A West Ham elleni meccs óta talán a legkönnyebb meccsünket játszottunk ma, és tartottuk otthon a három pontot. Megint. A Southampton tökéletes ellenfélként asszisztált egy könnyed szombat délutáni meccshez, ami a hétközi bravúros győzelmünket követően igazán jól jött.

ELSŐ FÉLIDŐ:

A lényeges kérdéseket már az első félidőben lezártuk, azzal a Matippal és Shaqirivel akiknek először szavazott bizalmat a kezdőben a mester. Utóbbi nem is tétlenkedett sokáig, a 10. percben adott középre, amit Hoedt próbált elrúgni Firmino elől, nagy igyekezetében azonban a labda a hálóban kötött ki. A következő találatra sem kellett sokat várni, ugyancsak 10 perccel később Trent szöglete találta meg tizenegy méterre a kaputól Matipot mire a vendégek egyik játékosa észrevehette volna mennyire üresen áll, már késő volt, így a játékszer előbb Joel fejére, onnan pedig a kapu jobb felső sarkában landolt. A félidő legvégén szabadrúgáshoz jutottunk, Shaqiri pedig ismét főszereplővé vált, gyönyörű lövése cirka 25-30 méterről a bal felső sarok felé csavarodva a felső kapufa alsó részén csattant, majd pattant vissza az arra fénysebességgel robbanó Egyiptomi Királyra, aki habozás nélkül lőtt pár centiről a gólvonalon túlra.

MÁSODIK FÉLIDŐ:

Nehéz volt elképzelni, hogy az előttünk álló mérkőzések tudatában Klopp kiküldi a srácokat a második félidőre is úgy, mintha az életükért kellene harcolniuk. Sokkal inkább volt várható egy csendesebb játékrész, ahol az elsődleges cél az előny megtartása stabilan. A félidőben például Shaqirit annak ellenére is lehozta a mester, hogy kiválóan teljesített, aminek bővebb elképzelhető okairól Beni ír majd nektek. Kisebb sérülés miatt elővigyázatosságból Van Dijkot Gomez váltotta, a végére pedig Keita jött Wijnaldum helyett. Voltak helyzeteink, lehetett volna ez több is, és néhányan már azt számolják, ki lőtt több gólt. Viszont ne felejtsünk el egy fontos dolgot, ami a fokozatosságról szól. Tavaly ebből a hat meccsből biztosan nem nyertük volna meg mindet, és megkockáztatom a PSG elleni meccsen se találtunk volna egy harmadik gólt. Hogy miért gondolom így, arról az előző írásomban meséltem, ezúttal maga a győzelem ténye a legfontosabb. Hosszú a szezon, és okosan kell beosztanunk az energiáinkat, ma pedig már Salah is éledezni kezdett - szemfülességét jelezve még a pályán kívülről is igyekezett visszaszaladni gólt lőni, csak hát az a fránya lesszabály -, legalábbis önmagához képest. Túl sok embernek még mindig nincs annyi gólja a bajnokságban, mint neki, és továbbra is tartom, hogy esetében csupán egy kis rozsdásodásról van szó.

ÖSSZEGZÉS:

14 hónapja nem kaptunk ki otthon, február óta gólt sem, botlott a United, és a mai győzelmünkkel egy klubrekordot is beállítottunk. Tudjátok mit az érdekes? Amióta Van Dijk eligazolt a Southamptontól, csupán négy meccset nyertek a bajnokságban, míg csapatunkban történt debütálása óta nem csak posztján növi ki az egyik legjobb játékossá magát, de Clean Sheetek terén is dominanciát mutat. Alissonnak volt még egy védése a végén, ami az első kapuját eltaláló volt, de számára pont azért lehet ez fontos, mert – hogy hogy, hogy nem – erre is szükség volt egy tökéletes naphoz.


A Chelsea elleni meccsek izgalmasak lesznek, a futball két nagy tanára találkozik egymással rövid időn belül kétszer, és a PSG elleni meccset követően újabb teszt előtt áll a csapat, melynek középpontjában ez áll: előre és tovább a végtelenbe!