7-2. Nem könnyű megemészteni. Napok óta rágom magam rajta, de még most is pokolian éget belülről. Olyan egy kicsit, mint amikor véletlenül romlott tejet öntünk a reggeli meleg kávénkba. Belekortyolsz egy kicsit, várva a finoman simogató markáns fekete aromát, majd azonnal ki is köpöd, de már késő. Órákig érzed még azt a semmihez sem hasonlítható borzalmas ízt, és semmitől sem lesz jobb. Nos, mi ezt a kávét most fenékig lehúztuk.

Bajnokként érkeztünk Birmingham városába 2020 október 4-én. Kiléptünk az öltözőből, megigazítottuk a koronánkat, majd méltóságteljes lépésekkel haladtunk a pálya felé a vörös szőnyegen. Hisz így illik, nem? Tavaly megnyertük a bajnokságot 30 év után, idén 3 mérkőzésből hármat behúztunk. Dagadhat a mellünkön a vörös mez, és fényesen csillog a korona. Csak akadt egy kis probléma.

A vörös szőnyegről elfelejtettünk a zöld gyepre lépni, mikor pedig ott találtuk magunkat, nem láttuk a közelgő katasztrófát, mivel a szemünk elé csúszott a korona.

Sokan gondolják úgy, hogy szinte minden jelenlegi problémánk gyökere Adrián. A spanyol hálóőr már a mérkőzés elején hatalmas hibát követett el, amikor egy pontatlanul kipasszolt labdával megtalálta a meccsen parádézó Grealisht, aki hibátlanul tálalt a helyzeteit vérprofi módon befejező Watkins elé. 1-0 oda. A hibája valóban pillangó effektusként söpört végig a csapatunkon, hasonlóan az Atletico Madrid elleni fiaskóhoz, azonban ahogy akkor sem, most sem ez okozta a vesztünket. Ebben az esetben felesleges azt boncolgatnunk, Adrián megüti-e a liverpooli mércét (a válasz egyértelműen nemnek tűnik), hisz a tavalyi évben Alisson hosszú kiesését követően semmiféle hatással nem volt a csapatunk teljesítményére, hogy a spanyol védte a Vörösök kapuját.

Gólhoz vezető hibát abban az időszakban is követett el (Danny Ings és a Szentek köszönték szépen), azonban a csapatunk akkor erős lábakon állt. Motiváltak és győzelemre éhesek voltunk.

Rövidzárlat (átvitt értelemben) definíció: Váratlan gondolkodási zavar, emlékezetkihagyás erős izgatottság vagy zavart lelkiállapot miatt.

Példa: A gyerek kínos hallgatással kezdte a versmondást, mert a rövidzárlatot okozott nála, hogy nem értett benne egy szót. A tanár kérdésére válaszolni nem tudó tanuló rövidzárlatra hivatkozik (forrás: wikiszotar.hu). Ebben a kontextusban ezen a meccsen a Liverpool játékosai voltak a diákok, a Villa pedig a szigorú tanár, aki minden egyes hibánkért csúnyán megbüntetett minket. Mi pedig csak álltunk a tábla mellett, néztünk a többiekre, miközben a szemeink segítségért kiáltottak, és nem értettünk semmit. A zavarodottság futótűzként söpört végig a csapaton, és míg az első félidőben pislákolt a visszakapaszkodás reményének lángja, a másodikban teljesen kialudt.

Megmérettettünk és csúnyán elbuktunk.

Jogosan merül akkor fel bennetek a kérdés: Hogy ha nem Adrián, akkor mi volt a bukásunk okozója? Egy rövidzárlat a 4. percben? Ennyi? Ennyi elég lenne a bajnok kiütéséhez? Nem, szerintem sem elég. Mert mi is kell ahhoz, hogy felülírj egy ilyen hibát? Száz százalékos koncentráció. No de mi kell ahhoz, hogy egy egész csapat ilyen dekoncentrálttá váljon egy röpke pillanat alatt?

Véleményem szerint a válasz egy szó: motiváció.

Egészen egyszerűen azért szenvedtünk ilyen megalázó vereséget, mert a Villa játékosai sokkal jobban akarták ezt a győzelmet, mint mi.

Számolatlanul adtuk el a labdákat a saját térfelünkön, borzasztóan helyezkedtünk, szinte az összes helyzetünket pocsékul fejeztük be, és ami a leglátványosabb volt: elvesztettük a párharcainkat a pálya szinte minden szegletében. Úgy voltunk vele, hogy elég lesz kimenni a pályára, passzolgatunk kicsit, Salah majd vág 1-2 gólt, talán Jota ismét betalál, Van Dijk és Fabinho hátul takarít, és BOOM, a Liverpool Birminghamből is elhozta a 3 pontot. Csakhogy Dean Smith és gárdája egyáltalán nem így gondolták.

