Az angol foci továbbra sem lassít, már a negyedik forduló következik a világ legerősebb bajnokságában. Csapatunk holnap este Birminghambe látogat, ahol a Villa Parkban a még száz százalékos Aston Villa csapatával méri össze erejét.
Dean Smith még 2018 őszen vette át a Villa irányítását és ha nem is zökkenőmentesen, de bevitte csapatát a Champo PlayOff-jába, ahol mindent akadályt sikerrel vettek és végül Frank Lampard Derby County-ját legyűrve visszajutott a hétszeres bajnok a Premier League-be. A birminghami alakulat nagy reményekkel és teli pénztárcával vágott neki az előző szezonnak, de hiába a rengeteg elköltött pénz csak nagy nehézségek árán tudtak bennmaradni az első osztályban. Hogy nem estek ki azt nagyban befolyásolta, hogy a Bournemouth még náluk is kilátástalanabb volt, és a Watfordnak pedig az utolsó fordulókban kőkemény sorsolása volt. A Villa volt az a csapat, akik csak egyszer tudtak győztesként levonulni a pályáról, ha a táblázat első felébe tartozó csapatokkal játszott, igaz az egy győzelem a legjobbkor jött, az utolsó előtti fordulóban az Arsenalt sikerült megverniük. Dean Smith alatt nagyon ingott a pad, de a bennmaradás és, hogy eljuttatta csapatát az FA kupa döntőjéig, - ahol a Citytől kaptak ki - ideiglenesen megmentette. A most futó szezont sem kezdte másképp a Villa, mint az előzőt, ismét elköltöttek egy halom pénzt, ugyanakkor az eredmények tekintetében eddig más a felállás. A Villa eddig még hibátlan, igaz eddig még csak két bajnokit játszottak, mert a City elleni meccsüket elhalasztották.
Dean Smith jól rajtolt csapatával, de nem biztos, hogy ő a megfelelő ember a Villa padjára
A Villa legjobb játékosa egyértelműen a saját nevelésű 25 éves balszélső, Jack Grealish, aki a birminghami szurkolók és csapatvezetés legnagyobb örömére két hete írta alá új szerződést a klubbal, ami 2025-ig tartja őt a Villa Parkban. Pedig nagy volt az érdeklődés a fiatal támadó iránt, aki az előző szezonban 8 gólig és 6 gólpasszig jutott a PL-ben, amivel csapata legeredményesebb játékosa volt, és az idei szezonban is már megkezdte a gólgyártást. A nyáron frissen igazolt két támadó, Ollie Watkins és Bertrand Traore eddig még nem mutatták meg tudásuk legjavát, pedig a Villa kettejükre közel 50 millió fontot osztott szét a Brentford és Lyon között. Helyettük Conor Hourihane és John McGinn párosa segíti Grealisht és a Villat. A rutinos ír válogatott Hourihane 1-1 gólt és gólpasszt jegyez, míg a skót McGinn 2 gólpasszt tett eddig a közösbe. És akkor még nem beszéltünk a két középhátvédről, Ezri Konsaról és Tyrone Mingsről. A két játékos nem csak a védelemben teszi hasznosan a dolgát, hanem ők szállították a győztes gólt Sheffield elleni mérkőzésen, Mings beadását Konsa fejelte a kapuba, emellett előbbi játékosnak az asszisztja mellé van még egy gólja is. Végül pedig szót kell ejteni Emiliano Martínezről, aki a több játéklehetőség miatt hagyta el az Arsenalt és érkezett a távozó Pepe Reina helyére. Az argentin kapus pedig eddig teljesen megszolgál minden érte kiadott centet, a két bajnokin még nem kapott gólt. Martinez és a védelem jó teljesítményére nagy szükség lesz, ugyanis a Villa kapta a tavalyi szezonban a második legtöbb gólt (67).
Jack Grealish a Villa kapitánya és a csapat jövője, már csak csapat kell köré.
A két csapat az elmúlt szezonban háromszor mérkőzött meg egymással, a bajnokságban oda-vissza győzedelmeskedtek Kloppék, a Ligakupában viszont méretes zakót mért a Villa a klubvébé miatt fiatalokkal felálló csapatunkra. Az első mérkőzést tavaly novemberben játszottuk Birminghamben, ahol mi kezdtük agresszívabban a mérkőzést, de mégis a Villa szerzett vezetést Trezeguet révén, aki McGinn szabadrúgására érkezett pontosan és juttatta a labdát Alisson lába között a kapuba. A hátrányban is tovább támadtak Salahék és még az elsp félidőben Firmino révén gólt szereztünk, de Jonathan Moss les címén érvénytelenítette a találatot. A második játékrészben is a mieink voltak agresszívak, de minden ígéretes lehetőség vagy Tom Heaton kezei közt halt el vagy az kapu mellett és fölött hagyta el a labda a játékteret. Egészen a 87. percig nem tudta gólra váltani föléynét a Pool, akkor Mané beadására érkezett Robertson, aki kíméletlenül fejelte a labdát Heaton kezei közt a hálóba. Ezután a győzelem ízét is megérezte a csapatunk és a 94. percben meg is szereztük azt, amikor is Trent szögletét Mané csúsztatta a kapuba. A bajnoki visszavágóra nem is olyan rég, két hónappal ezelőtt került sor az Anfielden, ami sokkal simábbra sikerült. Az eseménytelenebb első félidőt egy fokkal izgalmasabb második követte, a vezetést pedig Mané szerezte meg a 71. percben, aki Keita passzát küldte közvetlen közelről Reina kapujába. A 2-0-s végeredményt Curtis Jones állította be a 89. percben, aki első bajnoki gólját szerezte meg. A két bajnoki mérkőzés között tartották meg a már említett Ligakupa mérkőzést, amit 5-0-ra nyert meg a Villa, a már említett okok miatt.
Henderson: Előttem az utódom
Dean Smithnek nem nagyon kell aggódni a csapata összeállítása miatt, szinte csak a kiegészítő játékosok bajlódnak sérüléssel. Két kapusa, Heaton és Orjan Nyland sem áll rendelkezésre, de rajtuk kívül Wesley és Hause sem lesz ott a keretben. A Villa várható kezdője: Martínez - Cash - Konsa - Mings - Targett - Douglas Luiz - Hourihane - McGinn - Trezeguet - Watkins - Grealish
Jürgen Klopp már koránt sincs ilyen szerencsés helyzetben, Thiago után Mané is elkapta a koronavírust így rá sem számíthat a mester. Mint ahogyan Henderson és Tsimiskas sincs még bevethető állapotban, míg Matip és Ox visszatérésének várható időpontja továbbra is kérdéses. Az LFC várható kezdője: Alisson - TAA - Gomez - VvD - Robertson - Keita - Fabinho - Wijnaldum - Salah - Firmino - Minamino
A holnap esti mérkőzés még Mané és Hendo hiányában sem lehet nehéz feladat. A mieink a Leeds elleni adok kapokot leszámítva tökéletes rajtot vettek, és már két fontos rangadót is győzelemmel abszolváltak. Míg a Villa két győzelemmel és 100%-os mérleggel áll, de a Fulham és a Sheffield legyőzése még nem jelent igazi viszonyítási alapot és a továbbiakban lesz majd lehetősége megmutatni, hogy igazából mit is tudnak, jelenleg elég szerencsés a sorsolásuk. A Villa legutóbb 6 éve tudott nyerni ellenünk, akkor az Anfielden kaptunk ki tőlük, míg a Villa Parkban legutóbb 9 éve szenvedtünk vereséget.