Erőfelmérők egymás hegyén, hátán, egyik kihívás a másik után. Ha a csúcsra vágysz, mindenkit le kell győznöd, tartja a mondás, és ezt a mentalitást láthattuk a PSG ellen a pályán. Pillanatnyi megingások persze előfordultak, de összességében sikerült elmozdulnunk felfele, és ismét megmutatnunk, hogy a mentális erőnk immáron tudással is párosul, és ha arról van szó, egy kétgólos előny elszórakozása után is előtudunk még valamit húzni abból a bizonyos kártyapakliból.

Miért volt fontos ez? Mert csapatként arattunk sikert, és személy szerint nekem remek érzés volt látni, ahogyan Shaqiri mindvégig egy a kudarc tényét legkevésbé sem elfogadó profiként dolgozott abban a maradék időben, míg pályán volt. Ugye mennyire más ez a fajta küzdés, mint amit tavaly láttunk például Ingstől? Az ott mutatott játék elég volt a hétvégi kezdőhöz, és bár könnyed győzelemnek tűnt a szentek elleni, épp azért lehetett az, mert hét közben is ezzel az intenzitással készültünk, és hatástalanítottuk tökéletesen a tervüket. Shaqiri pedig, ha már a kezdőben kapott helyet, akkor 45 perc leforgása alatt két gólban is kulcsszerepet vállalt, és bizonyította néhány napon belül gyors egymásutánban: „mester, számíthatsz rám!”

Holnap vélhetően több poszton történik változtatás a csapat gerincét megtartva, én legalábbis nem tudom elképzelni, hogy egyszer csak a feje tetejére legyen állítva minden, és felküldjünk 7-8 olyan embert egy éles meccsen úgy, hogy azok eddig legjobb esetben is edzésen, egymás között játszottak. Mignolet biztosan kezd, ezt már maga Klopp is megerősítette, és nem lennék meglepve, ha horvát harcosunk is visszatérne a kezdőbe. Pár hete még fizikális hátrányról mesélt mind edző, mind játékos, amikor Fabinhoról esett szó, vele kapcsolatban kíváncsi vagyok hol tart ez a folyamat. Egy perc játékidő – volt annyi? – nem sok a PSG ellen, de ha azt vesszük, hogy a meccs legkritikusabb egy perce volt a harmadik gól megszerzése után, ha csak egy csipetnyit is, de részese lehetett annak a brazil, milyen Liverpoolban a legmagasabb szint. Sturridge a mi legváratlanabb igazolásunk, az élő példa rá, hogy találd magad bármilyen mélyen, a kemény munka és az alázat mindig segítségedre lesz ezekben az időkben, és feltehetően az Istennel ápolt szorosabb kapcsolat is jótékony hatással volt rá nyáron. Ha játszik, és például kezdőként, újabb kiváló lehetőség adódik előtte egy kis táncra, némi közbiztonság és program keretében.

Könnyű lenne legyinteni a Ligakupára, de ahogyan a napokban gondolkodtam rajta mit írhatnék  – hétköznapi szuperhősünket, Thommot helyettesítve ideiglenesen – a mérkőzésre vonatkozólag, eszembe jutott az eddig nem látott játékosaink fontossága. Mindössze október ajtaján kopogtatunk csendesen, a média mégis kis túlzással elvinné már most a PL serlegét Liverpoolba, a legújabb őrület pedig négy kupáról szól. Szeptember végén. A hatodik fordulóban. A 38 körös bajnokságban. Szó se róla, hízelgő, amikor erről beszélnek az emberek, de amit ezeknek a cikkeknek az írói, vagy a riporterek talán elfelejtenek, hogy iszonyatosan hosszú a szezon még. Ha holnap kiesünk, hétvégén kikapunk, és a következő két meccsünket se nyerjük meg, mi történik? Akkor arról fognak beszélni, hogy csak egy – tavalyi? – Manchester United féle kezdeti fellángolás volt, és semmit sem léptünk előrébb? Ha jól emlékszem ők 9 meccset nyertek meg sorozatban, a szurkolóik épp bizakodni kezdtek volna, majd jöttek Pep fiai, és elegánsan jelezték, hogy Manchester ezekben az években inkább kék, mintsem vörös. Minden nap eszembe jut, milyen lenne jövőre Madridban megőrülni egy Bajnokok Ligája győzelem után, vagy elhódítani a hőn áhított bajnoki címet. Naiv vagyok, egyszerre álmodok és hiszek, de pont a Kijevi út tanított meg rá, hogy ami az egyik pillanatban még álom és meseszerűnek tűnik, az a következőben rémálommá válhat.

A holnapi meccs nem azért lesz fontos, mert „meg kell nyerni a Ligakupát”. Sokkal inkább szól a fentebb említett játékosokról, akiknek egy vizsgaként kell tekinteniük rá, amivel jelezhetik a mester felé, hogy az álmaink felé vezető úton legalább annyira hasznunkra lehetnek a továbbiakban, mint amennyire az ambícióink nagyok. Ha pedig erre képesek, legkevésbé sem kérdés, hogy kinek kell, és ki fog továbbjutni.