Fontosnak tartom megemlíteni, hogy a játékosaink is pont ugyanolyan emberek, mint mi.

Nekik is van családjuk, magánéletük, és nekik is vannak problémáik. Nem akarom felmenteni őket a vereség terhe alól, nincs is erre szükség. Mindannyian tudják, hogy hatalmas hibát követtek el, és biztos vagyok benne, hogy ennek a feldolgozása számukra a legnehezebb. És azt is valószínűnek tartom, hogy a pandémia következményei még mindig hatással van rájuk. Hiába telt el több hónap úgy, hogy a csapatok üresen kongó stadionok lelátói előtt vívják meg a csatáikat, nem hiszem, hogy ehhez hozzá lehet szokni. A futball lelke a szurkolótábor. Ők szolgálnak üzemanyagként a csapatok motorjához.

És a Liverpoolnak már nagyon hiányzik a 12. ember, amely oly sokszor hajszolta őket győzelembe a futball világának varázslatos színpadján.

Azonban pánikra semmi ok. Az Aston Villa nem találta fel a spanyol viaszt, és nem lőtte telibe a Liverpool achilleszét sem. Smith remek csapatot épít, és még sokan megszenvednek majd a Villa Parkban, de nem arról van szó, hogy hirtelen rossz lett az, amit a Liverpool eddig felépített. Nincs szükség 4-5 új igazolásra, és a csapat újrastruktúlására sem. Ahogy Jürgen is fogalmazott 'Is it only a one-off? I would think so', ami magyar szabad fordításban annyit tesz: 'Ez volt-e a kivétel? Úgy gondolom, igen'.

A kivétel, ami erősíti a szabályt. A szabályt, mi szerint mindegy, hogy győzöl vagy vereséget szenvedsz, amíg a szíved-lelked kiteszed a pályára.

Hogy amikor magadra öltöd a Vörös mezt, mindent beleadsz. Arra a 90 percre, amíg pályára lépsz, nem számít, hogy Steven Gerrardnak, Jordan Hendersonnak vagy Adrián San Miguelnek hívnak, mert akkor te csak egy vagy a csapat játékosai közül. Egy a Vörösök közül. Hogy a híres regényíró, Alexandre Dumas szavaival éljek: Egy mindenkiért, mindenki egyért!

És hogy mi adhat még okot a bizakodásra? Aki szereti a sakkot, biztosan ismeri Alekszandr Aljechin nevét. Az orosz sakkozó igazi lángelme volt, de az ellenfelei mégsem ezért tartottak tőle. Ritkán vesztett partit, de ha mégis, a soron következő ellenfele már rettegett. Mert Aljechin a következő meccsén tomboló hurrikánkét söpörte le őt a sakktábláról. Dühös volt, és ezt a dühöt minden idegszálával a játékra koncentrálta. És Jürgen Klopp is ilyen.

Nem egyszer fogalmazott úgy a német mester egy vereséget követően, hogy a dühös Liverpoolt akarja látni a következő mérkőzésen. És ki más tudná jobban motiválni a játékosait, mint ő?

És tudjuk, milyen az, amikor igazán dühös a Liverpool. Igaz Gini?

Szóval most szünet, és bízunk benne, hogy a nemzetközi meccseket követően mindenki egészségesen tér vissza a csapatunkhoz. Hogy aztán az 5. forduló nyitómeccsén a Goodison Parkban nézzünk farkas szemet az eddig hibátlan városi riválissal, az Evertonnal. Biztosak lehetünk benne, hogy Ancelotti gárdája sem lesz motiváció hiányában. Sok-sok éve nem volt ilyen jó rajtja a kékeknek, és évtizedeket kell visszamennünk, hogy a Liverpool esetében hasonló vereséget találjunk az angol bajnokságban.

Én azonban nem várom, hogy mindenképp mi nyerjük ezt a Mersey-parti derbit. Nagyon szeretném, hogy ismét diadalittasan ünnepelhessük a kedvenceinket, de nem gondolom, hogy ez most egy 'kötelező győzelem'. Viszont azt várom, hogy dühösek legyünk. Hogy lobogjon a tűz minden Vörös játékos tekintetében. Hogy jobban akarjunk minden egyes labdát, és minden idegszálunkkal arra a pillanatra koncentráljunk, ami előttünk van. És akkor nem lesz gond.