A címben szereplő mondat helyesen úgy hangzik, hogy Van a hollandoknak kapusa? A válasz Van de Szar. Ez a mondat, inkább szállóige végigkísérte az egész gyerekkoromat és a 90-es évek eleje/közepétől majd 20 évig aktuális is maradt, holott a hollandok legendája világklasszis volt a posztján. És, hogy a fenti kijelentésnek mi lesz a válasza az a bejegyzés végére remélhetőleg kiderül.
Nyári igazolásainkat bemutató sorozatunk következő alakja Alisson Ramses Becker.
Alisson GK
- 25 éves
- Brazil
- 191 cm
Alisson 2008-tól kezdve 8 éven keresztül szerepelt a brazil Internacional csapatában ahol a junior csapattól egészen a felnőtt keretig végigjárta a szamárlétrát. A brazil bajnokság tavasz - ősz zajló rendszerében a 2015-ös év hozta el a kiugrást számára. Addig csak a második/harmadik számú kapus volt a keretben, de kemény munkával a 2014-es kiírás második felétől már az ő nevével kezdődött a kezdő11. Nem kisebb nevet szorított ki, mint az akkor már a visszavonulás küszöbén álló, de még mindig kiváló Dida-t. A 2015-ben aztán már egyértelműen övé volt az "1"-s mez. 5. helyen végeztek a bajnokságban és az elődöntőben búcsúztak a Libertadores kupában. Szintén ebben az évben lett a brazil válogatott első számú kapusa is. Az Internacionalban 56 mérkőzésen lépett pályára, melyek közül 23at hozott le kapott gól nélkül.
asfa
A jó teljesítménynek meglett a gyümölcse, ugyanis 2016-ban az AS Roma lecsapott a kiváló hálóőrre. Az alig több, mint 7 millió euróért szerződtetett kapusnak új helyén is meg kellett küzdeni a kezdőbe jutásért. A 2016/17-es szezonban a bajnokságban nem is mutatkozhatott be csak az EL maradt neki, ahol a lengyel Szczesny-t helyettesítette. Miután a kollégája csatlakozott a Juventushoz már a Seria A-ban is megmutathatta magát. valamint már a BL-ben sem kellett másnak adnia a helyét. Kiváló teljesítményt nyújtva - 64 meccsen 24 kapott gól nélkül - több európai topklubb is sorban állt érte.
das
Az, hogy a Liverpoolt választotta nagyban köszönhető volt római csapattársának Agent Mo-nak és honfitársának Agent Bobbynak. Valamint Jürgen Kloppnak és az általa képviselt filozófiának. Alissonnal kapcsolatban olyan kérők voltak napirenden, mint a Real Madrid, a Chelsea.
És miért is illik a brazil Klopp csapatába?
Alissonban minden megvan, ami egy világklasszis kapushoz kell. Nem vonal kapus, bátran és határozottan jön ki a kapujából, akár a beadásokra akár tisztázni. A már fent megénekelt holland kiválósághoz hasonlóan nem retten meg, hogyha mezőnyben kell tevékenykedni, sőt brazil származását le sem tagadva gyakran cselezi ki a rárontó támadókat. Megvan benne az a jó értelemben vett őrültség, amivel saját testi épségét sem kímélve ront rá az őt mattolni kívánó csatárra. Emellett pedig a kirúgásai és a hosszú kézből indított labdái szinte mindig játékostársat találnak így segítve elő Klopp rohanásra épülő játékát. Jól kezeli a nyomást; a Roma játékosai bántóan sokszor hagyták magára, de fantasztikus reflexeinek és kiváló helyezkedésének köszönhetően nagy számban megoldotta ezen szituációkat is.
Szóval térjünk vissza az alapkérdéshez.
Van a Liverpoolnak kapusa?
A válaszom határozottan VAN!
Nektek mi a véleményetek vele kapcsolatban?