<-- facebook plugin -->
<-- facebook plugin end -->

Hunfield

Pressingre hívott fanatizmus

Hunfield Road

Pressingre hívott fanatizmus

Liverpool - Newcastle - Sokat akar a szarka

2018. március 02. 15:37 - Thommo

Élesedik a verseny a Premier League 2. helyéért, a United mellett a Tottenham, a Chelsea és a Liverpool van versenyben. A második és az ötödik 6 pontra van egymástól. Csapatunk kedvező helyzetben van és, ha a következő fordulóban legyőzzük a United-et akkor ismét egy lépéssel közelebb kerülnénk a céljainkhoz. Viszont ne szaladjunk ennyire előre, mert szombaton még a Newcastle ellen kell pályára lépnünk az Anfielden és itt gyűjthetjük tovább a pontjainkat. 

A Liverpool egykori managere Rafa Benitez 2016 márciusában vette át a Szarkák csapatát, de ő sem tudott segíteni már, hogy elkerüljék a kiesést. Kedvenc pincérünk nem ijedt meg a kihívásoktól és a másodosztályba is elkísérte a gárdát, és ha már elkísérte akkor rögtön vissza is vezette őket a PL-be. A mostani idényben a Newcastle célja ismét csak az, hogy elkerüljék a kiesést. 28 forduló alatt mindössze csak 7 győzelmet szereztek, de abból az egyik legnagyobb siker 2 fordulóval ezelőtt volt, amikor hazai pályán megtréfálták a United-et. Így újabb strigula került Rafa neve mellé a Ki a jobb edző Benitez vagy Mourinho? játékban. 

Rafa - Ha ki is esünk akkor is legyőztük a Manchester United-et

A két csapat Október első napján a 7. fordulóban találkozott egymással. Akkor, mint ahogy általában a csapat szokásához híven a kapuja elé szegezte a Szarkákat, de hiába a fölény a henger nem indult be. A 29. percben Coutinho szerzett vezetést, de sokáig nem örülhettünk, mert 7 perccel később Joselu egyenlített ki és ezzel be is állította a végeredményt. 

Azóta se Cou se Sturr, cserébe itt van Európa legjobb támadó triója

Rafán kívül is több ismerőssel találkozhatunk a Newcastle keretében. Jonjo Shlevey az egyik delikvens, aki lehúzott pár szezont a csapat színeiben, de a kopasz középpályás mégis arról marad emlékezetes, hogy egy Manchester elleni rangadón Fergusont küldte el melegebb éghajlatra. 

Aztán ott van az Atletico Madriddal se veled se nélküled kapcsolatban álló Javier Manquillo - Fizetek egy sört annak, aki segítség nélkül, emlékezetből le tudja írni a nevét - a bumeráng üzemmódban működő szélső védő anno egy szezont (2014/15) töltött a csapatnál. Rodgers kezdetben számított rá, de az idény végére már a keretbe sem került, így év végén nyugodt szívvel lett visszapostázva a spanyol fővárosba. Azóta megfordult a Marseille-nél és a Sunderland-nél. 

Harmadik ismerősünk ugyan sosem játszott a Vörösök mezében, de egy csapat álmát tette végleg tönkre. Dwight Gayle ez a bizonyos úriember. A 2013/14-es szezonban a City és a Pool fej fej mellett küzdött a bajnoki aranyért, amikor egy körrel a vége előtt a Vörösök a Crystal Palace otthonába látogattak. Gerrardék szűk egy óra alatt bepakoltak 3 gólt és mindenki elkönyvelt egy könnyű győzelmet, amikor előbb Damien Delaney, majd a 65. percben beállt Gayle 7 perc alatt duplázva kiegyenlített, ezzel a lefújást követően Suarezt és a szurkolókat is mély letargiába kergetve. Persze sokan Gerrard ominózus elcsúszásának titulálják a bajnokság elvesztését, de Gayle performansza tudatosította mindekivel, hogy Game Over.

Egy csodálatos szezon szomorú vége - köszönjük Dwight Gayle

Szerencsére a 4 évvel ezelőtti csúfság nem eshet meg ugyanis, Gayle cimboránk combsérülés miatt nem léphet pályára. Rajta kívül Shelvey sem fogja terrorizálni Manéékat, ahogy Gámez és Slimani sem fog játszani. Nálunk Wijnaldum és Ings betegség,  Clyne  pedig meccshiánya miatt nem fog játszani. 

A csapat élességét és formáját látva ki lehet jelenteni, hogy kötelező a győzelem, de nem egyszerű a kiesés elől menekülő csapatok ellen játszani. Ezt támasztja alá Can nyilatkozata, hogy minden meccs felér egy döntővel. Hibázni nem szabad. 

A mérkőzést szombaton 18:00-as felvezetéssel 18:30-tól a SpílerTv közvetíti

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hunfieldroad.blog.hu/api/trackback/id/tr9613709634

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása