26. fordulójához érkezett a Premier League és a Liverpool a Tottenham csapatát fogadja az Anfield Roadon.
26. fordulójához érkezett a Premier League és a Liverpool a Tottenham csapatát fogadja az Anfield Roadon.
Két frusztráló vereség, ebből egy utolsó helyezett elleni blama, majd az őt megelőzővel szembeni kupakudarc. Előbbivel az összetett, utóbbival a hazai veretlenségünket is elvesztettük, néhány nappal később, ma pedig egy olyan Huddersfield ellen játszottunk, ami a mögötte hagyott öt meccsén egyetlen pontot gyűjtött, ugyanennyi gólt lőtt, és néhány pont választotta el az idei évben igen csak sűrűre sikeredett kiesési zónától.
Barátok közt - Premier Leaguere szabva
Hétközi fordulót rendeznek a PL-ben, melynek keretein belül ma este Kloppék a Huddersfield Town otthonába látogatnak.
Újabb állomásához érkezett a világ legrégebbi kupasorozata, a 4. körben a Liverpool hazai környezetben fogadja a WBA gárdáját.
Szűk egy hónappal és 4 fordulóval ezelőtt Kloppék látták vendégül a liga utolsó Swansea csapatát, most pedig a visszainvitálást fogadván Wales-be megyünk vendégeskedni. A Liberty stadionban rendezendő találkozón sem lehet kérdés, hogy melyik csapat hozza el a 3 pontot.
2018-ban sem feledkezünk meg a kölcsönben lévő fiatal tehetségeinkről. Lássuk, milyen teljesítménnyel búcsúztatták az óévet.
Liverpool szurkolónak lenni nem könnyű feladat, szívbetegként pedig egyenesen életveszélyes vállalkozás. Aki nem hiszi, annak tökéletes példatörténet lehet az a meccs, ahol iskolajátékot produkálva 4-1-es előnyben sem lehetünk nyugodtak, hiszen tudjuk, ez itt Liverpool, ahol bármi megtörténhet.
Mikor 1893 Szeptember 16-án, történelme során előszor legyőzte a Liverpool az Ardwick csapatát, talán maguk a klubvezetők sem gondolták, hogy 125 évvel később, immár - az Ardwick helyett már 1894-ben felvett - Manchester City névre hallgató babakékek, és a Liverpool között játszott mérkőzést a helyszínen csaknem 55 ezren, világszerte a tv-ben 3-500 millióan tekintik meg élőben. Jelenleg a világ futballjának egyik legjobban várt mérkőzése ez, ami várhatóan több nézőt fog a képernyők elé vonzani, mint az El Clasico.
Pep Guardiola azután, hogy megülte a Barca aranygenerációja által keltett sikerhullámokat, majd átvette a Bayern történetének talán legjobb csapatát Heynckestől, Manchester kék felén karrierje során először saját maga épít csapatot, egyelőre úgy tűnik, sikerrel, igaz, nem olcsón: két szezon alatt már több, mint 450 millió fontot költött játékosokra
Ennek meg is látszik az eredménye, 15 ponttal vezetik a bajnokságot, bár még mindig nagyon messze van a vége - egy esetleges holnapi vereség lehúzhatja a morálisan a csillagok magasságában lebegő csapatot - ez az előny azért roppant megnyugtató lehet az Anfieldre látogató csapat számára még akkor is, ha már 14 éve, 2003 óta nem tudtak ott nyerni bajnoki mérkőzésen.
Klopp a meccs előtti sajtótájékoztatón elmondta, hogy nagyon sajnálja ahogy az első meccs alakult, hiszen a kiállításig mi voltunk a jobb csapat, és mindenképpen keményen kell beleállnunk a meccsbe, mert ha csak azt figyeljük, hogy a City mit játszik és arra próbálunk reagálni, végünk. A legnagyobb fegyverük a taktikájuk, és hogy szigorúan ragaszkodnak hozzá. Amit csinálnak azt remekül csinálják.
A (számunkra) jobbik oldala ennek, hogy nem teljesen kiszámíthatatlanok, a helyezkedésük kiismerhető, ki lehet védekezni, még ha borzasztó nehéz is. A Premier Leagueben egyébként egyik menedzser sem verte meg többször Guardiolát, mint Klopp.
Érdekes statisztikának bizonyul, hogy a Liverpool hazai pályán a bajnokságban mindeddig veretlen, odahaza a legutóbbi 13 meccsen mindössze 4 gólt kapott négy különböző csapattól (Burnley, Chelsea, Everton, Leicester), ezzel az Anfield hazai kapuja Európa egyik legnehezebben bevehető bástyájának számít, 9 alkalommal maradt érintetlen a háló, a vendégcsapat sosem szerzett egynél több gólt.
Fontos, hogy bár Szalah visszatér sérüléséből, Sturridge, Henderson és Moreno kénytelenek kihagyni a mérkőzést. Bár úgy tűnik, hogy Jesus ezúttal már jóval húsvét előtt visszatér, a hétvégén még biztosan nem áll rendelkezésre, illetve Vincent Kompany és Benjamin Mendy is bizosan hiányozni fognak.
Várható felállások:
Guardiola Kloppal egyetemben nagy valószínűséggel 4-3-3-at játszik majd, csapatát várhatóan az Ederson-Walker, Stones, Otamendi, Delph-De Bruyne, Fernandinho, Silva-Sterling, Agüero, Sané felállásban, míg Klopp a mieinket a Mignolet-Trent, Matip, Van Dijk, Robertson-Milner, Can, Wijnaldum-Salah, Firmino, Mané kezdősorral küldi pályára.
Hogy igaza lesz-e a Liverpool-győzelmet jósló Thierry Henrynak, vagy sem, holnap kora este kiderül. A Spíler TV a meccs előtt fél órával, 16:30-kor kezdődő műsorában élőben közvetíti a mérkőzést.
Újabb ronda mérkőzésen kivívott siker az utolsó pillanatokban, győzelem az Everton ellen, továbbjutás az FA kupában, Van Dijk gól a debütáláson.
A bajnokság leheletnyi szünetet vesz, de pánikra semmi ok, a csapatok pályára lépnek, csak éppen nem a PL-ben , hanem a világ legrégebbi kupájában, az F.A. Kupában. Az élvonal tagjai a 4. körben kapcsolódnak be és rögtön egy igazi csemege vár a nézőkre. A játéknap legnagyobb mérkőzése a liverpooli derby lesz az Anfielden.