<-- facebook plugin -->
<-- facebook plugin end -->

Hunfield

Pressingre hívott fanatizmus

Hunfield Road

Pressingre hívott fanatizmus

Kellemes gondok

2018. augusztus 06. 10:56 - czinkos

Fix helye van-e a csapatkapitánynak?

 „It’s coming home” VB láz után végre kapitányunk, Jordan Henderson is visszatért Melwoodra Mignolet-val együtt. Vele lassan tényleg teljes lesz a keret, már csak a „világ legjobb védője” a VB-n legmesszebb jutó játékosunk, Dejan Lovren hiányzik. Ám nagy kérdés, hogy a nyáron igencsak megerősített középpályán be tudja-e biztosítani kezdő pozícióját Hendo.

capture.JPG

Sokunk számára igazi felüdülés volt az idei átigazolási szezon, ami Liverpoolban rég nem tapasztalt pozitív hangvételeket vont maga után. Bár Klopp nyilvánosan is kijelentette, hogy nem tervez már nagyobb mozgásokat a csapat keretében a nyáron, de valószínűleg ő sem utasítaná vissza egy nagyobb név megszerzését ha esély adódna rá. Elég csak Naibl Fekirre gondolni, akivel a stáb „transzfertangót” jár már a nyár eleje óta, és azóta sincs pont az ügy végén. Vagy Christian Pulisic-re, aki napi téma lett a szurkolói online felületeken. Igazat megvallva egyikük megszerzésére sincs már nagy esély, legalábbis nem a mostani átigazolási időszakban már csak azért sem mert Klopp jobban szereti azzal a csapattal kezdeni a szezont, akikkel végig csinálta a felkészülést.
De fókuszáljunk most inkább azokra a játékosokra, akik máris magukénak érzik a hírhedt Melwood szellemét. A kezdőcsapat kialakítása és az új játékosok csapatban való helyének megtalálása azonban nem csak az edzőpályán tart folyamatosan, de már a közösségi médiában is a szurkolók vadul állítják össze saját elképzelésük szerint szeretett csapatunk kezdő tizenegyét, ahogy az minden átigazolási szezonban lenni szokott.

Akárhány fent említett szurkolói összeállítást nézünk, legfontosabb igazolásunk Alisson mindenkinél fix pont, de ez aligha meglepő. Mint ahogy az új összesen 93 millió fontért megszerzett középpályás duó Naby Keita és Fabinho is biztos nevek az „áhított” kezdőben.

Itt érünk el egy nagyon nagy kérdőjelhez, mivel a valószínűsíthető 4-3-3-as rendszerben a szurkolókat egyre inkább megosztja, hogy ki legyen a harmadik középpályás, és Xherdan Shaqiri mint klasszikus 10-es szerepben, a már említett Keita-Fabinho duóval mögötte, egyre inkább kezdi elnyerni a szurkolók tetszését.
A svájci válogatott ballábas motorja, egyre nagyobb népszerűségnek kezd örvendeni, ez köszönhető nyilvánvalóan a Manchester Unitednek lőtt pazar ollózós góljának is. Ami valóban egy emlékezetes debütálás egy felejthetetlen góllal.
Ezt követte egy újabb remek teljesítmény Dublinban a Napoli ellen, ahol rögtön megtalálta a tökéletes összhangot az előtte játszó gólfelelősökkel. Ám lehet még ez sem lesz elég neki, hogy kiszorítsa a tavalyi felejthetetlen szezonunk egyik legfontosabb alapkövét. Legalábbis még nem.

shaqiri.jpg

Jordan Henderson, kapitányunk, ugyanis visszatért jól megérdemelt szabadságáról, miután klubját és országa válogatottját is maximálisan kiszolgálta a maga mögött hagyott szezonban.
A csapatban a tavalyi bajnokságban 5. volt játszott percek tekintetében, mindenki kedvenc hármasa (Szalah-Firimino-Mané) és Gini Wijnaldum mögött, amivel a kérdőjeleket már felkiáltójelekké alakíthatná kezdőcsapatban való jelenlétéről.
Ezt még jobban alátámaszthatják azon statisztikák is, mi szerint rajta kívül csak van Dijk átlagolt több sikeres hosszúpasszt tavaly, ami Klopp kontrákra épülő lerohanós rendszerében, még inkább kulcsfontosságú, valamint meccsenként ő átlagolta a legtöbb szerelést a csapatból

A 6-os poszt Klopp rendszerében nem éppen a klasszikus tankönyvi hitvallást követi, mégis Hendersonra nyugodtan rá lehet bízni ezt a szerepet, mivel kitűnően állítja meg az ellenfelek offenzíváit és azokból egyből indítani tudja saját támadóit a hosszú labdáival, ami a Liverpool játékában létfontosságú.
Shaqiri preferálása a „cséká” helyett további kétségeket ébreszthet , hiszen nagyon fontos szerepet játszott válogatottjában a világbajnokságon, ahol egy 4. helyet „ünnepelhetett” Anglia további 22 legjobb futballistájával. Illetve az sem elhanyagolandó tény, hogy kapitányként BL döntőbe vezette csapatunkat.
28. életévében jár. A csapat egyik nagyöregjének számít a korával és azzal, hogy ő van a csapatnál legrégebb óta a keretből. Klopp kéréseit megérti, felfogja és jól reagál rájuk illetve a félelmetes Anfield road-i atmoszférával is jó barátságot ápol. Nagyon fontos, hogy nagyon jól ismeri menedzserét illetve a Premier League légkörét, amivel rengeteget segíthet társainak. Már csak ezért is ő a csapatkapitány.

jordan-henderson-gareth-southgate-england-world-cup-2018.jpg

Természetesen Henderson felé is megvannak a kritikus hangvételek, amiket az igazat megvallva valószínűleg sosem fog tudni elhallgattatni. Egy részük valóban teljesen érthetetlen és alapozatlan. Például azok amelyek a csakis oldalra és hátra történő kockázatmentes passzaival, illetve a csapaton belüli vezéri hiányosságairól szólnak.
Viszont vannak sajnos jogos kritikák is amiket fellehet neki róni, ezek a védekezésben való hiányosságairól, és gólra képtelen játékáról, azaz kevés gólpassz és még kevesebb gólról, szólnak.

Még korábbi játékosunk az egykori wales-i válogatott, Dean Saunders is kitenné őt a kezdő csapatból. Jóllehet ő nem is Shaqirit tenné be helyette, hanem egy olyan játékost aki nem is tartozik a klub kötelékébe. Egy másik wales-it a világ sztárjainak legnagyobb rémálmát Aaron Ramsey-t.
A sok pletyka között felröppent az Arsenal középpályásának neve is, akiről volt csatárunk azt mondta:

„Amikor először hallottam, rögtön azt gondoltam, hogy vele csak erősebb lehet a csapat. Sokkal több területet fed le a pályán, mint bárki más a ligában, azontúl gólokat szerez és elő is készít egyaránt. Komplett játékos akinek esze is van a játékhoz.
Úgy vélem Ramsey-vel még erősebb lenne a Liverpool. Fantasztikus igazolás lenne ami a csapat javát szolgálná, csak gondoljunk bele micsoda középpálya lenne; Ramsey, Keita és Fabinho

dean_saunders.jpg

Ez is alátámasztja, hogy többek szerint sem lenne helye az egyik legikonikusabb játékosunknak a kezdőben.

Valószínűsíthető, hogy Angol válogatott középpályásunk nem lesz állandó kezdő az előttünk álló szezonban, de szinte biztos, hogy rengetegszer fog szerepet kapni. Ez már csak azért is biztosra vehető, mivel Klopp is hangsúlyozta a felkészülés során, hogy Fabinhonak időre lesz szükségea beilleszkedéshez és, hogy hozzászokjon az új angol környezethez.
Szerencsére csapatkapitányunk egy biztos pont egy olyan előttünk álló szezonban, ahol nagyon kevés kockázatot szabad csak vállalni ha sikereket akarunk elérni. Legtöbb játékos Henderson posztján, valószínűleg kihagyná a West Ham elleni nyitó meccset, mivel később csatlakozott a csapathoz és nem tudni mekkora hátrányban van a többiekhez képest fizikálisan, de valószínűleg ott lesz a pályán. Rutinja és a már korábban felsorolt erényei kellenek, hogy a friss és nyáron igencsak megerősödött „kalapácsosokat” megállítsa többed magával.

Kihívásokkal teli szezon lesz a következő kapitányunk számára azzal, hogy Fabinho-val kell megküzdenie meccsről meccsre a kedvenc posztjáért, hiszen közel 40 millió fontot nem költött volna a csapat a brazilra, ha csak a kispadra vették volna epizódista szerepre. Tény, hogy Keitával mind a hárman képesek ugyanazon a poszton játszani, de a rutinja miatt Henderson fog valószínű több szerepet kapni egyelőre a nagyobb meccseken, de a csapatkapitányi karszalag nem fogja bebiztosítani helyét a kezdőben. Azért kőkeményen meg kell majd küzdenie, és ez a rivalizálás a csapat hasznára válhat.

methode_2ftimes_2fprod_2fweb_2fbin_2f46fefac6-62bb-11e8-aeba-dfc3db1a69eb.jpg

Nyilvánvaló, hogy nehezen fogja adni a helyét, mert egy igazi harcos, annak ellenére hogy sok szurkoló kifejtette véleményét azzal kapcsolatban, hogy kit akarnak látni a kezdő 11-ben. Ezek az remélt összeállítások azonban nem Henderson ellen szólnak, a szurolók egyerűen csak valami újra vágynak ami felfrissíti elképzeléseiket a csapatról.
Shaqiri, az újak közül, a legérdekfeszítőbb azzal, hogy ollózós gólókat lő a Manchester Unitednek. Fabinho pedig a nagybetűs védekező középpályásként érkezett Monacóból.  Néha a nagyérdemű sokkal jobban vágyik az újonnan érkezettekre, mert kíváncsiak mit tudnak, és valahogy csábítóbb tud lenni az az egy-két új név aki érkezik a csapathoz, mint azok akik eddig is ott voltak.

960.jpg

Mindazonáltal Kloppot nem fogja meghatni, hogy a rajongók milyen összetállítoskkal kellnek-fekszenek a fejükben, mert lehet náluk Hendo nincs ott a kezdőben, de valószínűsíthető, hogy menedzserünk elképzeléseiben mindig szerepelni fog. Kapitányunk jelenléte sokak fejében érdektelen lett a 170 millió fontos összértékű nyári költekezések mellett, de az ő személye sosem lesz érdektelen annak az emberének a fejében aki a leginkább releváns a csapat kapcsán!

Forrás: Kristian Walsh- www.liverpoolecho.co.uk

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hunfieldroad.blog.hu/api/trackback/id/tr3614164547

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása