<-- facebook plugin -->
<-- facebook plugin end -->

Hunfield Road

Pressingre hívott fanatizmus

Hunfield Road

Pressingre hívott fanatizmus

Norwich City - Liverpool - Madáretetés

2020. február 14. 18:06 - Thommo

Egy kisebb pihenő után újra folytatódik a világ legerősebb bajnokságának a Premier Leaguenak a pontvadászata. Csapatunk szombat délután kelet-Angliába a Norwich városába utazik, hogy a Carrow Roadon megmérkőzzünk a Kanárik csapatával. 

A Norwich csapata újoncként kezdte meg a 2019/20-as szezont és ennek megfelelően is kezdte a szezont Daniel Farke gárdája. A Kanárik számára egészen más kávéház a PL, mint a Championship. Vállalhatóan kezdték a szezont, az első 5 fordulóban 2 győzelem és 3 vereség jött össze, amivel még a középmezőnyben  vitézkedtek. Ekkor aratták a legnagyobb sikerüket, hazai pályán sikerült 3-2-re legyőzni a Manchester Cityt, amivel nem csak Guardiola csapatát, hanem saját magukat is elindították a lejtőn. Két és fél hónapig nem sikerült győzniük és ez ebben az időszakban lejátszott mérkőzések alatt összesen 1 pontot tudtak összeszorgoskodni. A rossz sorozatuk az Everton ellen szakadt meg, de ezt a győzelmet sem tudták az előnyükre fordítani és ismét belefutottak egy két és fél nyeretlenségi sorozatba, igaz ebben az időszakban azért már 4 döntetlent ki tudtak harcolni. A Boxing Day óta pedig már a táblázat legalján foglalnak helyet, amin a Bournemouth elleni győzelem sem tudott megváltoztatni. Jelenleg 7 pontra vannak a még biztos bennmaradást jelentő 17. helytől. 

Daniel Farke nem erre számított miután feljutottak

A Norwich mind a lőtt, mind a kapott gólok tekintetében dobogós helyen van. Míg 24 szerzett találatuk az egyik legkevesebb a ligában, addig a 46 kapott gól a második legtöbb. A 24 lőtt gólból az előző szezonban a Champoban gólkirály Teemou Pukki egymaga vállat 11-et, de akárcsak csapatának neki is volt egy 8 meccses zárlata, amikor nem tudott az ellenfelek kapujába találni. A 29 éves finn csatár ezen kívül még 3 gólpasszal segítette eddig társait. Pukkin kívül még a két szélsőt, Todd Cantwellt és Emiliano Buendiat érdemes a pozitív serpenyőbe tenni. A 21 éves Cantwell 6 góljával és 2 gólpasszával csapata második legeredményesebb játékosa, akire már most vadásznak a nagy klubok. Az argentin Buendia ugyan nem szerzett még gólt a PL-ben, de 7 gólpasszával messze kiemelkedik társai közül. Nagy csalódás ellenben a nyáron nagy reményekkel igazolt svájci csatár, Josip Drmic. Drmic ugyan a szezon nagy részét kihagyta a nálunk is oly nagy becsben tartott Hamstring miatt, de amikor pályára lépett akkor nem igazán sikerült megváltania a világot. Összesen 10 meccs és 123 perc áll a neve mellett és egy árva gól. 

Pukki nélkül még ennyi pontja sem lenne a Kanáriknak (18)

A Norwich nem indította jól a PL tagságát, ugyanis rögtön a Liverpoollal került szembe a bajnokság nyitányán. Augusztus elején az Anfielden 4-1-es vereséget mértünk rájuk. A gólgyártást a Norwich csapatkapitánya Grant Hanley kezdte meg már a 7. percben, a probléma csak annyi volt, hogy mindezt a saját kapujába sikerült megtennie. 12 perccel később már saját erejéből szerzett a Liverpool újabb gólt, Salah - Firmino összjáték után a brazil tálalt az egyiptomi elé, aki laposan Krul kapujába gurította a labdát. A 28. percben szögletet végezhettünk el, amit Salah adott be, középen pedig érkezett Virgil, akinek még csak fel sem kellett ugrania úgy fejelte a labdát a kapuba 3-0. A mieink már az első félidőben lezárták a mérkőzést, három perccel a félidőt lezáró sípszó előtt Trent adott be az ellenfél félpályájának közepéről, a beadás pedig Origit találta a 11-es pontnál és senkitől sem zavartatva fejelt a kapuba, 4-0. A második játékrészben vissza vett a lendületből a csapat, amit a Kanárik ki is használtak, Buendia ugratta ki Pukkit, aki Adrián mellett laposan a hosszú alsóba gurította a labdát. 4-1. 

Origi góllal és gólpasszal csapata egyik legjobbja volt

Daniel Farke szerencsés helyzetben van, Timm Klosen kívül minden játékosára számíthat a német menedzser. A Norwich várható kezdője: Krul - Aarons - Zimmermann - Hanley - Byram - McLean - Tettey - Buendia - Duda - Cantwell - Pukki

Klopp sincs rossz helyzetben, a pár nap extra pihenő alatt több játékosunk is közel került 100%-os állapotához, de a sereghajtó ellen várhatóak még variációk. Az LFC várható kezdője: Alisson - TAA - Gomez - VvD - Robertson - Henderson - Fabinho - Wijnaldum - Salah - Firmino - Origi

A holnapi meccs előtt szinte minden a Liverpool mellett szól. A két csapat legutóbbi 5 találkozójából 4et megnyertünk egy döntetlen mellett. A Kanárik legutóbb a 93/94-es szezonban tudtak minket legyőzni. A Norwich Cityvel hagyományosan sok gólos meccseket szoktunk játszani, a legutóbbi 5 összecsapás alkalmával 18-8-as gólarányt hoztunk össze. 

A mérkőzést holnap 18:30-tól a Spíler1 fogja közvetíteni.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://hunfieldroad.blog.hu/api/trackback/id/tr9915474658

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.