<-- facebook plugin -->
<-- facebook plugin end -->

Hunfield

Pressingre hívott fanatizmus

Hunfield Road

Pressingre hívott fanatizmus

Tottenham Hotspur - Liverpool - Már megint Mourinho

2020. január 10. 17:40 - Thommo

Kisebb pihenő után újra a Premier League-é a főszerep az angol labdarúgásban. Ezen a hétvégén csapatunk Londonba utazik az edzőcserén átesett Tottenham csapatához. 

Nagy változások voltak a Spurs háza táján az elmúlt hónapokban. November 9. a Sheffield United elleni 1-1-re végződő mérkőzés után menesztették Mauricio Pochettinot. Az argentin mesterrel már a 14. helyig süllyedt a Tottenham a bajnokságban, a BL-ben ugyan jól szerepeltek, de a londoni csapat vezetősége a Bayern ellen elszenvedett 7-2-es vereséget sem nézte jó szemmel. Pochettino helyére végül a már közel egy éve csapat nélkül lévő Jose Mourinhot sikerült szerződtetniük. A portugál szakember érkezésével sem álltak helyre a dolgok teljesen, első két meccsét egyaránt 3-2-re nyerte meg, de mindkétszer saját maguknak tették nehézzé a meccset. Ezt követte 1-1 vereség a PL-ben és a BL-ben, ezt követően beálltak egy hullámvasútszerű útvonalra, két jó meccset 2 gyengébb követ és ez azóta is így van. Ebben az évben még nem nyertek mérkőzést, a bajnokságban legutóbb kikaptak a megtáltosodó Southamptontól, az FA kupában pedig csak döntetlenre futotta a másodosztály második felében tanyázó Middlesbroughval. 

Vajon tényleg Mourinho a megoldás?

A Tottenham legmeghatározóbb játékosa továbbra is Harry Kane, aki eddig 20 meccsen 11 gólt szerzett. Mourinho érkezésének igazi nyertese még sem Kane, hanem Dele Alli, aki a portugál mester érkezése óta sokkal felszabadultan és eredményesebben játszik. Alli november második fele óta 4 gólt 2 gólpasszt jegyez. Heung-min Son annak ellenére, hogy egy szelid természetű ember már az ötödik mérkőzését hagyja ki az idényben piros lapos eltiltás miatt, ezt azonban mind a szurkolók, mind a vezetés elnézi neki, hiszen jó játékával kompenzálja a kimaradt meccseket. A Tottenham gyengélkedésének a sérülések mellett a legnagyobb okozója nem más, mint Christian Eriksen. A dán középpályás már jó ideje elvágyódik Londonból és a sok csapat sorba is áll érte, a legkitartóbb a Real Madrid, de a Spurs vezetése hallani sem akart az elengedéséről. Eriksennek azonban a szezon végén lejár a szerződése és a Tottenham hiába rakott elé új kontraktust azt nem fogadta el, így legkésőbb a szezon végén távozik is a 27 éves játékos. Ez a huzavona nem csak a Eriksen, de a csapat többi játékosának teljesítményére is rányomta a bélyegét, amit még Mourinho érkezése sem tudott maradéktalanul megoldani.

Son már 5 meccset kihagyott eltiltás miatt, de 5 góljával és 8 gólpasszával törleszti a kimaradt mérkőzéseket

A két csapat legutóbb október végén a 10. fordulóban találkozott egymással, akkor az Anfielden rendezett találkozón akárcsak a legutóbbi három alkalommal ugyanúgy Pool győzelem született. Pedig a találkozót a Tottenham kezdte jobban, olyannyira, hogy Kane révén már az első percben megszerezte a vezetést a vendég gárda. Ezt követően a Pool szép fokozatosan vette át a meccs irányítását, de az egyenlítő találat csak nem akart megszületni. A második félidőre aztán még nagyobb elánnal jöttek ki Hendersonék és az 52. percben pont a kapitány szerezett lehetetlen szögből egy szép ballábas gólt. Az egyenlítést követően mindkét csapat előtt adódott esély a gólszerzésre, de Alissonak a kapufa a Spursnek Gazzaniga volt a segítségére. A 75. percben azonban Manéval szabálytalankodtak a 16-oson belül, a megítélt büntetőt pedig Salah értékesítette. A meccs folyamán több gól már nem esett, így értékes három ponttal gazdagodtunk. 

Henderson és Salah a két gólszerző

Mindkét csapatban rengeteg sérült van, de ez talán Mourinho számára okozhat komolyabb fejtörést. A Spurs kapuját továbbra is Gazzaniga fogja védeni Lloris könyöksérülése miatt. Danny Rose, Moussa Sissoko, Ben Davies, Tanguy Ndombele ilyen olyan sérülések miatt biztosan hiányozni fognak. Son hiába töltötte le hárommeccses eltiltását, de ő sem megoldás a Soton ellen megsérülő és a Pool elleni meccset kihagyó Kane helyettesítésére. A Spurs várható kezdője: Gazzaniga - Dier - Alderweireld - Vertonghen - Aurier - Eriksen - Winks - Sessegnon - Alli - Lucas Moura - Son

A Liverpool háza táján is vannak sérültek, de nálunk sokkal több jó hírrel lehet szolgálni. A mai írek közt több helyen is megerősítették, hogy Lovren és Fabinho a jövő héten már újra teljes edzésmunkát végezhet. Ox pedig az Everton elleni FA kupa meccsen pedig már csereként pályára is léphetett. Az LFC várható kezdője: Alisson - TAA - Gomez - VvD - Robertson - Lallana - Henderson - Wijnaldum - Salah - Firmino - Mané

A két csapat különböző előjelekkel várhatja a holnapi mérkőzést. Míg a mieink szárnyalnak és vasárnap a fiatalok is megmutatták, hogy éles helyzetben is lehet rájuk számítani. Addig a Spurs a Soton elleni vereségből és a kupéban a Middlesbrough elleni 1-1-es döntetlenből érkezik a rangadóra, amit majd újra is kell játszaniuk. Ráadásul a Spurs nagyon sebezhető a rögzített szituációknál, ha a Boro támadói kicsit pontosabbak akkor nyugodt szívvel várhatnák az FA kupa következő körét. Persze egy meccs alapján nem lehet leírni a Tottenhamat, de elég hektikusan játszanak egész szezonban is. José Mourinhonak elég jó mérlege van ellenünk (12-9-7), de ezt javarészt még a 2000-es években a Chelsea irányítása alatt hozta össze, ugyanakkor Klopp ellen már sokkal rosszabb ez az arány (2-4-4), ami megint csak nem jó ómen a Spurs híveinek. 

A mérkőzést szombaton 18:30-tól a Spíler1 fogja közvetíteni

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hunfieldroad.blog.hu/api/trackback/id/tr1815402596

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása