<-- facebook plugin -->
<-- facebook plugin end -->

Hunfield

Pressingre hívott fanatizmus

Hunfield Road

Pressingre hívott fanatizmus

Know your enemy - SSC Napoli

2018. október 01. 17:19 - Thommo

Mint ahogy tavaly, úgy most is sorra vesszük BL csoportellenfeleinket. Ez alkalommal Olaszországba a Vezúv lábához, Nápoly városába utazunk. 

Nápoly csapatát 1904-ben alapította két olasz és egy angol hajógyári munkás Naples Foot-Ball & Crickett Club néven. A klub már ekkor megtalálta a színeit, ugyanis első mérkőzésükön is a ma használatos világoskék/kék szín összeállításban léptek pályára. 1912-ig nem játszhattak a nemzeti bajnokságban, mert addig csak az északi csapatoknak volt erre lehetőségük. 1926-ban egy gyártulajdonos egyesítette Nápoly csapatait AC Napoli néven. 1929-ben a Serie A legelső kiírásában már tagja volt a mezőnynek.

 

A 60as évekig kiugró eredményeket nem sikerült elérni két harmadik helyen kívül. 62-ben olasz kupagyőztes lett másodosztályú csapatként, amivel kiharcolták a részvételt a KEK-ben és rögtön a negyeddöntőig jutottak. 1964-ben vették fel a SSC (Societá Sportiva Calcio) Napoli nevet. A 60as évek második és a 70es évek első felében többször is a bajnokság első felében szerepeltek. A 80as években aztán eljött a klub történetének legsikeresebb időszaka. Diego Maradona Nápolyba csábításával 1987-ben felértek a csúcsra, amit két ezüstérem, majd 90-ben újabb Scudetto és az UEFA kupa megszerzése jelentett. A 90es évek közepétől a pénzügyi nehézségekkel küzdő gárda előbb fel alá járkált a SerieA mezőnyébe, majd 2004-ben csődbe ment a klub. A teljes összeomlástól Aurelio de Laurentiis mentette meg a dél-olasz csapatot. A harmadosztályból küzdötték fel magukat az olasz élvonal top csapatai közé.

Maradona vezetésével a Napoli meghódította Olaszországot és Európát

 A Maradona utáni következő "aranykor" de Laurentiis vezetésével fokozatosan kezdődött meg. A SerieA-ba feljutás után előbb megragadtak a mezőnyben, majd fokozatosan a bajnokság top csapatai közé verekedték magukat. Ez számukra azzal is járt, h 91 után újra a legrangosabb európai kupa sorozatban vegyenek részt. Az elmúlt hét évben ötször játszhattak a BL-ben, beleértve az idei kiírást is. Igaz a várakozásoknak nem nagyon tudtak eleget tenni, ugyanis kétszer még a csoportból sem jutottak tovább, a másik két alkalommal pedig a legjobb 16 között búcsúztak a sorozattól. 

Se Cavanival, se Higuain-nal nem tudott komolyabb eredményeket elérni a Napoli

Hogy a BL-ben még nem sikerült kiugró eredményt elérniük, annak több összetevője van, de az biztos, hogy a támadóikon nem múlt. Olyan csatárok szerepeltek a világoskékeknél, mint az uruguayi Edison Cavani, aki Ezequiel Lavezzivel karöltve termelte ipari mennyiségeb a gólokat. 2013-tól korábbi menedzserünk Rafa Benítez vette át a csapat irányítását, aki Gonzalo Higuaint, Dries Mertenst és Pepe Reina-t hozta Nápolyba. Higuain Cavanihoz hasonlóan a SerieA egyik legkiválóbb csatára lett és akárcsak uruguayi kollégája ő is az olasz pontvadászat gólkirálya lett. Az állandóságot Marek Hamsik szolgáltatja, aki 2007-től szolgálja a Napoli együttesét. A szlovák csapatkapitány már több, mint 500 alkalommal ölthette magára a világoskék mezt, ami alatt 120 gólt szerzett, mindkét mutatóban a Nápoly rekordere.

Hamsik akárcsak az isteni Diego legenda lett Nápolyban

Érdekességek: 

  • A 30-as években két magyar szakember is irányította a csapatot. Csapkay Károly (1935-36), Payer Jenő (1938)
  • A Derby del Sole-t (Déli derby) a Roma csapatával vívják Salvatore Bagni miatt, aki már a Farkasok mezében szerzett gólját látványosan megünnepelte volt csapata ellen.
  • Klub jelmondata: A Napoli nem csak egy csapat, hanem egy város lelkiállapota

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hunfieldroad.blog.hu/api/trackback/id/tr9214272747

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása