Firmino, Mané, Szalah, van Dijk, Keitá és Alisson. Csakhogy az utóbbi évek legnagyobb liverpooli igazolásait említsük. A közvélemény szerint egyértelmű, hogy az idei átigazolási időszakot a Liverpool nyerte, ezért is okkal várja a média és a szurkolók is sikereket a szezonra Klopp csapatától.
Gondolom sokaknak feltűnt, hogy a csapat 2-3 éve egyre minőségibb igazolásokat hajt végre. Markovicok és a spanyol ifi liga „majdegyszerjólesz” igazolásait hirtelen felváltották a már fent említett nevek, akik végre módosíthatják a már megszokott átlagos Liverpool szurkolói „majd jövőre..” frázist igazi valós optimizusra.
2016 - az év, amikor minden megváltozott
Sokan kötik ezeket az üzleteket Klopp nevéhez, főleg a sajtó és a laikusok, de ássunk egy kicsit mélyebbre, hogy ki is az az ember, az arctalan „hős”, akinek igazán köszönhetjük a legnagyobb igazolásokat és ki az aki a legjobb alapanyagot igyekszik kínálni Klopp szakácsnak, hogy a lehető legfinomabbat hozza ki belőle. Ő nem más mint Michael Edwards.
Edwards-ot 2016 Novemberében nevezte ki a klub Sport Igazgatónak, ami egy újonnan megalakított pozíció volt, egyben az egyik legfontosabb. Ez a poszt leveszi a menedzser válláról az átigazolásokért felelős komolyabb terheket aki ezzel jobban tud a csapatra koncentrálni. Ez mind azért fontos mert a Fenway Sports Group, a tulajdonosi cégcsoport, ezt a modellt régóta jobban preferálta. 2012-ben Louis Van Gaal neve is felmerült, hogy erre a pozícióra szerződtessék, de akkor Brendan Rodgers-t nevezték ki a csapat menedzserének, aki minden pozíciót be akart tölteni és mindenért ő akart felelni így az átigazolásokért is. Ezért akkor ez a terv nem is valósult meg és maradt minden régiben. Szerencsére Jürgen Klopp a fent említett modell híve, amivel sikeres tudott lenni már Dortmundban is, az ottani sport igazgatóval, Michael Zorccal.
"Hello, a nevem Michael, lenne kedved a Liverpoolnál játszani?"
Michael Edwards legfőbb feladata egyben az amiben a legsikeresebb: Játékosok felkutatása és feltérképezése. Kloppot támogatni azzal, hogy játékosokat kutat fel és keres meg, miközben információit folyamatosan eljutattja az edzői stábnak és ezt hibátlanul végzi megkönnyítve a stáb munkáját. Ő vezeti a klubot az előre meghatározott stratégiai célok felé valamint az akadémia és az első csapat közös edzőközpontjának projectjében is komoly szerepe van. Egy játékos megszerzése is általában az ő feladata, de bizonyos nagyobb „célpontok” nem feltétlenül az ő rezortja.
Például Jürgen Kloppnak nagy szerepe van és feladata is egy-egy nagyobb nevű játékos a csapathoz való csábítása. Hiszen az ő személye már pozitívum sok játékos szemében.Klubon belül léptették elő, ugyanis korábban ő is tagja volt annak a bizonyos átigazolásokért felelős bizottságnak, ami elég mély és kellemetlen nyomot hagyott a „vörösök” szurkolóiban a csapathoz hozott játékosaikkal (Joe Allen, Charlie Adams, stb. Stb.), de szerencsére az a múlt. Edwards szabadabb kezet kapott az elmúlt években, és ez szerencsére meg is látszik, mégis kevesen tudnak róla, hogy egyáltalán létezik.
Csak egy újabb srác Southamptonból
Edwards Southhamptonban született, de játékos karrierjét a Peterborough United-ban kezdte el. Végig járva az ifjúsági csapatokat megkapta profi szerződését is a csapatnál, akikkel a Championshipben játszott, mint szélső hátvéd. Miután a tartalékoktól nem tudott feljebb kerülni egy idő után, a csapat elengedte őt. Ez után elkezdte tanulmányait sheffieldi egyetemen ahol előbb üzleti menedzsmentből majd informatikából is lediplomázott. Emellett folytatta a futballt fél-profi szinten. A pályán kívüli futball karrierje 2003-ban érte el a nagy áttörést. Harry Redknapp a Portsmouth akkori menedzsere alkalmazta őt elemzőként amikor a Premier League szerződést kötött a Prozone elemző céggel. Minden csapatnak a ligában volt egy elemzője a Prozone-tól, és ezt a szerepet a Fratton parkban Edwards töltötte be. Mivel neki komolyabb fuball múltja volt mint a legtöbb elemzőnek, ezért jobb kapcsolatot tudott kiépíteni a játékosokkal mint a többi kollégája, valószínűleg sikereit nagyban befolyásolja ez a tény.
Ahogy az elemző részleg terjeszkedett a Milan Mandaric által tulajdonolt klubon belül, úgy Edwards-nak is komolyabb szerep jutott, hamarosan főelemzővé vált, ő vezényelte le a mérkőzés előtti és utáni elemzéseket. Pont úgy ahogy azt Liverpoolban is tette később.
A váltás számára 2009-ben jött el. A Tottenham kérte őt fel hasonló pozíció betöltésére ahol kiépítethett egy újszerű kiterjedt elemző részelget a White Hart Lane-en, ahol ismét Harry Redknapp-pel dolgozhatott együtt aki akkor ott volt menedzser. Itt már elsősorban a Tottenham csapatának teljesítményét valamint az ellenfeleket elemezte egyaránt.
Üdv Liverpoolban!
Két év után 2011-ben tette át székhelyét Londonból Liverpoolba, a későbbi liverpooli Futball Igazgatóval Damian Comollival, akivel a Spursnél dolgoztak együtt, és azonnali hatállyal magával hozta Edwards-ot a Mersey-side-ra.
Durván lefordítva Fő Teljesítmény-Elemzőként (Head of Performance and Analysis) kezdte a Liverpool FC-nél. A legelső dolga az volt, hogy felmérje hogyan megy a futball elemzésének folyamata a csapatnál, majd megfigyelései után szerkezetátalakítást kezdeményezett Melwoodon és az akadémián egyaránt.
Elemzői munkáját Kenny Dalglishtól kezdve Brendan Rodgersen keresztül, Jürgen Kloppal a mai napig sikeresen végzi. Bár köztudott volt hogy, Rodgers-szel nem volt felhőtlen a viszonya miután az Észak-Ír menedzsernek határozott véleménye volt a sport- és technikai igazgatókról. Aminek kinevezése után hangot is adott.:
„Számomra a munka mindig is egy lelkes csapattal folyt nem pedig mindeféle igazgatóval. Úgyvélem a menedzser egyben Technikai igazgató is, az az ember aki átlátja a futball folyamatát és fejlődését a klubon belül. Ezért ezt a terhet is vállalnod kell amikor te vagy a menedzser”.
Sokan az effajta makacsságával indokolják, hogy elbukott mint a csapat menedzsere.
Profizmus X alázat = hatékonyság
Edwards kapcsolata Jürgen Kloppal viszont a lehető legjobb. Biztosra vehető volt, hogy ő fog új Sport Igazgatói pozícióba kerülni a klub vezetőségéből mivel az adatok által vezérelt világképe tökéletesen beillett a FSG tulajdonosi csoport „Pénzcsináló” című filmben is láthatott filozófiába, aminek a lényege, hogy statisztikák alapján keresik meg a lehető legjobb játékosokat a piacon akik a legjobban illenek a csapatba.
2013 Júniusában előléptették „director of technical performance” pozícióba onnan pedig Technikai Igazgató lett 2015 Augusztusában, ahol végrehajthatta a 3 részből álló projectjét.
Először is, alapvető változásokat kezdeményezett a Liverpool scouting rendszerében, mind az elsőcsapatnál és akadémiai szinten egyaránt. Másodszor is, folytatta a klubon belüli elemző munkát. Legvégül pedig egy kutatási részelget állított fel a csapaton belül, amit kásőbb több Premier League csapat is átvett.
Az előléptetést megelőző 12-18 hónapban Ian Ayre tulajdonos mellett is dolgozott a játékosok szerződésinek tárgyalásain. Mivel Ayre az előző szezon végén tovább állt a Liverpool FC-től, így Edwards lett a szerződések lebonyolításáért felelős személy is egyben. Ayre helyett egyébként az FSG cégcsoport Peter Moore-t nevezete mint CEO.
A színpad mögötti hős
De ha ennyit tesz a csapatért, miért nem láttuk őt soha, miért nincs egy arc amihez hozzátehetnénk? Mert neki így jobb. Ilyen egyszerű. Még a csapat oldalán is úgy kell kutatni, hogy rátaláljunk, hogy egyáltalán a csapat alkalmazásában áll. Ő sokkal inkább az az ember, aki a háttérben meghúzza magát és onnan teszi a dolgát, neki nincs szüksége rivalda fényre, hiába éltetik és dicsérik sikereit egyre inkább a csapat szurkolói és a szakértők is. Véleményem szerint ez a munkáját is segíti, ha tárgyalni megy egy játékossal vagy csak meg akarja nézni magának akkor az átigazolási pletykával foglalkozó újságírók vagy rajongók nem ismerik fel, nem tudnak spekulálni egyből, ez pedig segítheti az üzletet.
Nem mellékesen, Firmino leigazolásában is nagy szerepe volt, ami a pletykák szerint végleg meggyőzte Kloppot, hogy a Liverpool edzője legyen. Mivel a Bundesliga egyik legjobb játékosának tartotta Klopp Firminot, és hogy a Liverpool megtudta szerezni mindenki előtt azzal sokat nyomott a lattban hogy rábólintson a csapat ajánlatára.
Hajlamosak vagyunk megfeledkezni azokról akik a háttérben tevékenykednek, akik megérdemelnék, hogy beszéljünk róluk. Ha a csapat a szezonban kupákat szerez, sikeres lesz vagy csak látunk érkezni egy kulcsjátékost akkor jusson eszünbe a neve. Egy szóval hatalmas köszönet jár a klub „arcatalan” hősének, akinek a tavalyi BL-döntő elérésében is hatalmas szerepe volt. Neki köszönhetjük, hogy nem össze-vissza igazolunk minden nagyobb nevű focistát, hogy aztán az év bust-ja ként elhagyják klubunkat. Ő az aki tudta, hogy egy Firmino mellé kell egy Mané, kettőjük mellé pedig egy Szalah és így tovább hátra haladva Alissonig.