<-- facebook plugin -->
<-- facebook plugin end -->

Hunfield

Pressingre hívott fanatizmus

Hunfield Road

Pressingre hívott fanatizmus

Alberto Moreno és a második esély

2017. november 21. 19:00 - Crouch_15

Az alábbi posztban egy hosszabb hangvételű interjút olvashattok Alberto Morenoval, amit a hivatalos oldal készített vele még a múlthét során. Ebben több dologról is szó esik, de leginkább arról, hogy sikerült ismét a kezdőbe kerülnie annak ellenére, hogy a klub a posztjára igazolta Robertsont, tavaly pedig Milner töltötte be a szerepét. A cikket igyekeztünk legjobb tudásunk szerint fordítani, jó szórakozást kívánunk hozzá:

„Hogy vagy?”

Egy egyszerű spanyol kérdés, amire Alberto Moreno válasza megváltozott az utóbbi 3 hónapban.

A nyári előszezon során a kezdőben magának újra helyet találó spanyol balhátvéd helyzete legalább annyira örömteli, mint a mosoly, mely megjelenik az arcán, amikor Kenny Daglish arról érdeklődik Melwoodban: „Hogy vagy?”

Egy pozitív, egyértelmű válasz érkezik a recepciónál a Legendának: „ Jól, jól.”

Azonban az e mögött lévő történet összetett.

„Mindig hiszek benne, hogy vissza kell tekinteni az előző szezonra, mielőtt egy új elkezdődik” nyilatkozta Moreno a Liverpoolfc.com

 interjúja során.

„Mindig gondolj arra, „Hova tudok fejlődni? Hogyan tudok fejlődni?” Ahogy öregszel és egyre jobb leszel szezonról szezonra arra gondolsz. „Hogyan adhatnék még többet? Hogyan teremthetnék még többet?”

„Egy jó példaként, nézzük az elmúlt szezont, mely során alig játszottam. Azt mondtam magamnak a közeledő szezonban: „Mit tudnék változtatni? Mit csináljak másképp, annak érdekében, hogy többet játszhassak?” Elsősorban, dolgozz nagyon keményen, próbálj meg még keményebben, mint az előszezonban. Elértem, hogy egy párszor játszhassak az előszezonban lévő játékok során. Tehát ez egy jó példa annak az összehasonlítására, hogy mennyire szenvedtem a pályán kívül és hogy a dolgok mennyire kemények voltak.
Ebben az időben, ez egy példa volt arra, hogy miként lehet megváltoztatni a dolgokat az előző évhez képest. Sikerült ezen változtatni, szerencsére idén benne vagyok a csapatban és élvezem, amit csinálok.”

Ki lehet jelenteni, hogy a korábbiakban ez nem így volt.
Kispadra került, mint James Milner cseréje, a 25 éves játékos csak nyolcszor lehetett benne a kezdőben.

Ezután mindent egybevetve az is felmerült, hogy eligazol, ezzel kapcsolatban pedig Jürgen Klopp is csak növelte az esélyt, hiszen Andy Robertson érkezett a klubhoz.

Egy kitérő, mellékút talán.

De, hogy megértsd a spanyol nevelést, vegyük példaként azokat az értékeket, melyeket az apja által kapott, és megérted miért volt csakis egyetlen alternatíva mikor elért ehhez a döntési helyzethez Alberto.

Mikor édesapám először látott engem játszani, és elkezdett gondolkozni azon, hogy végig mehetnék azon az úton, hogy profi játékossá váljak, belém ültette a kemény munka morálját.” magyarázta Moreno.

„Azt mondta: ’ Ha folyamatosan keményen dolgozol, lélekben és testben is erre összpontosítva, vigyázz magadra, mert benned van, hogy végig menj ezen az úton. ’ Ezt először nem hiszed el, mert fiatalon egyszerűen csak játszani és szórakozni akarsz; - nem látsz ezen túl. Évekkel később, ahogy fejlődsz, nő az akaraterőd és hited, mélyen elkezdesz hinni benne, hogy tényleg tudod úgy csinálni, mint egy profi játékos. Ez nagyon nehéz és sok áldozatot igényel. Mikor belépsz a tinédzser korba, az összes barátod szórakozni jár, te pedig csak fitt akarsz maradni, egészséges életet élni, és vigyázni magadra, mert te egy profi játékos akarsz lenni.”

„Tehát az elmúlt szezon. Egy szezon miatt nem fogom elengedni mindazt a sok munkát és áldozatot és alázatot, nem fogom eldobni hogy pocsékba menjen.”

Egy további motivációs forrás, Moreno fiatal családja.

Lányának születése biztosította azt a nyugodt környezetet számára, amellyel összhangba hozhatja életét a profi labdarúgással.

Mélyebben, a gyermeke szüksége lehet egy olyan hitre, melyet az apja elért az Anfielden.

„Akaraterőmön kívül nagy köszönet jár a családomnak, akik sosem engedték hogy leeresszek az elmúlt év során. Segítettek, hogy mentálisan erős maradjak”- folytatta.

„Ez nem olyan dolog, amit csak úgy feladsz, vagy elmész máshova, miközben olyan nagy meggyőződéssel dolgoztál érte egész életed során. Ez arról szól, hogyan maradj erős és küzdj. Ezek azok a tulajdonságok, melyeket gyerekként megtanulsz, ezek rendelkeznek azzal a képességgel, hogy megfordítsanak és megváltoztassák a dolgokat.

„Szerencsére elmondhatom, hogy ebben az évben eddig sikereket értem el, és fejlődtem az elmúlt évhez képest.”

„Egyetlen személy volt, aki tényleg segített végig, aki miatt nem engedtem, hogy lesüllyedjek: a kislányom, aki nem rég született meg. Hazaérve egy edzésről vagy egy meccsről, és látni őt, ez adta azt a feltöltődést amire szükségem volt – hogy érte csinálom, miatta emelt fővel megyek előre, próbálok keményen küzdeni, Érte. „

Morenot 10 éves korában került a Sevilla akadémiájára, idővel pedig több volt, mint egy bal szélső támadó, egy védő.
Előre pörgetve a tinédzser korának utolsó éveit, a La Liga club edzője volt az aki felszólalt annak érdekében, hogy a megváltoztassák a fiatalember szerepét – és ő nem nézett vissza. „Abban a korban, mi többet akarsz az életben, mint rendszeresen futballozni?”

Nem kell messzire menni a példaképekért.

Mint ahogy, Alberto ambíciói azok voltak, hogy fejlődjön Spanyolország dél-nyugati részében, Dani Alves Sevillai példája élt előtte, hogy ő váljon a saját korosztályának legjobb Bal oldali védőjévé.

Ezzel egy időben tűnt fel Antonio Puerta.

A tehetséges balhátvéd, ígéretesen építette karrierjét klubjában, mikor 2007 augusztusában tragédia érte. Puerta összeesett a La Liga szezon nyitó meccse alatt, s rá három napra meghalt, melynek oka szívinfarktus, a Ramón Sánchez Pizjuán-ban. 
Az ő halála volt az, ami formálta Moreno életfilozófiáját.

„Ez egy hatalmas csapás volt, nagyon kemény és nehéz időszak mindenkinek a klubban. Mindenki így érzett a városban is, nem csak a futball klubbon belül”

„Én nagyon jól ismertem a családját, tudtam, hogy milyen borzasztó és kemény csapás volt ez nekik. Mikor ilyen dolgok történnek az életben, akkor ezek segítenek, hogy elgondolkodj az életről és talán, hogy újraértékeld azt. Ha történik bármi, akkor az motivál téged, hogy megéld a pillanatot és valóban éld az életed. Ez ad egy kis elhivatottságot azzal kapcsolatban, hogy harcolj azért amiben nagyon hiszel, amiről tudod hogy képes vagy elérni, - és mindenek felett, hogy kiélvezd amíg ez zajlik.”

„Egy ilyen világban, ahol soha nem tudhatod, hogy mi fog történni, ez több mint ösztönző arra, hogy élvezd a dolgokat, míg még itt lehetsz.”

A Liverpool felhívása 2014 nyarán érkezett.

Folyamatosan fejlődött a Sevilla csapatában, amellyel elhódították az Európa Liga trófeáját a Benfica legyőzésével, és jó teljesítményével meggyőzte a Vörösök vezetőit, hogy ajánlatot tegyenek érte.

A spanyol szülővárosának a csapatához fűződő kapcsolata egyértelműen erős volt és lesz, éppen ezért nehéz szívvel döntött úgy hogy ott hagyja őket.

Azonban az érzelmi kötődés nem tudta felülmúlni azt az érzetet, hogy egy új lehetőség van a kezében.

„Ez egy kemény döntés volt, és tényleg nehéz volt meghozni, de ugyanakkor ez egy olyan lehetőség volt, melyet tudtam, hogy ha elfogadom, akkor tovább nőhetek, mint játékos, és fejlődhet a futballkarrierem is.”- mondta.

„Láttam, hogy idejönni számomra egy nagy kihívás”

Moreno nevetve emlékszik vissza a Meseyside-i nyitó napjaira, 22 évesen egy másik városban egy új országban ahol nem beszéli a nyelvet.

„Ha teljesen őszinte akarok lenni, egy kicsit ideges voltam” – ért egyet a háromszoros spanyol válogatott. „Pillangók voltak a gyomromban, arra gondoltam „Hogyan lehetek én itt, hogyan lehet engem egy szinten említeni olyanokkal, mint Gerrard és Coutinho?”

„Ez volt a kezdeti gondolat, egy kis félelem. Majdnem olyan volt, mint „Ez most komoly?” De ugyanakkor alig vártam, hogy elkezdődjön ez az egész, hogy elkezdődjön az edzés és hogy ezekkel az emberekkel dolgozhassak”

„Ez olyan volt, mint egy gyerekkori álom. Mint amikor gyerekként játszol a PlaySation-ön és ott a Liverpoolban játszol, arra gondolsz, „Bárcsak egyszer tényleg a Liverpoolban játszhatnék!” És később pár év elteltével itt vagy. Ha visszaemlékszek, erre a pillanatra még mindig érzem a gyomromban a pillangókat, és arra gondolok milyen kellemes, különleges érzés”

„Ahogy telt az idő, és itt voltam már pár napja arra gondoltam „Volt egy esélyem melyre mindet feltettem, itt vagyok, és az hogy egy ilyen csapat, mint a Liverpool fizet értem, annak kell, hogy legyen oka.”

„Hiszel magadban és biztos akarsz lenni benne, hogy senkinek nem engeded, hogy miatta leeressz, jól csinálod a dolgokat, és csak arra koncentrálsz, amit csinálsz. Én egy profi focista vagyok, és ez az, amit ott csinálok kint a pályán.”

Kint a pályán, ahol szerencsére Moreno mostanában egyre nagyobb gyakorisággal találja ott magát.

2017-18 során a Liverpoolnak eddig 15 mérkőzése volt, tizenkétszer volt benne a kezdő csapatban a védő, azonban ez nem mutat olyan „szakadást a pólóján” amin olyan sokat dolgozott, hogy visszaszerezze.

„Azt teszem, amit mindig is akartam: rendszeresen játszok a Liverpoolért. Jelenleg minden héten ott vagyok a kezdő 11-ben.”- összegezte.

„Kétségtelenül, a megfelelő választási lehetőséggel néztem szembe a válaszutam során, hogy menjek előre és keményen dolgozzak. És most pontosan azt csinálom, amit mindig is akartam.”

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hunfieldroad.blog.hu/api/trackback/id/tr4213336111

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása