Énekelte vidáman Gundel Takács Gábor a 2010-es világbajnokság hazai főcímdalában sokadmagával, és tettek hasonlóan a csapat új igazolásai is, miközben néhánynapos edzőtáboruk közepette a „beavatási ceremónián” is átestek.

Megvannak azok az idők, amikor a csapat körül valaki folyamatosan hisztizik, hogy egy nagyobb klubban akar futballozni, ahol bajnoki címért és Bajnokok Ligája győzelemért küzdhet? Suárez? Sterling? Coutinho? Ha csak az elmúlt években három legnagyobb „port kavart” igazolást vesszük is nyilvánvaló, hogy egy csapat felkészülésére alapjaiban nyomja rá a bélyegét egy ilyen herce-hurca. Ha visszatekintünk, noha garantálni semmi sem garantálta, hogy így lesz, Klopp egyik legjobb döntése az volt, hogy hagyta Barcelonába szerződni Coutinhot. A csapat hirtelen felszabadult, a csapategység és a testvériség érzése a magasba szökött, mi pedig meg sem álltunk Kijevig Európa legszebb futballját produkálva, a világ legjobb támadótriójával. Jelen pillanatban nehéz olyan klubot mondani, ahol jobb lenne futballozni, mint a mienk. Erősebbek talán még mindig vannak, de ahol a Puzzle darabok ilyen következetesen és tudatosan épülnek egymásra, ott a befektetett kemény munka szinte lehetetlennek tűnik, hogy siker nélkül maradjon. Véleményem szerint a játékosok részéről érkező optimista nyilatkozatok sem üres marketinglufikra épülnek, hanem valóban egy elképesztő szezon elé nézünk.


Még mielőtt az újságírók hőlégballont készíthettek volna a Salahval kapcsolatos cikkekből, az egyiptomi aláírta új szerződését, nekünk pedig semmi más dolgunk nem volt, csak megszerezni azokat a játékosokat, akikről egyrészt már írtunk nektek részletesen, másfelől a kirakós újabb darabjait jelentik. Fekir kivételével sikerült is mindenkit megszerezni, akit akartunk, én magam ugyanakkor nem lennék meglepve, ha végül mégis nálunk kötne ki a francia, aki friss világbajnokként érkezhetne, ha más nem, hát utóbb, mint előbb.

Senkinek nem mondok újat azzal, ha arról beszélek, hogy Klopp nem csupán a világ egyik legjobb edzője, de kiváló tanár is. A szakmai koncepció legmagasabb szintű nagykövetének legalább ennyire fontos a csapatszellem is. Liverpoolban nem csupán csapattársak léteznek, ennél sokkal többről van szó. Egy címer alatt születnek testvérek és bajtársak, hősök és harcosok, akiknek a köteléke is annyira szorosan kapcsolódik a másikhoz, amennyire csak lehetséges.


A Karaokenak pont ez volt a célja az Eviani túra alkalmával, ahol napi három edzéssel hangoltak a szezonkezdetre a csapat tagjai. Minden új játékosnak kellett énekelnie valamit. Annyit talán elmondhatunk, hogy a Beatles legendája nincs veszélyben, mégis az Instára felnyomott videókból lerí, hogy itt valóban valami nagyon izgalmas készül. Shaqiri Bob Marley klasszikusát vette elő, és kaptunk ízelítőt belőle, miért választotta a futballt a zenei pálya helyett.
Naby Keitának a jelek szerint nem csak Sadio Mané a testvére, de Sturridgeal is kiváló kapcsolatot ápol, előbbi előadását inkább jellemezte a nevetés, semmint az éneklés, amikor újdonsült barátjával együtt alkottak duót. Fabinho, ahogyan a pályán várhatóan, itt is visszafogott produkcióval rukkolt elő, több nyelven adott elő Portugálul egy zeneszámot a lelkes publikumnak.
A világ immáron legdrágább kapusa, Alisson egy Oasis számot választott, és bár annak címe arra utal, soha ne nézzünk vissza haraggal, saját teljesítményével lehetett elégedetlen, hiszen el, majd előtűnt, kezében akusztikus gitárjával előadva ismét a klasszikust. Egyértelműen ez volt az est fénypontja, Sturridge kilátásba is helyezte, hogy talán szerződést kéne ajánlania neki a Dudely Road Recordsnál, mely saját lemezkiadója.


És, hogy mindez kinek az ötlete volt? Pontosan, annak az emberé, aki az elmúlt években középszerű játékosokból faragott utolsó pillanatig harcoló gladiátorokat, aki 11 év után a legrangosabb kupasorozat döntőjébe vezetett minket, és akinek a szakmai munkája ma ott tart, hogy globálisan vélik úgy szubjektív és objektív alapon is: ha valaki megállíthatja a Manchester City csapatát, akkor az pont Jürgen Klopp alakulata. Nincs más hátra hát, mint egy tökéletes felkészülési időszak után ellőni a startpisztolyt, és hagyni, hogy kezdetét vegye az utóbbi évtizedek egyik legőrültebb éve, melynek jelszava csupán ennyi: „Halld a hangom, hidd az álmom!”