Végre elkezdődik a várva várt Premier League szezon. Rögtön első meccsünket egy amolyan klasszikus Premier League középcsapattal kezdjük, a szívósságáról, történelméről és szurkolóíról is híres Wes Ham United ellen. Bemutatónkban egy kis ismertetőt olvashattok idei első ellenfelünkről.

Ha Londonra gondolunk, laikusként, egyből rávágnánk, hogy Chelsea és Arsenal. Tény a világban, az utóbbi évtizedek teljesítménye alapján, ez a két klub lett a legnépszerűbb. Ám ha helyileg nézzük meg, a West Ham bizony London második legnépszerűbb csapata ráadásul a Tottenham Hotspur mögött. Sőt, Bobby Moore is a West Ham United játékosa volt, ő volt az 1966-os világbajnok angol csapat kapitánya és az angol labdarúgás egyik legnagyobb alakja.

Története:

A West Ham United-et 1895-ben alapították, 3 évvel később mint a Liverpool F.C.-t, a London keleti részében találtható Thames Ironworks vasipari munkásai. Akkoriban Thames Ironworks F.C. volt a csapat neve. Jogos a felmerülő kérdés, ha London keleti része, akkor miért is WEST Ham? A válasz egyszerű, ugyanis az Angol főváros keleti részében található Newham kerület nyugati részére utal, ahol alapították az egyesületet.

Beceneve:

A klub becenevei is a vasiparra utalnak, ami az ismert „Kalapácsosok” és az itthon kevésbé ismert, le nem fordított „The Irons”, amit magyarra, az ismerősen csengő, „vasasokra” lehetne lefordítani. Ezen kívül a „The Cockney Boys” néven is emlegetik őket. Cockney-nak a londoni akcentust nevezik, emiatt ezzel a névvel illetik a fővárosiakat is az angol szlengben. Pont úgy, ahogy a liverpooliakra „Scouser”-ként utalnak alkalom adtán.

Rivalizálás:

Aki látta a „Huligánok” című filmet azt tudhatja, hogy a West Hamnek van és volt az egyik legkeményebb szurkoló tábora. Tény, hogy maga a film nem egy mérvadó, ám nem véletlen, hogy őket filmesítették meg. Többek közt ők voltak a modern futballhuliganizmus egyik legnagyobb úttörői. A témába most komolyabban nem mennék bele, mert elragadna a hév és nem akarom olvasóinkat fárasztani több tíz oldalakon keresztül. A lényeg, hogy legnagyobb riválisuk a Millwall F.C. Akikkel már az ősidők óta hatalmas ellenségek egymással. Szinte csak ennek a két csapatnak a meccsén látható még Nagy-Britanniában, hogy szektorokat zárnak le stadionon belül a két tábor egymástól való elzárása miatt.

Induló:

Ha az ember komolyabb Premier League követő valószínűleg két csapat indulóját ismerné fel meccsek előtt a szurkolók előadásában. Egyik természetesen a mi „ You’ll Never Walk Alone”-unk a másik a West Ham „I’m forever blowing bubble”-je. Ha West Ham meccset nézünk feltűnhet, hogy a pályát szappan buborékokkal árasztják el a szurkolók, ezzel is utalnak himnuszukra. A vasiparról és a „kalapácsosokról” azért nem az aranyos buborékok jutnak eszünkbe. Ezt a 20. század elei amerikai számot akkor kezdték a szurkolók énekeleni, amikor a 20-as években egy bizonyos Billy J. "Bubbles" Murray, tehetséges ifista az edzője és a szurkolók szerint is nagyon hasonlított Sir John Everett Millais „Bubbles” című népszerű reklám festményen szereplő kisfiúra. Innentől kezdve ha ő és csapattársai jól játszottak, a pálya széléről, felcsendült a kicsit átköltött dal.

Nyári mozgások:

A „kalapácsosok” Pellegrini irányításával igencsak megerősödtek a nyáron, általában jellemző rájuk, hogy jól igazolnak. Eddig inkább játékosok kölcsönvétele nagyobb kluboktól volt rájuk jellemző, ugyanis nagyon jó kapcsolatokat ápolnak majd’ mindegyik első osztályú csapattal. Idén már inkább igazoltak és kifejezetten jól vásároltak az átigazolási piacon. Sokat erősödtek és szinte alig gyengültek.

Érkezett:

Távozott:

Kedvenc meccsem ellenük:

2006-os FA kupadöntő, amit 3-3 után 11-esekkel nyertünk meg.

Amit igaz nem láttam, de még 15 éves koromban, amikor angol tanulmányi kirándulásra mentünk gimnáziumommal a szigetországba, egész pontosan Plymouth-ba, végig hallgattam a meccset rádióban buszsofőrünkkel, aki épp vitt vissza minket egyik országjáró túránkról és vele szurkoltunk úton hazafelé  a csapatnak.