<-- facebook plugin -->
<-- facebook plugin end -->

Hunfield

Pressingre hívott fanatizmus

Hunfield Road

Pressingre hívott fanatizmus

Hadnagyok nélkül

2018. augusztus 16. 12:29 - czinkos

Mire lesznek képesek a sztár menedszerek legfőbb segítőik távozása után?

Vasárnap, amikor a Manchester City az Arsenallal találkozott az Emirates-ben, a vendég csapat kulcsszereplője nélkül állt ki. Legalábbis a kispadról hiányzott egy nagyon fontos láncszem. Klopp és Mourinho után ő is elvesztette legbizalmasabb emberét, a másodedzőjét.

jurgen-klopp-pep-guardiola-and-jose-mourinho-97530.jpg

 

Domenec Torrentről, Pep Guardiola jobbkezéről van ugyanis szó, aki 11 évig ott volt a katalán sztár edző mellett egészen a Barcelona B-től kezdve. Ám idén nyártól külön váltak útjaik, ugyanis Torrent lett a New York City FC edzője.

pep-guardiola-domenec-torrent-2016-1024x501.jpg

Érdekes, hogy a másik Manchesteri csapat edzője, José Mourinho és a liverpooli Jürgen Klopp is idén vesztették el a hosszú idők óta mellettük kitartó „szárnysegédjeiket”. 

Rui Faria 17 évig volt Mourinho mellett, Portotol kezdve, Chelsea-n, Inter Milanon, Real Madridon keresztül egészen a United kispadjáig, de májusban elhagyta az Old Traffortdot.

Ezt megelőzően egy hónappal a nagyra értékelt és a presszing játék agyának tartott bosnyák edző Zeljko Buvac hagyta ott Jürgen Kloppot, akivel 2001 óta dolgoztak együtt, amikor a Mainz-nál kinevezték Kloppot a csapat edzőjének. Buvac-ot tartják sokan Jürgen Klopp karrierjének legjobb igazolásának, mégis a pletykák szerint haragban váltak el útjaik 17 év után.

gettyimages-856264662.jpg

De vajon mennyire fontosak még manapság a másodedzők? Milyen szerepet töltenek be? Valamint távozásuk mennyire zökkentheti ki a Liverpool-City-United triót a reményekkel teli idényből?

A kérdés René Meulensteen, korábbi Manchester Unitednél dolgozó holland edzőt is érdekli.

„Érdeklődve várom, hogyan fogják tudni menedzselni csapatukat ezek az edzők így, hogy a régóta legfőbb bizalmasaik elmentek”

Maulensteen elismerte, hogy az angol labdarúgás legnagyobb edző párosai óta rengeteget változott a játék. Gondoljunk csak Matt Busby-Jimmy Muprhy párosra Unitednél, Joe Mecrer-Malcolm Allison duóra a City-nél vagy a Liverpool legendás edzőjére és segédjére Bill Shankley-re és Bob  Paisley-re. Ám a legismertebb edző és segédje sztori Brian Clough és Peter Taylor nevéhez fűződik. Clough sosem tudott újra kiemelkedő edzői sikereket elérni miután elváltak útjai legendás másodedzőjével 1982-ben.

4050.jpg

 „Manapság már nem két embernek kell elvinnie a hátán az egész csapatot. Szószerint mindenre van embered a klubon belül. Van egy pályaedződ az elsőcsapatnál, akinek úgyszintén külön megvan a saját edzői brigádja maga mellett. Van továbbá kondicióért és erősítésért felelős edző, egy fitnessért felelős ember, egy sport pszichológus, egy videó elemző és a többi...”

Ám a holland szerint, még egy seregnyi segítő mellett is kiemelkedően fontos, hogy legyen egy bizalmas tanácsadód.

rene_meulensteen_and_cristiano_ronaldo_3085566_86ab998d9ca2534b02f43c593a157cbb.jpg

Ezért hozta magával Unai Emery, a lelkes Juan Carlos Carcedo-t a PSG-től és ezért harcolt a City, hogy megtartsa Mikel Arteta-t az Arsenal érdeklődésének ellenére. Ha egy menedzser talál valakit, akiben megbízik és akivel könnyen jön az összhang, azt nem adja fel egy könnyen. A másodedzők játszhatják a „jó zsaru” szerepét csapaton belül illetve megkérdőjelezhetik a menedzsereket, úgy ahogy más nem tehetné meg.

Kevin Bond ,aki klub sikereit Harry Redknapp mellett ülve érte el illetve Glenn Roeder-nek is asszisztált a Newcastle-nél. Ő is abban hisz, hogy egy ilyen kapcsolat létfontosságú egy klub sikerességének érdekében.

„Hogy legyen valakid, akiben igazán megbízol, aki a mankód lehet, aki kiáll melletted a kritikus időszakokban is, roppant mód fontos főleg a futball világában.

Úgy vélem a menedzser szerepe sokkal többet változott mint az másodedzőké. Harry például régimódi volt, azt kedvelte ha ő felügyelheti az egész klubot. Manapság az a trend a modern menedzsereknél, hogy legyenek fiatalok és energikusak, gyakorlatilag olyan pályaedzők akik saját futball filozófiával rendelkeznek, hogy hogyan is kell játszani ezt a játékot.

Az asszisztenseknek azonban nem sokat változott a szerepük, amikor Roberto di Matteoval dolgoztam együtt, aki tipikusan modern menedzsernek számít, annyi volt a dolgom amennyi mindig is volt: Hogy felkészítsem a játékosokat és az edzéseket megszervezzem.
A Spurs-nél Joe Jordannel közösen minden héten, hétfőtől csütörtökig mi készítettük fel a csapatot, utána péntektől Harry Redknapp is beszállt a munkába. Úgy hiszem manapság is ez a módi.”

stream_img.jpg

Alan Smith, Steve Coppell segédje volt az 1990-ben FA kupát nyert Crystal Palace-nál, mindig elmosolyodik azon mennyi minden változott azóta a labdarúgásban.

„Annak idején Steve csak annyit mondott nekem meccs előtt >>Menj melegíts be a kapusokkal<<. Emlékszem egyszer 9-0-ra kaptunk ki Liverpoolban, és én csináltam a kapusok bemelegítését akkor is, mert akkoriban még nem volt olyan, hogy kapusedző. Perry Suckling volt a kapusunk, jó srác volt sosem panaszkodott emiatt."

De arra a felvetésre, hogy a bizalmas jobbkezek távozása okozhat-e komolyabb felfordulást egy csapatnál, viccelődve annyit válaszolt:

„Kevin Keegan is szerette saját embereit maga körül tudni, de nála ez inkább a bizonytalanság jele volt. Jobban járt volna ha elhagyja őket mert azok igazából csak a talpnyalói voltak. Elkellett volna küldenie őket csokiért vagy akármiért a kisboltba, úgy egyedül biztos jobban teljesített volna mint edző.

Klopp, Guardiola, Mourinho rájuk ugyanez vonatkozik. Elég jók, hogy megtudják oldani egyedül is a rájuk váró kihívásokat.”

78970073-1024x1024.jpg

Meulensteen is egyetértett az utolsó kijelentéssel.

„Sir Alex bebizonyította, hogy meglehet oldani ezt a problémát újra és újra másokkal is. Csak gondoljunk bele hány segédedzője volt: Archie Knox, Brian Kidd, Seve McClaren vagy Carlos Queiroz csak hogy a legfontosabbakat emeljem ki. Mindegyikükkel sikeres tudott lenni.

Kloppnak, Mourinhonak és Guardiola-nak is elég erős a személyisége, ezért biztos vagyok benne, hogy ők is képesek lesznek rá. Mindenesetre érdekes lesz látni.”

Egylőre, a három edző közül, senkinél nem lehetett tapasztalni a legfőbb bizalmas hiányát, hiszen mind három csapat magabiztos győzelemmel kezdte az idényt.

Akit a téma igazán foglalkoztat és szeretni a jó filmeket, annak tudom ajánlani az „Elátkozott Leed United” című filmet, ami a már említett Clough-Taylor edzőpárossal foglalkozik és jobban belemegy, hogy mennyire is fontos a jó segéd szerepe egy sztáredzőnek.

Forrás: The Telegraph 

 

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hunfieldroad.blog.hu/api/trackback/id/tr8614184471

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása