<-- facebook plugin -->
<-- facebook plugin end -->

Hunfield

Pressingre hívott fanatizmus

Hunfield Road

Pressingre hívott fanatizmus

Manchester United - Liverpool - Rangadók rangadója

2019. február 23. 13:53 - Thommo

Igazi csemegével szolgál a PL 27. fordulója. Holnap kora délután az Old Traffordon mérkőzünk meg a Mourinho menesztése után megtáltosodó ősi ellenfelünkkel a Manchester Uniteddel.

A Vörös ördögök a szezont még a portugál Jose Mourinhoval kezdték meg, de nagyon hamar komoly hátrányba kerültek a bajnoki aranyért induló harcban. Október végén még mindig csak a 10. pozícióban tanyáztak, ahonnan felküzdötték magukat a 6. helyre. December közepén már megmérkőzött egymással  a két csapat, akkor a Liverpool örülhetett, és ez a vereség José állásába került. Helyét az ideiglenesen kinevezett, Ole Gunnar Solskjaer vette át, az ő irányításával azóta feltámadt a csapat. A bajnokságban 9 forduló alatt 8-szor győztek és csak a Burnley elleni iksz rondít bele a legutóbbi időszakba. A kupákban a Chelseat és az Arsenalt is megverték, de a BL-ben a PSG már túl nagy falat volt a Pogbáéknak. 

Solskjaer akit "kölcsönadott" a Molde lehet a megoldás a United kispadjára?

A legnagyobb átalakuláson Paul Pogba ment át. A világbajnok franciának köztudottan ellenszenves volt Mourinho, akivel a szezon kezdete óta haragban voltak. Pogba 11 góllal vezeti a házi góllövő listát, amiből 8-at már Solskjaer érkezése után szerzett, emellett 8 gólpasszából is ötöt a post-Mourinho utáni időszakban osztott ki. Pogba mellett Marcus Rashford és Anthony Martial is jó formában van, a két játékos 9-9 gólt jegyez a bajnokságban. 

Pogba újra élvezi a focit

Fentebb már szó volt róla, hogy a idén az Anfielden összecsapott a két csapat, ami a Pool győzelmével és Mou bukásával végződött. Az a találkozó úgy kezdődött, ahogy minden meccset látni szeretnénk, amikor leülünk a fotelba. A csapatok az első perctől kezdve egymásnak estek és sorra alakultak ki a helyzetek. A Liverpool egyből átvette a kezdeményezést, és nyomást helyeztek de Gea kapujára. Ám gólt mégis a vendégek szereztek, de Lukaku találatát Martin Atkinson les miatt helyesen érvénytelenítette. Ezután is inkább a United védelme volt foglalkoztatva, de Salahék rendre elpuskázták a lehetőségeket. A 25. percben aztán siker koronázta meg a próbálkozásokat. Fabinho löbbölte a labdát középre, amit Mané két védő közül kibújva mellel maga elé tett és de Gea mellett a kupa lőtt. A gól után kicsit feljebb kapcsolt a United, és 10 perc után Rashford révén ki is egyenlítettek. Lukaku kemény lövés/beadása kipattant Alissonról, pont Lingard elé, aki estében a kapuba pofozta a labdát. A második félidőben is az történt, amit a Pool akart, de a rengeteg helyzetből nem tudtak újabb gólt szerezni. Egészen a 73. percig kellett várni a következő gólra. Az alig pár perccel korábban beállt Shaqiri új lendületet hozott a pályára. Egy kapu előtti kavarodás után a 11-es pont környékén üresen találta a labda, amit kegyetlenül a kapuba küldött a felső kapufát is belevonva a játékba. Hét perccel később ismét a svájci talált a kapuba. A 16-os vonalánál Salah hagyta el a játékszert, amire Shaqiri azonnal lecsapott és tüzelt, a menteni igyekvő Bailly combjáról megpattanó labdát pedig de Gea nem érhette el. Ezzel igen fontos pontokat szereztünk. 

Shaqiri 2 góllal terhelte meg a United hálóját

Hiába a jó forma, ha a csapatban több kulcsjátékos is hiányzik. Solskjaer pont ebben a helyzetben van. A védelem igen hadilábon áll, Rojo, Valencia és Darmian is sérült. Martial és Lingard ugyan visszatértek a sérülésből, de játszatásuk kérdéses.

Klopp már valamivel jobban áll, mint napokkal ezelőtt a Bayern ellen. Matip párja van Dijk lesz, így Fabinho visszatérhet a középpályára. Lovren és Gomez még mindig sérüléssel bajlódik, de Oxlade hamarosan visszatérhet. 

Vasárnap délután az Old Traffordon 38 bajnoki elsőség csap összeArra felkészülhetünk, hogy egy nagyon kemény mérkőzésre számíthatunk, ahol két olyan csapat fog megküzdeni egymással, ahol nem a pillanatnyi forma, hanem a győzelem számít. Mindkét csapatnak elengedhetetlen a győzelem, és ennek megfelelően a meccs végét jelző hármas sípszóig nyitott küzdelem várható. A győzelem mellett annak is drukkolhatunk, hogy Salah végre megszerezze első gólját a United ellen, és persze, hogy Mané több gólt rúgjon, mint amennyi helyzetet kihagy. 

A mérkőzést vasárnap 15:05-ös kezdéssel a Spíler1 fogja közvetíteni

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hunfieldroad.blog.hu/api/trackback/id/tr1914644281

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása