Minden jel arra mutatott a napokban, hogy a csapat újabb remek teljesítménnyel rukkolhat elő, immáron egy sorsdöntő mérkőzésen. Az önbizalom az egekben, a kötelező győzelmek megalkuvást nem ismerő fölénnyel behúzva, a fantasztikus négyes csúcsformában. Szerda este nem csak a kritikusoknak és a fanyalgóknak fogalmaztunk meg csattanós választ, de a riválisainknak is jeleztük: „Hello, hello, here we go again”
A kezdőt illetően sok meglepetés nem volt, csupán az utóbbi időben gyengébben teljesítő Henderson helyére került be Can, rajta kívül a középpályán Gini, és Coutinho szerepelhetett. Elől a szokásos mókamesterek voltak hivatottak szórakoztatni a nagyérdeműt, hátul pedig Gomez, Lovren, Klavan, Moreno jelentették a védelmi vonalat.
A Gála gyorsan beindult, a negyedik percben egy jogos büntetőt értékesített Coutinho, a 15. percben pedig egy Mané-Salah-Bobby-Coutinho összjáték után került a hálóba a labda. A Gegen Pressing csúcsra járatása 3 percen belül ismét megtörtént, újabb kontratámadás után Bobby vágta a hálóba a labdát. A játékból 20 perc sem telt el, de máris háromgólos előnyünk volt!
Amikor kapitányként vezeted a csapatod a pályára, és 15 perc alatt duplázol.
A félidőben akarva-akaratlanul sejlett fel bennem a Sevilla elleni legutóbbi mérkőzés, így egy halvány kérdőjelet a mondat végére odaszúrva kérdeztem meg magamtól: ugye nem állunk vissza védekezni? Kettő egész perc sem telt el a meccs második félidejéből, amikor az első végén Moreno helyére kényszerű okokból becserélt Millie szélről ívelte be a labdát, és hogy ő se maradjon adós a góllal, Mané bombázta a léc alá a labdát kapásból. 50. perc, a kiszolgáló ismét Milner, a gólszerző Coutinho egy megpattant labdával. Az állás 5-0. A brazil varázsló első mesterhármasát húzta elő a kalapból, így üzenve a szezon elején média provokációjának első szóra felülő szurkolóknak.
Fantastic Four
Nagyon úgy tűnt, hogy a legutóbbi bajnokok ligája mérkőzés után itt sem fognak megállni a fiúk, így újabb helyzetek, mi több ziccerek követték egymást. A moszkvai védelem, mint olyan ezen az estén megszűnt létezni, mintha csak arra találták volna ki, hogy asszisztáljon egy újabb varázslatos Anfieldi éjszakához az európai kupák pezsgő rohanásában. A 74. percben Salah kapott középen labdát, az időközben pályára lépő Sturridge elé tálalt, ő pedig Szenegál büszkeségét szolgálta ki, aki estében kotorta a labdát a kapuba.
Visszatérése óta világklasszis teljesítményt nyújt, szerda este is gólt lőtt.
Az este folyamán nem csak Coutinho szerzett mesterhármast, hanem Milner is, igaz ő gólpasszokból gyűjtött hármat, a legutolsót épp akkor, amikor a 84. percben fejese Salahnál landolt, az egyiptomi pedig egy csellel két embert elküldve gyufáért lőtt gólt, meglepő módon az elsőt. Liverpool 7-0 Szpartak Moszkva.
Heti hetes.
Tulajdonképpen teljes mértékben megsemmisítettük ellenfelünket, és a spanyoloknál elkövetett csorbát is sikerült kiküszöbölni. Bár akkor mindenki egy kicsit összetört, és szomorú volt, utólag elmondható, hogy hasznunkra vált, mert a csapat és mi is egy életre megtanultuk, hogy még háromgólos előnynél sincs vége a mérkőzésnek. Ennek is volt köszönhető azt gondolom, hogy az utolsó pillanatig gólt, gólokat akartunk lőni. Ha pedig már góloknál tartunk, egyrészt az oroszok megköszönhetik, amiért nem két számjegyű sikert arattunk, hiszen kis túlzással azt is mondhatnánk: ami kapura ment, az gól lett – de ez nem fedné a valóságot, mert az ellenfél kapusának többször sikerült megmenteni góltól a csapatát, mint ahány értelmes megmozdulása annak egyébként összesen volt. Másfelől, a csoportkör küzdelmei során csupán a csillagászati összegekből összevásárolt PSG lőtt kettővel több gólt, mint mi. 23 jegyzett találatunk pedig a bajnokok ligája történetének legtöbbje, amit angol csapat valaha lőtt, akkor 1998/1999-ben a Manchester United ért el 20-at. A kupákat természetesen nem decemberben osztják, azonban talán néhányan még emlékszünk, mi történt annak a sorozatnak a végén. Riválisaink megszerezték első győzelmüket egy drámai csatában, belekóstolva abba az európai mámorba, amibe addigra nekünk már négyszer is alkalmunk nyílt.
Csoportunkat az első helyen zártuk veretlenül, és azt gondolom, egyik csapat sem találkozna szívesen velünk a legjobb 16 között a hétfői sorsoláson. A lehetséges ellenfelek között köznyelven megfogalmazva vannak nagyobb, és kisebb nevek egyaránt, azonban úgy érzem, nekünk senkitől sem kell félnünk. Az elsődleges célunkat már teljesítettük, ott vagyunk a legjobb 16 között, és amennyiben a védelemben – szerencsére egyre ritkábban jelentkező – rövidzárlatokat sikerül kijavítanunk, egy olyan tavaszt produkálhatunk a Bajnokok Ligájában, amire büszkén tekinthetünk vissza. Ahogyan arra is, hogy bár riválisainkról van szó, rajtunk kívül négy másik angol továbbjutóról beszélhetünk, valamennyi esetében csoportelsőként.
A minket megillető helyen
Nem szeretem sem a letargiába zuhanó mentalitást, sem a rózsaszín felhők között úszkáló, a csapatra irreális terheket rakó elképzeléseket, de ha sikerülne legalább a negyeddöntőig eljutnunk, már elégedetten tekintenék vissza a Jürgen Klopp által egyébként fantasztikusan, és elképesztő tudatossággal épített csapatra. Sokszor gondolkozok el rajta, mi történne, ha a védelembe is sikerülne olyan klasszisokat igazolnunk, mint a fantasztikus négyes tagjai, vagy legalább még egy olyan nevet megcsípnünk, mint a sokak által még nem ismert, mégis az előbbiek fémjelezte építkezés prominens alakját: Naby Keitát. Köszönöm a csapatnak ezt a hat mérkőzést, igazán élvezetes utazás volt, és ahogyan írtam is, a folytatásban bízom a legjobbakban.
