PL ellenfeleinket bemutató sorozatunkban elérkeztünk a középmezőny alsó régiójába, ahol elsőnek Londonba látogatunk a Crystal Palace otthonába, ahol nem csak Hodgson borzolja a kedélyeket.
A Palace már hetedik éve tagja a PL-nek, de ettől függetlenül az edzőváltások elég gyakoriak a csapat háza táján. Már a 2012/13-as idény is érdekesen alakult a Sasok számára, Dougie Freedman irányításával kezdték meg a szezont, de hamar 13 mérkőzés után leváltották, helyére két segédedzője ült le, Lennie Lawrence két, míg Curtis Fleming egy meccs erejéig irányította a csapatot, ezt követően nevezték ki a Ian Hollowayt, aki végül az 5. helyig vitte a Palacet. A Playoff döntőben jöhetett a Watford, majd legyőzésüket követően a PL. Holloway a PL-ben csúnyán megégett, 9 mérkőzésből 8-at elvesztettek, a vezetőség pedig gyorsan lépett is. Hollowayt Tony Pulis váltotta, aki egészen a 11. helyig repítette az újoncot. Pulis a szezon végén megújította a szerződését, majd húzott egy váratlant, a szezonkezdet előtt pár nappal lemondott. Az edzői stábból ismét érkezett Keith Miller - aki a Holloway és Pulis közti időszakban már irányította a Sasokat - és öt meccs erejéig volt jelen, majd jött Neil Warnock. Warnock négy hónapig volt a Palace menedzsere, 17 meccsből összesen hármat volt képes megnyerni vele a csapat 6 iksz és 8 bukta mellett, Warnockot Alan Pardew követte, akivel egy ilyen zaklatott szezon után sikerült a 10. helyen végezni a bajnokságban. A következő, 15/16-os idényben Pardewnak nem sikerült szintet lépni és a 15. helyen végeztek, de legalább maradhatott. Az állandósága a 16 decemberében szakadt meg, pocsék rajtot követően még rosszabb folytatás következett, posztját a nagy menekülő Sam Allardyce kapta meg, akivel a 14. helyen végeztek végül. Big Sam nem hosszabbított szerződést, így jöhetett az Ajaxnál jól muzsikáló Frank de Boer. A holland tréner azonban 73 nap után az utcán találta magát gyalázatos teljesítménye miatt, öt meccséből mindössze egyet tudtak megnyerni.
de Boert, aztán a volt szövetségi kapitány Roy Hodgson váltotta, aki azóta is a Palace vezetője. A holland romjait összetakarítva a 11. helyen végeztek, ami szintén egy kisebb csoda volt, az előző kiírásban pedig eggyel hátrébb a 12. pozícióban végeztek, ezzel is egy kis stabilitást adva a klubnak.
Roy Hodgson az elmúlt 10 év letovább hivatalban lévő Palace menedzsere
Hodgson mellett azért ne felejtkezzünk meg a csapatról sem, aminek egyértelműen Wilfried Zaha a legértékesebb és legjobb játékosa. Az angol korábbi az elefántcsontparti mostani válogatott játékosa 10 góllal és ugyanennyi gólpasszal vette ki a részét a Palac múlt évi szezonjából. Zahanak ugyan 2023-ig érvényes szerződése van, de az Arsenal és az Everton is élénken érdeklődik iránta. Zaha mögött a szerb Luka Milivojevic a legfontosabb játékosa, 12 gólt szerzett, ezek nagy részét 11-esből. A Spurs nevelés Andros Townsend fáradhatatlanul robotol a jobb oldalon, 6 gólja és 5 gólpassza pedig magáért beszél. Hodgson többféle felállásban játszatja csapatát, de leginkább a dupla szűrős 4-4-2-t és a 4-3-3-as formációt váltogatja. A kapuban Vicente Guaita megbízhatóan teljesít, előtte a Sakho Tomkins páros állja a sarat. Formációtól függetlenül Milivojevic stabil pontja a középpályának, a két szélen Zaha és Townsend rohamoz, elől pedig alakzattól függően a Zaha, Ayew, Benteke trióból kerül(nek) ki a csatárok.
Megy vagy marad? - Zaha döntése sok mindent meghatároz
Az átigazolásokkal kapcsolatban nem csak Zaha a fő tényező, ugyanis elvesztették egyik legnagyobb tehetségüket. Aaron Wan-Bissaka az elefántcsontpartihoz hasonlóan szintén a klub neveltje és szintén a Manchester United a következő állomás a karrierében, 49,5 millió fontot fizetett ki érte Solskjaer. Az ő pótlása nagyon nehéz lesz. Távozott még a balszélső, Bakary Sako, aki a török Denizlispor játékosa lesz. Rajta kívül még a veterán kapus, Julián Speroni és Jason Puncheon is elhagyta a klubot, ők jelenleg csapat nélkül vannak, de a 40 éves argentin kapus valószínűleg szögre akasztja a kesztyűjét. Érkező oldalon viszont sok lényeges dolog nem történt. A tavalyi kölcsön után végleg megszerezték Jordan Ayew-t a Swanse-től, 2,2 millió fontot fizettek a játékjogáért. Stephen Henderson érkezett a Nottingham Foresttől cserekapusnak. További érkezők sem zárhatóak ki, Hodgson kívánságlistáján a Brentford balszélsője, Ollie Watkins és a CSKA Moscow csatára, Fedor Chalov áll. Chalov az orosz Premier Liga-ban 37 meccsen 17 gólt és 7 gólpasszt jegyzett, érte már egy 14 millió fontos ajánlatot is küldött a klub. A Zaha transzferben is lehetnek érdekességek, az Arsenalnál Nicolas Pepe leigazolásával már nem nagyon lesz szükség a Palace játékosára, így viszont az Everton lehet a befutó, akik viszont Cenk Tosun és James McCarthy játékjogát is bevonnák az üzletbe.
Zaha esetleges távozásával Chalov lehet a megoldás?
Összességében a Palace nem lépett előre a tavalyi évéhez képest, Wan-Bissaka elengedése mindenképpen negatívum, ahogy legjobbjuk Zaha-é is az lenne, ugyanakkor a szélső megérdemelné, hogy tudásához megfelelő csapatban játszhasson. A csapat további erősítésre szorul főleg csatár poszton, az Ayew - Benteke duó nem egy életbiztosítás, de ezt legalább Hodgson is észrevette, kérdés, hogy mennyire jó az orosz ligából játékost igazolni. Mi továbbra sem szavazzuk be őket a táblázat első felébe, sőt Vik egyenesen kiesőjelöltnek nyilvánította őket, így csak a 13. helyre lesznek jók.
Vik: 18, Crouch_15: 11, Thommo: 11