<-- facebook plugin -->
<-- facebook plugin end -->

Hunfield

Pressingre hívott fanatizmus

Hunfield Road

Pressingre hívott fanatizmus

Főpróba

2018. május 11. 22:18 - Crouch_15

Legyünk őszinték egymással. Ennek a meccsnek egészséges körülmények között már rég tétnélkülinek kellene lennie. Más angol csapat már eldöntötte azt, amit el kellett neki, sorsába beletörődve, vagy épp céljait elérve készül a hétvégi bajnokira. Igaz, más angol csapat nem is készül a Bajnokok Ligája döntőjére, és nem is mutatja be Európa legszebb futballját, ez csak az olyan teljes egyéniséggel rendelkező együttesnek adatik meg egy európai menetelést követően, mint a Liverpool. Kijevi csirkemellünk előtt előételként Anglia egyetlen olyan „trófeájáért” küzdhetünk meg a bennmaradását már biztosító Brightonnal szemben, amin egyszerre négy csapat is osztozik legalább, de legalább hatan pályáznak minden évben rá. Aki pedig lemarad, kimarad.

Kicsit belealudtunk a szezon végébe, az elmúlt öt meccsből mindössze egyet sikerült megnyernünk a bajnokságban, miközben a Chelsea az utolsó fordulókra elkezdte gyűjtögetni a pontokat. Tette mindezt addig, ameddig Kloppo legjobb barátjával nem találkozott, és el nem hagyott két pontot David Wagner alakulatával szemben. Nem hiába, aki barátot talál, aranyat talál. Ahhoz, hogy bebiztosítsuk, amit be kell, elég egy döntetlen is a kötelezettségek nélkül futballozó Brighton ellen.


A Chelseanek mindenképpen győznie kell egy másik régi ismerős, Rafa Benitez fiai ellen Newcastleben, ha pedig kedvenc pincérünknek egy kicsit is hazahúz a szíve, mindent megtesz annak érdekében, hogy megnehezítse a londoniak dolgát. Esélytelennek semmiképp nem mondanám ezt, hiszen az elmúlt öt hazai mérkőzéséből négyet is megnyertek a szarkák többek között az Arsenal és a Manchester United ellen is, csupán a Pardew kardjába dőlt West Bromwich lelt győzelemre itt az elmúlt hetekben. A harmadik helyre is lehet esélyünk, igaz ott nem teljesen a mi kezünkben van a sorsunk, a Tottenhamnek botlania kéne otthon a Leicester ellen, nekünk pedig mindenképp nyerni. Van még egy fontos adat: amennyiben legalább pontot szerzünk, úgy elmondhatjuk magunkról, hogy a Premier Leagueben egyedüliként tudtuk megőrizni veretlenségünket a hazai pályán. Mondjuk ez elég menőn hangzik.


Klopp a sajtótájékoztatón elmondta, hogy újra egy hétig készülni egy meccsre olyan volt, mintha egy év lett volna, Salah kijelentette, hogy fantasztikusan érzi magát nálunk és esze ágában sincs sehova menni, míg James Milnert az egyik edzésen emberi vonásokra utaló tevékenységet látták tenni: levegőt vett. További híreink között megemlíthető, hogy a klub éves díjátadó eseményén nem túl meglepő módon Salah behúzta az év játékosa díjat, Trent az év fiatal futballistája lett, míg az ifjú Harry Wilson, akire őrző tekintetét bízom benne Klopp is rászegezte immáron, szóval ő pedig az év akadémistája díjat zsebelte be.


Az elmúlt fordulók fáradt teljesítménye után tehát minden adott ahhoz, hogy egy kellemes, vasárnap délután, egy jó focimeccsen bebiztosítsuk a jövő évi Bajnokok Ligája szereplésünk. Utána pedig jöhet életünk egyik legnagyobb kalandja, és irány Kijev. Jelen pillanatban az utolsó simításokat végezzük utunkra készülve, és minden jel arra utal, hogy fantasztikus túra elé nézünk. Addig is azonban itt van ez a Brighton elleni, akár főpróbának is beillő meccs, amit be kell húzni.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hunfieldroad.blog.hu/api/trackback/id/tr3213908946

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása