<-- facebook plugin -->
<-- facebook plugin end -->

Hunfield

Pressingre hívott fanatizmus

Hunfield Road

Pressingre hívott fanatizmus

Manchester United - Liverpool - Battle for the 2nd

2018. március 10. 10:14 - Thommo

Ráfordulunk a PL célegyenesére, mivel már csak 8 forduló van hátra. Ezt a nyolc meccses túrát nem máshol, mint az ősi rivális otthonában az Álmok trágyadombján az Old Traffordon fogjuk megvívni. Sok szempontból is fontos mérkőzés lesz a mai, egyrészt tennénk egy lépést a második hely felé és a nyomás is a Uniteden lenne, másrészt a manchesterieket legyőzni mindig egy külön ünnep. 

José Mourinho legénysége ugyan a második helyen tanyázik, de az utóbbi hetek eredményei és játékuk alapján közel sem keltik a legyőzhetetlen gárda képét. Január utolsó napján az ismét csak nagyot hajrázó Tottenham, majd pár hete a Rafa Benitez vezette Newcastle tréfálta meg De Gea-ékat. Valamint hétfőn a több sebből vérző, de hatalmasat küzdő Crystal Palace ellen 2-0-ás hátrányból az utolsó percben harcolták ki a győzelmet. A BL-ben is állnak még a Sevilla elleni odavágón csak a spanyol kapus bravúrjai kellettek ahhoz, hogy ne hátrányból várják a visszavágót. 

Mourinho a buszsofőr

Október közepén a 8. fordulóban az Anfielden gól nélküli döntetlent játszott egymással a két csapat. Azon a meccsen is hatalmas mezőnyfölényben játszott a csapat, de a portugál mester és tanítványai kiválóan alkalmazták azt az EGY taktikát amit tudnak, így Salahék nem tudták bevenni a kaput. 

Salah most a United-et is kipipálhatja

A Unitednél, hiába voltak nagy költekezések, nem igazán robbantottak akkorát. Igazán akkor megy nekik, mikor a rekordigazolásuk Pogba sérülés miatt nem tud játszani, a svéd Lindelöf se bizonyította, hogy megérte volna azt a rengeteg pénzt, illetve Lukaku idén csak a kis- és középcsapatoknak tudott gólt lőni. Nagyban rászorulnak De Gea és Matic jó játékára. 

A  Liverpoolnak ilyen gondokkal nem kell megküzdeni, a játékosok dagadnak az önbizalomtól, a támadóink ontják a gólokat, Van Dijk érkezésével a védelem is összeállt és Karius is elkezdte megmutatni, hogy anno miért is volt ő a Bundesliga egyik top kapusa. Mané is elkapta a fonalat végre, a Newcastle-nek lőtt gólja pedig a csapat 200. Premier League találata volt a Klopp érában. 

Én magam ugyan nem hiszek az efféle babonákban, de valami miatt azt érzem, hogy ez nem lehet véletlen és biztosan elhozzuk a 3 pontot. Hogy mire is gondoltam? Kilenc évvel ezelőtt mikor utoljára jutottunk be a BL negyeddöntőjébe a Real Madrid testén keresztül - most "csak" a Porto - akkor 4-1-re győztünk idegenben. Akkor Gerrard és Torres most pedig Salah, Bobby és Mané húzza a csapatot. Sok a véletlen egybeesés. :D 

Akkor ...

...és most

A helyzetünket kicsit bonyolítja, hogy "legjobb" játékosuk sérülés miatt nem léphet pályára, habér lehet, hogy összedrótozzák erre a meccsre. Ibra, Blind és Jones biztosan nem lépnek pályára. Fellaini, Herrera és Martial szintén sérültek, de akár pályára is léphetnek, ha engedélyt kapnak az orvosi stábtól. Míg nálunk szinte mindenkire számíthat Klopp és a legerősebb csapattal léphetünk pályára.

A mai mérkőzést egyik csapat sem veheti félvállról, de mégis inkább nekünk kedveznek az előjelek. A manchesteriekre még vár egy BL visszavágó a Sevilla ellenében, ami szintén nem lesz egyszerű nekik. Kloppnak meg kell találnia a módszert, amivel hatásosan fel lehet törni a buszt és el lehet szállítani a roncstelepre. Az is a mi malmunkra hajtja a vizet, hogy Jürgen Klopp ellen nagyon nem megy Mourinhonak. 

Hogy most is túljár-e a Papus a portugál edző eszén és sikerül-e a 9 évvel ezelőtti eredményt elérni az ebéd után kiderül. A mérkőzést a Spíler1 fogja közvetíteni 13:00-s felvezetéssel. 

Szurkoljuk ki a győzelmet! 

 

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hunfieldroad.blog.hu/api/trackback/id/tr7213728378

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása