<-- facebook plugin -->
<-- facebook plugin end -->

Hunfield Road

Pressingre hívott fanatizmus

Hunfield Road

Pressingre hívott fanatizmus

Hiányzik a foci..

2020. május 28. 07:34 - RedDri

Több, mint két hónapja nem láthattam, ahogy a srácok kivonulnak az Anfield gyepére. Nem hallhattam, ahogy vörös szurkolók tízezrei buzdítják a fiúkat, akik átszellemült tekintettel várják a kezdő sípszót. Nem figyelhettem, ahogy Jürgen Klopp a pálya mellett mosolyogva üdvözli a KOP-ot, hogy aztán elszánt tekintetét a pályán történő eseményekre összpontosítsa. Nem érezhettem azt a semmivel sem összehasonlítható izgalmat a gyomromban. Vannak dolgok, amik nem pótolhatóak.

-desktop-liverpoolfc-2019-ep1-anfield-daimani-vip-tickets.jpg
'The Fields of Anfield Road'

 

98' óta vagyok Liverpool szurkoló és már a 37-et taposom.

Azt szoktam mondani, Michael Owen volt a tinédzserkori szerelem, Steven Gerrard pedig a nagy Ő. Az angol támadó volt, aki miatt elkezdtem követni a klubot, de Stevie G volt az, aki miatt egy életre beleszerettem.

A szurkolói szenvedély semmit sem kopott bennem azóta, sőt! Azonban már más szemmel nézem a meccseket. Ugyanazzal a felszabadultsággal szakad ki belőlem a ’GÓÓÓÓL’ és az ’OTT VAN B***MEG’, mint 20 évvel ezelőtt, és ugyanazzal a gyermeki rajongással szurkolok a kedvenceimnek, mint mindig! De már többet látok egy meccsből, és időnként büszkén veregetem meg a saját vállam, ha látom a pályán a Kloppo fejében megfogalmazódott haditervet, vagy idő előtt kifundálom, melyik játékosunk váltja majd a csapattársát. Ennek az erénynek köszönhetően már nem szorul ökölbe a kezem, ha már a harmadik ordító helyzetet hagyjuk ki 10 percen belül, és nem esek kétségbe akkor sem, ha hátrányba kerül a csapatunk.

14302348982_69b88f17e4_o.jpg

 'With a love like that
You know you should be glad'
 

 

A legutóbbi mérkőzés, amit nagyobb közösségben néztem meg az Atletico elleni BL visszavágó volt. A meccs előtt moziban voltunk a barátnőmmel, majd együtt mentünk szurkolni egy pubba, ahol összegyűlt egy kisebb vörös szurkolótábor. Kicsit késve érkeztünk, de semmiről sem maradtunk le. A hangulat nem volt rossz, azonban a mindannyiunk által ismert helyzet miatt a létszám és a szurkolás sem volt a szokásos. A meccset szinte végig uraltuk, a rendes játékidőben csak Gini villant, a hosszabbításban Bobby robbantotta fel a stadiont, majd jött Adrián sokkoló hibája. Ahogy mondani szokás, a többi már történelem.

liverpool-one-use-0.jpg

 'A Hard Days Night'

 

A meccs lefújását követően azonnal haza indultunk. Hogy dühös voltam-e? Nem. Összetörtem-e? Nem. Inkább csalódott és szomorú voltam. Csalódott, mert úgy éreztem, megérdemeltük volna a továbbjutást és szomorú, mert nagyon sajnáltam a srácokat, akik mindent beleadtak. Azt hiszem, azon kevesek közé tartoztam, akik Adriánt sajnálták a legjobban. A spanyol hálóőr nem klasszis és talán nem így alakultak volna a dolgok, ha Ali áll azon az estén a kapuban. Azonban Adrián véleményem szerint egy fantasztikus srác. Persze, vannak nála jobb kapusok és akadnak rosszabbak is (szép számmal), de nem ez a lényeg. A mentalitása mindig is kiváló volt és a szíve a helyén van. Hatalmasat hibázott és ez a hiba a meccsnek abban a pillanatában pillangó-effektusként söpört végig az Anfield Roadon, de a továbbjutás nem egyedül rajta múlt, a kiesésünk nem csak az általa elkövetett hiba eredménye volt. Rengeteg helyzetet hagytunk ki, vagy Oblak rengeteg helyzet kihasználásában akadályozott meg minket, kinek hogy tetszik. Egy másik, egy harmadik vagy egy tizedik alkalommal ezt a mérkőzést gólokkal, 3-mal, 4-gyel, akár 5-tel nyertük volna meg, és akkor senki sem a spanyol hálóőrről és a hibájáról beszélt volna.

Szóval ha egy kicsit úgy közelítjük meg a témát, mint egy sci-fi vagy fantasy könyvet, akkor szinte minden párhuzamos világban a vörösök továbbjutásával és egy örömittasan dalolászó KOP-pal zárult volna az este.

Ez volt az a bizonyos meccs, ami után rossz szájízzel vehettük tudomásul, ennek a fejezetnek most vége van.

telemmglpict000227628832_trans_nvbqzqnjv4bqonnsexkci53-hhjw8z5ohd3uocoo2xzsur4lfgmqimo.jpeg

Pillangó - effektus az Anfield Roadon

 

És persze mindannyian mások vagyunk. Vannak, akik ezután inkább széttépték vagy falhoz vágták volna a könyvet, miközben a negatív hőst a magyar nyelv szépségét kihasználva a legcifrább jelzőkkel illeték volna. Talán régen én is pontosan ezt tettem volna. Most már azonban más a helyzet.

A könyvet szépen becsuktam, végigsimítottam a borítóját és finoman letettem az éjjeliszekrényemre, majd leoltottam a kislámpát.

Azóta az a bizonyos könyv ott porosodik a szekrényemen és alig várom, hogy újra kinyissam. Sőt, a helyes megfogalmazás: alig várom, hogy újra kinyithassam. Néha a kezembe veszem, belelapozok a már régen olvasott fejezetekbe és felidézem a régi szép emlékeket. Ilyenkor olyan érzésem támad, mint amikor befejezem a kedvenc sorozatom aktuális évadjának utolsó epizódját és tudom, hogy még hosszú ideig nem láthatom újra imádott karaktereimet, akik színesebbé teszik kis világomat. A különbség, hogy ezt az évadot még nem tudtam befejezni, így a hiányérzet még fájdalmasabb és égetőbb.

old-books-book-books-old.jpg

Végtelen Történet

 

Néha eljátszok a gondolattal és azt képzelem, hogy egy párhuzamos univerzumban vagyok, ahol a pályák zöld gyepén még mindig a bőrt rúgják, a srácok gladiátorként feszülnek egymásnak, a lelátókon, a pubokban és a tévék előtt pedig szurkolók tízezrei, százezrei biztatják kedvenceiket, hogy aztán minden egyes gól után hatalmas hangorkán közepette boruljanak egymás nyakába és üdvözöljék harcosaikat. Szóval én már nagyon várom, hogy a szívemnek oly kedves könyv újabb fejezetébe kezdhessek bele és ismét kalandra indulhassak történetünk hőseivel, akiknek ezúttal kivételes módon nem a köpenye vörös.

YNWA!

 

 

 

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hunfieldroad.blog.hu/api/trackback/id/tr1915720210

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2020.05.29. 10:03:40

Igen, én is úgy éreztem, hogy a kapushiba miatt úszott el a jogos továbbjutás, de aztán rájöttem, hogy ha a csatárok nem bénáznak még nála is jóval többet, akkor sima 4-5 gólos győzelem van és el sem jutunk a hosszabbításig, Adrián hibázási lehetőségéig... Kár, hogy az ellenfél kapusa extázisban védett... Ahogy a Költő mondja:
Volt bár jó sok "ajtó-ablak",
Nyert a minket sújtó Oblak...
;-)