<-- facebook plugin -->
<-- facebook plugin end -->

Hunfield

Pressingre hívott fanatizmus

Hunfield Road

Pressingre hívott fanatizmus

Crystal Palace 1-2 Liverpool – Hoztuk a kötelezőt

2018. április 01. 08:40 - peti562

Bár rögtön az elején van Dijk majdnem fejelt egy gólt (Mané mentett a kapu elől - a sarokra akart csúsztatni), Klopp azért talán egy kicsit másképp képzelte a századik bajnokijának első negyedóráját, és talán Alexander-Arnold Trent is, aki 12 perc alatt háromszor hibázott, ezzel rendre jó helyzetbe hozva Zahát. Az elefántcsontparti támadó a tizenkettedik percben aztán kapott is egy teljesen jogos büntetőt miután Kariuson átemelte a labdát, majd a kapusunk elütötte mint a gyorsvonat. Sajnos Luka Milivojevic most sem hibázott, védhetetlenül varrta az alsó sarokba a labdát. Kár érte, pedig percekkel előtte Karius nagyot mentve védte a ziccerből lövő Zaha próbálkozását.

screen_shot_2018-04-01_at_0_30_08_copy.jpg


A huszonharmadik percben Mané lábába rúgott bele a gólszerző Milivojevic, szenegáli csatárunk azonban csak a testsúlyának áthelyezése után játszotta el, hogy fáj neki. Látványos volt, véleményem szerint nem tévedett a játékvezető. Az eset után aztán bekapcsoltuk a hajtóműveket és a félidőig hátralévő kicsit több, mint húsz percben kilencszer lőttünk kapura.

A második félidőt is hasonló elánnal kezdtük mint ahogy az elsőt befejeztük. Két perccel a kezdés után - Sakho hatalmas hibáját követően - Milner passzából Sadio Mané meg is szerezte az egyenlítő gólt. Ezzel neki már 15 gólja van minden versenysorozatot figyelembe véve. A gól után az első figyelemreméltó esemény Lallana becserélése volt, amivel Milner átkerült a jobb oldalra. Szegény Lallana öt percet töltött a pályán mikor hamstring sérüléssel le kellett cserélni. Azóta sajnos nincs hír az állapota felől.

Ez a kényszer csere azt is jelentette, hogy Klopp úgy érezte ideje kipróbálni valami újat. Behozta Lovrent és a van Dijk-Lovren-Matip védőhármast segítette a széleken az eddig szélsővédőt játszó Robertson és Trent. Így az öt Középpályás előtt játszott Salah és Firmino. A középpálya nyilván sokkal biztosabbá vált, kicsit átengedtük a labdát az ellenfélnek. Aztán a 83. percben Sakho ismét óriásit hibázott és Salah hidegvérrel beállította a végeredményt.

Összességében nagyon nehéz meccs volt. Mármint nézni. Idegörlő és szenvedős meccs amit két-három éve vagy tavaly még talán elveszítettünk volna, most viszont volt tartásunk és ezúttal Sakho illetve Benteke is szerencsére az ellenfél csapatában játszottak.

5abf8d6a9fd18_0.jpg

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hunfieldroad.blog.hu/api/trackback/id/tr9813797724

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása