<-- facebook plugin -->
<-- facebook plugin end -->

Hunfield

Pressingre hívott fanatizmus

Hunfield Road

Pressingre hívott fanatizmus

Know your enemy 5. forduló - Tottenham Hotspur FC

2018. szeptember 15. 11:39 - Keczán Illés

football-2698974_1920.jpg

 

Holnap szombat és visszatérnek a Premier League küzdelmei a válogatott meccsek miatti szünet után. Csapatunk rögtön egy rangadóval folytatja a szereplést és a Tottenham vendégeként fog pályára lépni.

A tavalyi szezonban 2 ponttal végeztek a Liverpool előtt a fővárosiak, mint ahogy Salah is 2 góllal végzett a Spurs egyik legjobbja előtt a góllövőlistán.

Ígéretesen kezdték az idei szezont is, azonban nem sikerült mind a négy meccset megnyerniük, hiszen a Watford hazai pályán megfordította a meccset ellenük és 2-1-re legyőzte őket.

Története:

A klubot 1882-ben gimnazista fiúk alapították Hotspur Football Club néven a londoni Mindenszentek Templomban. Később a csapat neve megváltozott Tottenham Hotspur Football and Athletic Club-ra. A Spurs először tengerészkék színű mezben játszott, majd félig kék, félig fehér mezre váltottak.

Első mérkőzésüket 1883. október 6-án játszották a Brownlow Rovers ellen és a csapat 9-0-ra nyerni tudott. 1899-ben a White Hart Lane stadionba költöztek, ami ikonikus helyszínné vált a történelmükben. Összesen kétszer tudtak bajnokságot nyerni, de még a Premier League éra előtt, azonban az FA-Kupát nyolc alkalommal sikerült elhódítaniuk.

Becenevei:

Legismertebb becenevük a Spurs, ami egyértelműen a Hotspur elnevezésből ered, ami a klub eredeti nevében is szerepelt. A név egyébként Sir Harry Hotspurre utal, akinek utódai Tottenham környékén birtokoltak földeket.

Szurkolók, rivalizálás:

arsenalvspurs.jpg

A Spurs-nek mintegy másfél millió szimpatizánsa van Nagy-Britanniában és az 1950-es 1960-as években több szezonban is ők rendelkeztek a legnagyobb nézőszámmal.

Híres szurkolói között megtalálható például Jude Law és Phil Collins, angol színészek illetve Steve Nash kanadai kosárlabdázó.

Lévén a klub londoni, ezért legnagyobb riválisai az Arsenal, a Chelsea és a West Ham United. Ezek közül kiemelkedik az észak-londoni derbiként elhíresült csatájuk az Arsenallal.

Egymás ősi riválisaként számtalanszor találkozott már a két klub a legmagasabb szinten. Az Arsenal 59 győzelmet számlál ellenük 38 döntetlen mellett, a Spurs pedig 45 alkalommal vonult le győztesként a pályáról.

Egy szurkolói csoport Yid-Army-nak nevezi magát és ebből voltak bonyodalmak, mert antiszemita vonzata is van a szónak. Ettől függetlenül az FA elfogadta, hogy nem ilyen vonatkozásban használják, így a Tottenham szurkolók előszeretettel használják ezt az elnevezést magukra.

Induló:

Nincs meghatározott himnuszuk, mint például a Liverpool-nak a You Will Never Walk Alone, de legtöbbször a Glory Glory Tottenham Hotspur kezdetű dalt éneklik a szurkolók a győzelmek után.

Másik híres nótájuk, amit szívesen énekelnek az a When the spurs go marching in kezdetű dallam.

 

 Nyári mozgások:

spurs.jpg

Mauricio Pochettino edző az állandóság híve, ugyanis a Spurs senkit sem igazolt nyáron, 3 játékos visszatért kölcsönből, ebből kettő indult is vissza kölcsönbe ugyan oda.

Igazából egy elég erős kerete van a csapatnak és tavaly is remek helyen végeztek, illetve a BL-ben is értékes skalpokat gyűjtöttek, többek között a Real Madrid-ot és a Dortmund-ot verték meg.

 

Kedvenc meccsem ellenük:

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hunfieldroad.blog.hu/api/trackback/id/tr8814241573

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása