<-- facebook plugin -->
<-- facebook plugin end -->

Hunfield

Pressingre hívott fanatizmus

Hunfield Road

Pressingre hívott fanatizmus

Burnley 1 - 2 Liverpool - Vér és verejték

2018. január 01. 19:56 - Crouch_15

Burnley idegenben. Pont annyira szokott kellemetlen lenni, mint amennyire a mai meccsen az időjárás, és a tudat, hogy hiába vár ránk az egyik legkeményebb idegenbeli találkozó, a győzelem épp annyira fontos, mint néhány mérkőzéssel ezelőtt az önmagát is csak kereső hattyúk ellen.

Őrült hajtás volt decemberben, és habár 2018-ba is átléptünk a tegnapi nappal, a két nappal ezelőtti Leicester elleni meccsen kezdőben szereplő játékosokhoz képest számos változtatást hajtott végre a Papus. Így például idén először a két szélen Gomez és Trent kapott szerepet, a kapuba visszakerült Mignolet, a középpályára bekerült Lallana, előre pedig Solanke. Kisebb sérülés miatt maradt ki Momo és a varázsló, míg Bobby a padon kezdett.

Tovább
komment

Burnley - Liverpool - Új év új lehetőségek

2017. december 31. 10:22 - Thommo

Még ki sem józanodtunk teljesen, még a lencse sem fejtette ki jótékony hatását a szervezetre, az angol foci szerelmesei újév első napján egy teljes fordulót kapnak az arcukba a gyógyító húsleves mellé. Coutinho és a többiek a 22. fordulóban Burnley-ba látogatnak. Az újévi forgatag miatt, jelen cikk a szombati 21. forduló előtt íródott.

Tovább
komment

Liverpool 5 - 0 Swansea - Boldog karácsonyt

2017. december 26. 22:59 - Crouch_15

Bár látszólag könnyű mérkőzésnek ígérkezett a Swansea elleni, talán mi tudjuk a legjobban a tavalyi évben látott klasszikus "Robin Hood effektus" után, hogy néha ezek az ütközetek tudnak a legkellemetlenebbek lenni. A kemény munkának, és játékosaink újabb fantasztikus teljesítményének köszönhetően végül könnyed iskolajátékot láthattunk, és a decemberi őrület vége felé járva elmondhatjuk: továbbra is a negyedik helyen harcolunk a dobogóért.

Tovább
komment

Liverpool - Everton - 229

2017. december 09. 14:24 - Thommo

Vasárnap délután Liverpool vörösbe és kékbe öltözik. Rangadót játszanak. Olyan rangadót, amibe nem csak a két csapat játékosai vesznek részt. Ilyenkor családtagok, régi barátok, szerelmek, kollégák feszülnek egymásnak, hogy a két csapat táborát erősítsék egy teljes hétvégén keresztül, ami a mérkőzéskor teljesedik ki. 90 perc indulatokkal, érzelmekkel fűszerezve. Egy nap, ami fontosabb, mint a többi. A Vörösök látják vendégül a Kékeket.

Tovább
komment

Liverpool - Szpartak Moszkva - Az Aranyló égen át

2017. december 08. 08:17 - Crouch_15

Minden jel arra mutatott a napokban, hogy a csapat újabb remek teljesítménnyel rukkolhat elő, immáron egy sorsdöntő mérkőzésen. Az önbizalom az egekben, a kötelező győzelmek megalkuvást nem ismerő fölénnyel behúzva, a fantasztikus négyes csúcsformában. Szerda este nem csak a kritikusoknak és a fanyalgóknak fogalmaztunk meg csattanós választ, de a riválisainknak is jeleztük: „Hello, hello, here we go again”


Tovább
komment
süti beállítások módosítása