Nem emlékszem mikor voltam annyire izgatott majd annyire csalódott, mint a BL-döntős érzelmi hullámvasúton.
Pedig semmi befolyásom nem volt az eseményekre.
Nem álltam készen futballról beszélni senkivel sem az elmúlt napokban, egészen addig, amíg a szeretett futballcsapatunk gondolt egyet, és bejelentette az első nyári igazolást.
Tipikus Liverpool hatás.
Egyik pillanatban még a szar is szar és itt a világvége, a másik pillanatban pedig már tűkön ülök az izgalomtól a következő szezont várva.
190 cm magas, 78 kg, kőkemény védekező középpályás, Brazil, otthagyta a Real Madrid akadémiát és nem mos fogat túl gyakran.
Ideális igazolás egy Pl serleget hajhászó csapatnak.
Én bevallom őszintén, hogy a létezéséről sem tudtam amíg le nem igazoltuk.
Azóta nagyjából 20 óra mennyiségű videótartalmat fogyasztottam, hátha sikerül kideríteni milyen focistát vettünk.
Különösen élveztem az olyan videókat, amik „Fabinho – Welcome to Manchester UTD” címmel hasítottak a YouTube-on.
Gondolom még azóta is megy a vonat Mencseszterbe, nem?
Csöves manu szurkolók.
Az első benyomásom nagyon pozitív volt Fabinhoról, egy olyan focistát látok benne, akit Wengernek lkellett volna leigazolnia a szarzenálba.
10 éve.
A hosszú lábaival mindenbe belekotor, a brazil vérének köszönhetően van benne egy kis hanyag elegancia néhány bicikli csellóval, ráadásul Klopp szerint nagyon okos taktikailag.
Kicsit Patrick Vieira és Fernandinho modern kombinációja, nekünk pedig Mascherano óta nem volt jó labdaszerző a középpályásunk.
Jobb első igazolást nem is tudtam volna elképzelni.
Nagyon szeretném megköszönni a Pool marketing stábjának, hogy ilyen korán bejelentették Fabinho érkezését, mert nem tudom mit kezdtem volna az életemmel, ha semmi jó hír nincs szeretett csapatunkról.
Basszus meg kell tanulnom függetleníteni a mindennapjaimat a Liverpooltól mert ez így nem lesz jó.
Az egyetlen kevésbé pozitív gondolatom Fabinhóval kapcsolatban az az, hogy ha esetleg nagyon jól sikerül az első két szezonja, akkor benne van, hogy elviszi a Real vagy a Barca.
Láttunk már rá példát a Mersey partján, hogy tök mindegy, ha imádnak a szurkolók és minden jó.
Ha hív a Barca vagy a Real akkor a latin futballisták nem tudnak nemet mondani az álmaiknak.
Firminóval kapcsolatban is tartok ettől picit.
Coutinho, Suarez, Mascherano, Xabi Alonso (mondjuk az más helyzet volt).
Ha pedig nem játszik olyan jól, akkor ugye nem viszi el a Real vagy a Barca, de akkor az nekünk sem jó.
Remélem nem így lesz.
Remélem, hogy hamarosan a többi topcsapat védekező középpályásai között fogjuk emlegetni Fabinho nevét.
Kante, Matic, Fernandinho, Casemiro, Busquets, Dembele (Spurs), Vidal.
Ekkor ugye jön a kérdés, hogy mi lesz Hendersonnal, ki lesz a kapitány, stb…
Szerintem most emiatt nem kell aggódni, az életnek jó szokása ezeket a döntéseket megkönnyíteni – sérülések, eltiltások, illetve lehet, hogy valaki csak sokkal jobb lesz a másiknál.
Ahogy eddig látom, Fabinho abszolút BL és Top 4 színvonalú játékos.
Ha ezt a minőséget tudja hozni nálunk is, viszont Henderson még mindig jobban tudja játszani a CDM pozíciót és elkezd előrefelé is passzolni, akkor lesz egy minőségi problémája Kloppnak.
Nagyon jó.
Mezszámokat illetően a következő opciói vannak: 3, 13, 16, 22 (miután Mignolet elhúzza a csíkot), 23 (Can torinoi járatát követően), vagy valami más nagyobb szám.
Coutinho 10-és mezszáma ugye még mindig gazdát keres, amihez ugye általában védekező játékosok nem gyakran mernek hozzáérni (a Testnevelési Egyetem csapatától eltekintve - nevelőegyesületem).
Szerintem Mané erősen meg fogja pályázni a 10-est.
Ha meg nem, akkor esetleg Fekir szerződésébe beleírjuk, hogy hordhatja a legendás mezszámot, amit előtte olyan klasszisoknak égette a hátát, mint például maga az ukrán vipera, Andriy Voronin.
De azért John Barnes, Luis García, Michael „Júdás” Owen vagy Steve McManaman sem volt teljesen rossz.
Fabinho egyébként nem fért be a bivalyerős brazil válogatottba az idei VB-re, ami azt jelenti, hogy rendesen kipihenheti magát és a teljes előszezont végignyomhatja Kloppal – Naby Keitaval egyetemben – ami kiváló hír.
Kíváncsi vagyok, hogy igazolunk-e még valakit a VB előtt, Fekirről van ugye szó, bár a Lyon többször kijelentette, hogy nem terveznek megválni a 24 eves kapitányuktól a VB-ig.
Sokan szeretnének új kapust Karius BL döntője után, ami felveti a kérdést, hogy milyen opcióink vannak.
Szerintem Allison és Oblak jöhet csak szóba.
Donnarumma nem modern kapus, viszonylag ügyetlen a labdával, ráadásul az idény végére volt jópár méretes potyája.
Oblakra sok esélyünk nincs, boldognak tűnik az Atleticonál.
Allison jól illene hozzánk stílusban, de a Roma nagyon meg szeretné tartani, plusz a 70-80 millió eurós vételárat nem tudom, hogy az FSG mennyire szeretné kifizetni.
Karius hibái dacára én nem lennék csalódott, ha ő maradna az elsőszámú kapus (sokan ezzel nem fogtok egyetérteni).
Még csak 24 éves, már tudja mi a helyzet itt Liverpoolban, és rendben volt a második félévben.
Kloppnak amúgy is jó szokása megbízni a saját játékosaiban és fejleszteni őket, főleg úgy, hogy egy német srácról van szó.
Erről ennyit.
Tegyük föl, hogy Allison meglesz.
Ilyen esetben így nézhet ki augusztus közepére a keretünk a 4-1-2-3-as fölállás tekintetében.
Alisson (Karius, Ward, Bogdán)
Trent (Clyne) – Lovren (Matip) – VVD (Joe Gomez) – Robertson (Moreno)
Fabinho (Henderson)
Keita (Lallana, Ox novembertől) – Milner (Fekir ha meglesz, Wijnaldum)
Salah – Firmino (Sturridge?) – Mane (Zaha?)
Ha lenne egy épkézláb minőségi cserénk a támadósorba, akkor szerintem elméletben lehet szó valamiféle trófeáról.
És most itt nem Danny Ings-re vagy Doma Solankéra gondolok.
Ütős kis csapat lesz.
Azt javaslom mindenkinek, hogy dőljünk hátra, most koncentráljunk a futballon kívüli tevékenységekre két hétig, utána VB, és aztán meglátjuk milyen csapattal vágunk neki a következő szezonnak.
Hala Liverpool!
Bendegúz voltam.