatoson kívül szerelt/szabálytalankodott, amire Dean némi VAR kockázás után befújta a büntetőt, amit Sander Berge érvényesített is. A folytatásban is inkább a mieink akarata érvényesült jobban, aminek a 41. percben meglett az eredménye. Henderson tekerte be a labdát a büntetőpont környékére, amire Mané érkezett, de fejesét Ramsdale nagy bravúrral ki tudta paskolni, amire azonban Firmino érkezett, aki senkitől sem zavartatva bepasszolta a kapuba a labdát. 

Bobby első gólja volt a szezonban

A második félidőben is a mieink akarata érvényesült, és Salah révén a 63. percben újabb gólt szereztünk, de az öröm nem tartott túl sokáig, ugyanis Dean a VAR segítségével les címén érvénytelenítette - jogosan - a találatot. Azonban egy perccel később, már a VAR sem mentette meg a Sheffieldet az újabb góltól. Sadio Mané ívelte be a labdát a kapu előterébe, amit Jota fejelt be egy védővel a nyakán a kapuba. Ezzel fejessel megszereztük a 3 pontot. 

Egan hiába igyekszik Jota fejese már a kapuba tart

Ha van csapat, amit a sérülések ugyanolyan mértékben sújtanak, mint a Liverpool, akkor az egyértelműen a Sheffield csapata. Chris Wilder csapatában közel egy kezdőnyi játékos van a maródiak listáján. Legutóbb a Fulham ellen Jayden Bogle és Chirs Basham szenvedett sérülést. A duó így csatlakozott a John Egan, Jack O'Conell, Jack Robinson, Sander Berge, Lys Mousset, Jack Rodwell csoportjához, akik biztosan kihagyják a holnapi találkozót. A Sheffield várható kezdője: Ramsdale - Ampadu - Jagielka - Bryan - Baldock - Lundstram - Norwood - Fleck - Stevens - McGoldrick - Sharp

Jürgen Kloppnak is elég korlátozottak a variációs lehetőségei, Jordan Hendersonnak az előzetesen megállapított 5 meccses pihenője 5-8 hetesre változott. Milner és Fabinho a hét folyamán visszatértek az első csapat edzéseire, de számukra még korai lenne arról beszélni, hogy játszanának-e. Ugyanakkor Diogo Jota számára nagy esély van a játékra, igaz neki majd a mérkőzés előtt fog eldőlni a sorsa. Továbbá Alisson játéka is kérdéses, a brazil hálóőrnek szerdán hunyt el az édesapja a klub lehetőséget adott neki a hazautazásra, amennyiben ezt választja akkor az érvényben lévő járványügyi intézkedéseknek megfelelően további mérkőzéseket kellene kihagynia és majd csak valamikor az Arsenal elleni bajnokin térhetne vissza. Az LFC várható kezdője: Alisson/Kelleher - TAA - N. Phillips - Kabak - Robertson - Thiago - Wijnaldum - Jones - Salah - Firmino - Mané

A mérkőzés játékvezetője: John Moss, míg a VAR szobában Andy Medley fog ülni

Mindkét csapat borzasztó formában van, amiben nagy szerepe van a rengeteg sérültnek is. A hazaik számára szinte már csak matematikai esély van a bennmaradásra. Míg a mieinknek ez egy jó sansz lesz arra, hogy újra a győzelmi útra lépjenek. A sebességgel és az elszántsággal már az elmúlt találkozókon sem volt gond, viszont a helyzetek kihasználásban van még hova fejlődni, amit Liverpooléhoz hasonlóan hiányos sheffieldi védelem közreműködésével lehetne javítani.

A mérkőzést vasárnap este 20:15-től a Spíler1 fog közvetíteni! 

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hunfieldroad.blog.hu/api/trackback/id/tr2516442214

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása