<-- facebook plugin -->
<-- facebook plugin end -->

Hunfield

Pressingre hívott fanatizmus

Hunfield Road

Pressingre hívott fanatizmus

West Ham United 0-2 Liverpool - Csillagok, ragyogjatok

2020. január 30. 01:58 - Crouch_15

Van valami érdekes abban, ahogyan ezt a januárt abszolváltuk. A múltkori kupameccset követően azon gondolkodtam, mennyire piszok szerencsés helyzetben vagyunk, hiszen talán az első olyan meccsünk volt, amin joggal lehettünk mérgesek… nem is a csapatra, inkább arra a rutintalanságra, ami egy harmadosztályú ellenféllel szemben – mondjuk ki – ciki, kétgólos előny elszórakozását eredményezte. Rutintalanság alatt persze nem a felnőtteket értem, az ő hibáikat inkább fognám egy rossz napra, sokkal jobban írnám fiataljaink tehetetlenségére, akik komoly leckét kaptak abból milyen, ha egy ponton eltűnik a koncentráció, és több gólos előny birtokában azt hiszik, vége a meccsnek az 50. percben. A visszavágón nem tudom mi lesz, és egyelőre nem is érdekel, de pár mondatban szerettem volna róla beszélni, hiszen ha át szeretném vezetni a mai találkozóra, egy dologban voltam biztos: ma már egy teljesen másik Liverpoolt látunk, a kijelentésem pedig legkevésbé sem a kezdő teljes cseréjére vonatkozik.

 

p081rbzx.jpg

 


Számomra az év első hónapja munka terén elég álmosan indult, nem is igazán tettem bele annyit, mint év végébe, és valahol a közepén esett le, hogy egy multiban akkorát futni, mint amekkorát tettem az utolsó negyedévben összhangban a csapattal, nem is olyan rossz teljesítmény, sőt. Egy pillanatra talán büszke is voltam magamra, és mert több energiám maradt, így azt az oldalra fordítottam többek között. A napjaim így is fárasztók voltak januárban, de a meccsek mindig örömet okoztak, kiváltképp az Everton, és a United elleni, ahol pont azt kapták az ősi riválisaink, amit érdemeltek. Sokat gondolkodunk, dolgozunk azon, mit tudnánk nektek adni, és mi miben tudnánk fejlődni, szerintünk ennek így van értelme, ezért is indultunk el például a youtube videókkal, egyelőre csak egyszerűbb tartalmakkal. A komfortzóna kellemes dolog, de semmi izgalmas nem történik benne. A csapat persze nem lassított, még ha hónap elején gondolkodtam is azon, vajon az egy évvel ezelőtti – önmagunkhoz képest – lagymatagabb naptári évkezdést mennyire sikerült kinőni, és lesz-e olyan pont a januári meccseken, amikor azt mondom: de jó, hogy ekkora az előnyünk.

Ezért tartom piszkosul szerencsésnek magunkat, amiért a legnagyobb bosszúságot ez a kupameccs adja, csonton ottmaradt húscafatokat kínálva olyan embereknek, akik alig várták, hogy leköphessék Lovrent, és cseppet sem demagóg módon ismét telesírhassák a facebookot: a horvát nem Liverpool szint. Mivel Jordan klasszisként játszik meccsről meccsre idestova 18 hónapja, így a sérüléséből épp visszatérő hatos maradt, igaz például Fabinho esetében senki nem beszélt ilyesmiről, nála belefért, hogy borzalmasan ment neki.

A futballban bármi megeshet, épp az említett kupameccsen láttuk, mégsem gondoltam, hogy ma bármi baj történhet. A kezdőbe Origi került be a két meccsig Keita lakosztályát kibérlő Mané helyett, hátul értelemszerűen maradt Gomez Van Dijk párja, középen meg Hendo – Gini, és Ox lehetett kapocs a labdaszerzés-tartás, támadók
felé továbbítás hármasában.



Képtalálat a következőre: „west ham liverpool”



Nagyjából a tizenegyes előtt nem sokkal értem haza, de túl sok mindenről nem maradhattam le, ha mégis, bocsesz. A 34. percben Trent adott be, a labda Bobbyhoz került, aki középre tette Originek, de mielőtt a lába lövésre lendülhetett volna, a hazaiak védője felrúgta a támadót, így a mérkőzést önmagától idegen módon végig korrektül dirigáló Jonathan Moss a tizenegyes pontra mutatott. Bobbynál Varozás után kezezés, Fabianskinál meg esély nem volt Egyiptom Királyának büntetőjénél, így nem sokkal az első félidő vége előtt megszereztük a vezetést. A West Ham erőtlen volt, a védőink kiválóan dolgoztak egész meccsen, és ugyan két nagy helyzetre is emlékszek a kalapácsosok részéről, a vendégek helyett csak David Moyes foghatta a fejét azokat követően.

 

Képtalálat a következőre: „west ham liverpool”



A második félidőben gyorsan megakartuk szerezni a második gólt, a kalapácsosok meg egyenlíteni, valahogy így juthattak szöglethez az 52. percben, amit VVD fejelt ki, és már robbanhatott is a híres Liverpooli kontratámadás, de ehhez például kellett Henderson patika kiemelése Salah elé, aki a bal szélen robogó Oxladet indíthatta, a fiatal angol középpályás így egymaga rohanhatott Fabianskival szemben, és gurított végül higgadtan a kapuba. Mindezt nagyjából 10-15 másodperc alatt a West Ham szögletétől. Ezáltal nem csak egy klasszis kontrát láthattunk, amit a hőskorát élő videókazetta is örömtől könnyezve tekerne vissza újra és újra, de Salah esetében egy gólpasszt is, ami legalább olyan jól mutatott a neve mellett, mint a találatot követően egy vágókép Adriánról a kispadon, akit elküldtek egy középcsapattól, Liverpoolban pedig klubunk elmúlt 20 évének egyik legjobb kapusává vált Ali és Pepe mögött. Nem mellesleg, bármikor látjuk a fiút, nem csak egy kiváló kapust, de egy fantasztikus embert is megismerhetünk kicsit jobban. Látod Mignolet, megy a kettő együtt is.

 

A képen a következők lehetnek: 2 ember, sportoló emberek és túra/szabadtéri



Más. Írtam erről korábban, de személy szerint imádom nézni, ahogy Virgil Van Dijk védekezik, éles helyzetben is a leghiggadtabban cselekszik és hozza meg a legjobb döntést. Volt egy jelenet, amikor megszereztük egy West Ham támadás után a labdát a tizenhatoson belül, és talán Van Dijk passzolt Gomezhez, ő Alissonhoz, aki végül fogta, és kiemelte leheletfinoman a tőle kb 15 méterre lévő Hendersonhoz a labdát, majd indulhatott a támadás. Ezek nem tűnnek nagy dolgoknak, de olyan apróságok, amik az elegancia fénylő egzisztenciája előtt tisztelegve tudatják a labdát kergető ellenféllel: ez itt a szórakoztatás magasiskolája, ők pedig csupán színpadi kellékei egy végsőkig formált mesterműnek. Alinak volt egy magánszáma is, egy oldalsó szabadrúgás után úgy ért oda Rice fejesére, a rövidre, mintha a védés kishíján lehetetlen volna. Ő Virgil ellentéte, minden bravúrja után ezt érezzük, és mindig eszünkbe jut, hogy pont ettől a világ legjobb kapusa többek között. Magánszáma Trentnek is akadt, az ifjú titán csempészett egy kis flegmaságot a meccsbe, amikor Mr.Becker védése után nemes egyszerűséggel a saját kapufánkra bombázva passzolt Van Dijkhoz. A holland a már előbb jellemzett higgadtsággal emelte ki a labdát a veszélyzónából, mintha ez ismét csak egy begyakorolt koreográfia lenne, és minden ment tovább a maga módján. Fabinho ezúttal is kapott egy kis időt, érkezett Naby Stu… akarom mondani Keita is, de amolyan jutalomként öt percre a 48-as játékosunk, Curtis Jones is magába szívhatta a Premier League szerda esti lüktető légkörét. Ő nála nem lennénk meglepve, ha a következő szezonban sokkal több lehetőséghez jutna, vagy egy esetleges előbb bebiztosított bajnoki cím kapcsán akár kezdőként is pályára léphetne. Adrián mellett gyakorlatilag az egyetlen, akinek semmi oka nem volt múltkor szégyenkezésre, és már most mernénk nagyobb tételben fogadni rá, hogy 3-4 éven belül a világ egyik legjobb középpályása lesz belőle. Egyre inkább bánom, hogy tavaly tavasszal nem sikerült vele közös képet készíteni, amikor egyszer csak kisétált közénk a Wolves elleni meccs után.

 

Kép



Visszatérve a meccsre, a második gól, és néhány kihagyott helyzet után a hazaiaknak elhagyott a hite, és mindkét fél várta, mikor ér véget a rendezvény. Magabiztos győzelmet arattunk, így már mind a 19 csapatot megvertük a Premier Leagueben idén, ami házon belül csúcsnak számít – ergó hivatalosan is tört döftünk az összes tavalyi démonunk szívébe. Illetve egy még hátra van, de már csak egyetlen egy, amihez egyre közelebb kerülünk, amivel kapcsolatban a Manchester United ellen aratott győzelmet követően talán az addig kétkedők szívében is átszakadt egy gát, és elkezdték élvezni az utat. 19 pontra növeltük az előnyünk a tabellán – kimondani is döbbenetes – a világ egyik legjobb csapatával szemben, újabb meccset hoztunk le kapott gól nélkül, és ha voltak is a kupameccs miatt felhők bárkinek a feje fölött, most ismét csillagok ragyogják be az éjszakát és súgják:

„And now you’re gonna bel19ve us… WE'RE GONNA WIN THE LEAGUE!

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hunfieldroad.blog.hu/api/trackback/id/tr1315440398

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása