<-- facebook plugin -->
<-- facebook plugin end -->

Hunfield

Pressingre hívott fanatizmus

Hunfield Road

Pressingre hívott fanatizmus

Üdvözöld ellenfeled - avagy irány a fagyos Moszkvába

2017. november 21. 13:55 - Crouch_15

BL ellenfeleinket bemutató sorozatunk következő állomásaként Moszkvába látogatunk, azon belül is a Szpartak csapatával ismerkedhetünk meg kicsit részletesebben.



A sokszínű Moszkva

Moszkva Oroszország fővárosa, valamint Európa legnagyobb és legnépesebb városa. Moszkvát 1147-ben alapították, de a tatárjárás idején földig rombolták. 1300ban a Rurik-dinasztia tagjai az Arany Horda segítségével újra felépítették és az akkor még független fejedelemség fővárosának tették. 1703ban, amikor Nagy Péter cár megalapította Szentpétervárt, akkor Moszkva elvesztette fővárosi rangját. 1812ben, mikor Napóleon megtámadta Moszkvát a városlakók inkább felgyújtották a várost, amivel komoly veszteségeket okoztak a francia hódítóknak, akiknek vissza is kellett vonulniuk. Ez után megkezdődött a város újjáépítése, ekkor épült többek közt az első moszkvai kórház. 1918-ban a polgári forradalom után Lenin újra Moszkvát tette meg fővárosnak. Sztálin idejében hatalmas fejlődésnek és építkezésnek indult. Ebben az időszakban épült például a „Hét nővérnek” nevezett monumentális felhőkarcoló szerű épületek. Moszkva 12 közigazgatási körzetre tagolódik, melyek 120 kerületre osztódnak, amiknek, átlagos népességük és területük nagyjából megfelel a budapesti kerületekének.

Szpartak Moszkva

A klubot 1922. április 18án alapították. Az eredetileg Moszkvai Sport Klub, több névváltozáson ment keresztül, mire 1935ben végre elnyerte a Szpartak Moszkva nevet. 53 szezont töltöttek a Szovjet élvonalban, amiből 33 dobogós helyezést értek el, melyből 12 bajnoki címmel végződött. Náluk többet csak az ukrán Dinamo Kiev ért el (13at). Emellett bezsebeltek még 10 szovjet kupagyőzelmet is. 1992-ben a Szovjetunió felbomlása után minden korábbi szovjet utódállam saját, független nemzeti bajnokságot indított. Az első orosz labdarúgó-bajnokságot a 6 szovjet élvonalbeli (CSZKA Moszkva, Szpartak Moszkva, Torpedo Moszkva, Dinamo Moszkva, Szpartak Vlagyikavkaz és a Lokomotiv Moszkva) és a legjobb 14 szovjet másodosztályú orosz egyesület részvételével szervezték meg. Az új orosz bajnokság első 10 évében domináltak, hiszen 9szer lettek bajnokok. Utolsó bajnoki címükre viszont 2001 óta vártak, ami mellé rögtön be is zsebelték az orosz Szuperkupát is. Emellett 3szoros orosz kupagyőztesek is.

Stadion

A csapatnak sohasem volt saját stadionja, Moszkván belül többször költöztek másik stadionba, egyszer még a Vörös téren is játszottak. Majd beköltöztek a Torpedo Moszkva Stadionjába a Luzsnyiki Stadionba. Az 1956ban átadott stadion több nagy eseménynek is helyt adott, többek közt 57ben a svédek sikerével záruló jégkorong világbajnokságnak, de játszottak itt olimpia-, UEFA kupa- és BL döntőt is. Az eredetileg 103000 férőhelyes arénát többször is átépítették, jelenleg 85000 fő befogadására alkalmas. A stadiont nem kerülték el a tragédia sem. Ugyanis 1982ben, az UEFA-Kupában a holland HFC Haarlem és a Szpartak Moszkva összecsapása zajlott. A 90ik percben 1-0-s haza vezetésénél újabb Szpartak gól esett és a hazafele tartó szurkolók visszamentek a lelátókra, ahol hatalmas káosz alakult ki és 66 ember vesztette életét. 
2014ben végre saját stadiont kapott a Szpartak a Tusinoi reptér mellett. Az Otkrytiye Arena-t 2014ben adták át és 45360 férőhelyes. Ultramodern stadion, ami 5 csillagos besorolást kapott az UEFA-tól. A jövő évi oroszországi világbajnokság egyik helyszínéül fog szolgálni, de már az idei Konföderációs kupán is jutott 3 meccs a piros-fehérek otthonának. A stadion bejárata előtt egy 24,5 méter magas Spartacus szobor áll, utalva a klub névadójára.

Ismertebb játékosok

Több nevesebb játékos is megfordult a Szpartak csapatában, mint például a szerb Nemanja Vidic vagy a horvát kapus Stipe Pletikosa, az argentin Marcus Rojo vagy épp a svéd Kim Kallstrom. Hazai játékosok közül olyan egyéniségek rúgták itt a bőrt, mint a BL győztes Dmitri Alenichev, vagy a PL-ben is megfordult Roman Pavlyuchenko és a kapus Victor Onopko.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hunfieldroad.blog.hu/api/trackback/id/tr7213335615

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása