<-- facebook plugin -->
<-- facebook plugin end -->

Hunfield

Pressingre hívott fanatizmus

Hunfield Road

Pressingre hívott fanatizmus

Mit keresünk még itt, vagyis a Brighton and Hove Albion

2019. július 23. 13:08 - Thommo

Tegnap elstartolt visszaszámolós rovatunk következő megállója a szintén biztos kiesőnek kikiáltott Brighton, akikről az elmúlt években folyamatosan kikiáltják, hogy az új idényt már a Champoban kezdik, de mindig rácáfolnak a kétkedőkre, de idén már nincs mentség számukra. 

A Brighton még a 2016/17-ben harcolta ki a PL tagságot, a jelenleg a harmadik idényüket kezdik meg a legmagasabb osztályban. A csapat csodatevője Chris Hughton négy és fél évig irányította a csapatot és juttatta fel a PL-be valamint ott is tartotta őket. Houghton azonban a PL-ben már nem tudta tovább fejleszteni a csapatát és folyamatosan a kiesés ellen kellett küzdeniük, ami a mögöttünk hagyott idényben éppen csak sikerült neki. Ezt a Brighton vezetősége egy felmondólevéllel köszönte meg. Helyére az a Graham Potter került, aki 2011-ben az Östersunds gárdáját hét év alatt a svéd negyedosztályból egészen az EL legjobb 32 csapatáig vezette. Ezt a bravúrt tavaly a Swanseanál nem tudta hozni, de a Brighton vezetőit így is meggyőzte. Kérdés, hogy jól döntöttek. 

Vajon Graham Potter irányítása alatt előre lép a Brighton vagy irány a Champo?

A Brighton elsőszámú megmentője az a Glenn Murray volt, aki 13 gólt szerezve bizonyította, hogy öreg róka nem vén róka. A probléma csak az volt, hogy a csapaton belül szinte senki nem tudott felnőni a 35 éves támadóhoz. A Sirályok második legeredményesebb játékosa a középső védő Shane Duffy volt, aki 5 gólt szerzett, ez pedig sokat elárul. A csapat kulcsjátékosai között meg kell említeni az ausztrál kapust, Matt Ryant is. Ryan, aki két éve a Valenciát hagyta el a PL és a Brighton kedvéért 6 mérkőzést hozott le kapott gól nélkül, amivel fontos pontokat szerzett a csapatának, életben tartva a Brighton PL álmait. Vannak viszont olyan játékosok is, akiktől sokkal többet vár mind a csapatvezetés, mind a szurkolók hada. Ennek a csoportnak a vezetője a tavalyi vb-n feltűnt iráni Alireza Jahanbakhsh. A mindkét szélen bevethető játékos egy sérülés miatt kihagyott 10 bajnokit, de így is összesen 25 meccsen lépett pályára, de az esetek elég kis százalékában játszotta is végig őket. 

Glenn Murray góljaira idén is nagy szüksége lesz a Brightonnak

A Brighton eddig nem volt túl aktív a piacon, több játékosuk távozott - többnyire kölcsönbe - mint érkezett. Visszavonult a rutinos szélsővédő Bruno, aki pályafutása során a Valenciában és az Espanyolban is játszott, Angliában pedig hét évet töltött. Érkezett a 22 éves Matt Clark, aki Portsmouthból költözött egy kicsit közelebb Londonhoz. Házi átigazolási rekordért, 18 millió fontért érkezett a belga támadó Leandro Trossard, aki Gentből csapatától érkezett. Trossard 120 meccsen lépett pályára a Gent színeiben, de többször is megfordult kisebb csapatokban kölcsönben. A Gentnél az idei szezonjában robbant be, 34 bajnokin 14 gólt és 7 gólpasszt jegyzett, ezzel a teljesítménnyel sok terhet levehet Murray válláról.

Vajon Trossard elég lesz a bennmaradáshoz?

Összességében a Brighton új edzővel, de szinte változatlan kerettel lép majd pályára a következő szezonban, ami sok jót nem ígér a számukra. Jahanbakhsh szintlépésében és a Trossard góljaiban bízhatnak leginkább Murray és Ryan mellett. Nagy kérdés, hogy a lassan 36 éves Murray meddig bírja még a legmagasabb szinten a játékot, tőle is sok függhet. A Brightonnak csendes szezonja lesz, ami arról fog szólni, hogy lélekben felkészülnek a Champo szereplésre.

Ezt mutatja szezon előtti értékelésünk is, mindhárman a kieső csapatok közé rangsoroltuk őket ( Vik: 20, Crouch_15: 18, Thommo: 19) és a Sheffielddel holtversenyben lettek utolsók. Ami mégis egy pozícíóval előrébb rangsorolta őket, az az, hogy a Sheffieldet még inkább reménytelennek találtuk, mint a Brightont. 

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hunfieldroad.blog.hu/api/trackback/id/tr3414976344

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása