<-- facebook plugin -->
<-- facebook plugin end -->

Hunfield

Pressingre hívott fanatizmus

Hunfield Road

Pressingre hívott fanatizmus

Kerekasztal lovagjai: minden a legnagyobb rendben?

2018. október 15. 00:04 - Crouch_15

 

Ismét összeültünk, hogy kitárgyaljuk az elmúlt időszak történéseit. Beszéltünk tanulságokról, a védelmünk remeklésének okairól, és sok más dologról is. A végén pedig az is kiderül, vajon mennyire elégedett 2018 októberében egy magyar Liverpool szurkoló a csapat jelenlegi szereplésével. Induljon a móka, vagy ahogyan Daniel Sturridge mondaná: legyenek programok, legyen tánc!

 

1. Egy hónap, hét meccs, négy győzelem, két döntetlen, két vereség. Mi a legfontosabb, amit tanultunk ez idő alatt?

 


_VIK_:


Hogy van a keretnek az idény eleje óta egy olyan mélysége, ami hosszú évek óta az egyik legmegnyugatóbb, ha sérülésekre, betegségekre, válogatottbeli kötelezettségekre kerül sor. Emellett a játék képe, és a játékosok önbizalma is rendben van. Kisebb nehézségekkel találták magukat szemben a fiúk az elmúlt pár találkozón, de egyrészt tanulópénznek jó volt, másrészt a két legfontosabb sorozatban (PL, BL) jók maradtak az esélyek.


Thommo:


Én úgy gondolom, h rengeteget fejlődött a csapat, már mi is fel tudjuk magunkat építeni, mint a riválisaink, illetve eltanultuk tőlük a szar játékkal is nyerünk meccsek című leckét. Mindamellett a sorozat végére már látszódott, hogy többen is fáradtabbak, dekoncentráltabbak lettek, ami egy ilyen kemény sorozat után nem meglepő, de ezt a helyzetet meg kellene tanulni kezelni, hiszen most már a padon is minőségi játékosok ülnek.

 

elsooo.jpg

 


Crouch_15:


Hogy a mi játékosaink is emberekből vannak, és képesek elfáradni, kivéve persze Milnert, mert belőle csak egy van, de még az ő alkatrészei is hajlamosak meghibásodni, ráadásul most épp nem volt raktáron abból, ami tönkrement, így cirka egy hónapot kell várni, míg megérkezik. A játékot tekintve? A helyzetek nem lövik be magukat, és az ellenfél sem fog 90 percet várni, míg eldöntjük a meccset. Tudom, ezzel nem mondok újat senkinek, de több olyan meccs is volt, talán a City ellenit kivéve mindegyik, amelyiket megnyerhettük volna egy kicsit okosabb helyzetkihasználással. Ahogy Beni barátom mondaná: Trent anyukája főzhetne a csapatnak valami gólgazdag levest a meccsek előtt.

 

Ben:


Nagyon erős a csapatunk.

Valószínűleg azt a két meccset veszítettük el, amelyiket a legokosabb volt elveszíteni.

Annak különösen örülök, hogy ezek nem két egymást követő mérkőzésen történtek, van valami abban, amit Sir Alex Ferguson mondott még kb. 20 éve, hogy nagy csapatok nem kapnak ki kétszer egymás után.

 

 

2. Az eddigiek során a védelmünk, mintha ellopta volna a showt a támadóink elől. Van Dijk és Alisson személyén túl minek tulajdonítjátok a hátsó alakzat stabilitását?

 


_VIK_:


Valahol azért mindennek a kiindulópontja az, hogy ha kulcsjátékosokat szerzel bizalmi pozíciókba, akkor az könnyen tudja magával húzni a csapatrész többi játékosát, hiszen nagyobb az önbizalmad, ha a társad egy beast. Van Dijk a liga legjobb középhátvédje (de világszinten is top 5), Alisson pedig top 3 a PL-ben, és akkor ne feledkezzünk meg a skót pitbullról sem. A többiek között pedig egészséges harc megy a helyekért, amit Klopp igyekszik egyengetni.


Thommo:


Valóban mintha így lenne. Végre egy klasszis kapus áll a ketrec elött, illetve Virgil is végig csinálta a felkészülést a csapattal, ami annak ellenére is sokat javíthatott az összeszokottságon, hogy télen szinte úgy lépett be a csapat játékába, mintha mindig is itt játszott volna. És persze nem mehetünk el Gomez mellett sem, aki Lovren hiányában stabilan felnőtt VvD mellé, ami meg is hozta neki a válogatott meghívót. Robertson és TAA pedig csak a szokásos.

 

vvdgomez.jpg

 


Coruch_15:


Annak, hogy minden kezdőjátékosunk kihozza magából a maximumot a védelem tagjai közül. Noha Alisson számára Mignolet, Robertson esetében Moreno nem nevezhető tényezőnek, a többiek esetében rögtön ott egy alternatíva, és pont Arnold esetében láthattuk, hogy két, önmagához képest gyengébb meccs után azonnal a padon találta magát, és Klopp zokszó nélkül hozzányúlt a bizonyítási vágytól égő horvát harcoshoz, Gomezt a szélre kidobva. Ezért nem tehetik meg, hogy leeresszenek, és kevesebbet mutassanak, mint előző héten. Alisson személyében klasszis kapusunk van, így ők is magabiztosabban tudnak játszani, többször bevonhatják a játékba a brazilt, aki a trükköket is háttérbe helyezte a csapat érdekeivel szemben. Van Dijk pedig egyértelműen vezér, nem lennék meglepve, ha rövidesen Kapitányként is számolna vele Klopp.


Ben:


Szerintem Trenten kívül az összes védőnk a PL legjobbja idén a saját posztján.

Van Dijk vitán felül Anglia legjobb belső védője.András Róbert nem, hogy a tavalyi formáját próbálná megismételni, még egy irdatlan veszélyes beadást is hozzáadott a játékához, amivel már 3-4 aszisztot is jegyzett.

Zsoé Gomez minden elvarast felülmúlva játszik PL-bajnok színvonalon a védelem tengelyén annak ellenére, hogy legutóbb a Charltonban játszott belső védőt 17 évesen a harmadosztályban.

Trent intelligenciája és rugó technikája játékunk egyik alappillérévé vált, de a fiatal Scousernek még mindig dolgoznia kell a védekező helyezkedésén, és ki kell iktatnia azt a 2-3 saját térfélen eladott labdát, ami a meccsek nagy részén még mindig előfordul.

 

klooppp.jpg

 

 

3. Mohamed Salah eddigi formáját látva az egyszeri szurkolóban felmerülhet a kérdés: ő a legújabb "one season wonder" ?

 


_VIK_:


Nem hiszem, de valószínűleg eredményességet tekintve karcsúbb szezont fut majd. Ezt el kell fogadniuk a szurkolóknak is, de ha ez járni fog némi kiszámíthatatlansággal, szintet lépő Manéval, és Bobby szemébe se repkednek végre különböző testrészek, akkor az össztalálatok száma megközelítheti a tavalyi számokat. Megugrani szerintem nem fogja, de ez nem jelenti azt, hogy ne zárhatná a csapat sikeresebben az idényt a díjak tekintetében.


Thommo:


Én nem mondanám rá, hogy egy szezonos csoda. Az előző szezon végén is lehetett látni, hogy már alábbhagyott a lendülete. Ez persze nem a teljesítményének a romlásának volt köszönhető, hanem hogy az ellenfelek is jobban ráfókuszáltak, jobban készültek ellene. Ez idén sem változott, de én úgy gondolom, hogy erre a kérdésre a szezon felénél vagy a 3/4-nél kell visszatérni, akkor már okosabbak leszünk.


Coruch_15:


Igen, állítólag már magára is tetováltatott egy képet, amin Michu és Andy Carroll cserélnek mezt egymással. Viccet félretéve, pont a Napoli elleni meccset követően láthattuk, hogy még mindig nincs teljesen felépülve, ráadásul a szerepe is megváltozott. Többet veszi ki a részét a védekezésből, és a dolga is nehezebb elvégre tavaly egy polcra helyezték a két klasszissal, akik közül az egyik futballautista, a másik meg szimplán egy állat. Vagy a felé táplált bizalmam, vagy a naivitásom mondatja azt velem, hogy lesz egy ellenfél az előttünk álló időszakban, akit nagyon meg fog szórni, mint Mané tavasszal a Portót, onnan pedig beindul a történet.

 

salah_1.jpg

 


Ben:


Hagyjál már békén…

Jamie Carragherrel értek itt egyet, aki Ian Rusht hozza fel példaként rendszeresen a Sky Sportson, ahol egy bizonyos Manchesteri forma teszi fel neki ugyanezt a kérdést.

Rush nem lőtt minden szezonban 40 gól fölött.Ha jól tudom egyszer szerzett 45 találatot egy év alatt, de az azt követő években 20-25-öt zsebelt, és még így is a klub egyik legjobb csatáraként van számottéve.

Salah ugyanazokat az ’útvonalakat’ / channeleket futja be, mint tavaly.

Nagyjából ugyanannyi helyzetbe kerül, és még a gólok számában is a tavalyi mennyiség környékén termel.

Miről van szó?

 

 

4. Nyolc meccs után is veretlenül állunk a bajnoki tabella élén közvetlen riválisainkkal karöltve. Mire számíthatunk a naptári év hátralevő részében?

 


_VIK_:


Valószínűleg top 4-es helyezésre. Semmi biztosabbat nem érdemes mondani, hiszen annyira szoros az eleje, hogy két forduló alatt a mennyből a pokolba lehet jutni, és fordítva.


Thommo:


A naptári évben nem lesz még egy ilyen húzós 2-3 hetünk, mint most volt. Mind a Pl-ben, mind a BL-ben könnyebb ellenfelek várnak ránk. Ebben az évben kétszer játszunk az Arsenal-lal, és egyszer a Mu-val, így mire új év első napján megmérkőzünk a City-vel sok minden kiderül, és egy a tavalyihoz hasonló szép meneteléssel – amihez az idei játékot látva még hosszabb is lehet - szép pozícióból várhatjuk a bajnokság második felét.

 

ft.jpg

 


Crouch_15:


Ha mindegyik meccsen úgy játszunk, ahogy az eddigieken, nincs okunk aggodalomra. Lesznek húzós meccseink, de ha az elmúlt egy hónap során így helyt tudtunk állni dupla terhelés alatt, akkor az előttünk álló időszakban az esetleges hiányosságainkon javítva a pontok mellett némi plusz önbizalomra is szert tehetünk. Bízok a srácokban, fantasztikus csapatunk van, nagyszerű személyiségekkel, egy klasszis szakmai stábbal a hátuk mögött. Kérlek titeket, hozzuk haza a PL serleget végre.


Ben:


Itt van a fontosabb meccsek időpontjai

(PL és BL meccsek kizárólag):

24/10 – Crvena Zvezda                 H             BL

03/11 – Arsenal                               A             PL

06/11 – Crvena Zvezda                 A             BL

28/11 – PSG                                    A             BL

01/12 – Everton                               H             PL

11/12 – Napoli                                 H             BL

15/12 – Man Utd                             H             PL

29/12 – Arsenal                              H             PL

A BL-ben nincs mese, tovább kell jutni. Tökmindegy, hogy első vagy második helyen.

Ha a Belgrádot megverjük kétszer és utána nem kapunk ki otthon a Napolitól – amire azért jó esély van – akkor simán továbbmegyünk. Minimum 10 pont, hello legjobb 16.

Premier League:

A fent említett összecsapásokon kívül van még 8 bajnoki meccs nem Top 6-os ellenfelek ellen.

Azokat illene megnyerni, ami 24 ponttal növelné a jelenlegi 20-at.

Ezen kívül van még 4 PL rangadó, amik közül az Evertont meg kell verni, főleg otthon. +3

A ManU ellen nem szokott menni, úgyhogy ott egy döntetlennel kiegyeznék, bár mindennél jobb lenne megverni ezeket a bohócokat. +1

Az Arsenalt otthon verjük meg, idegenben jó az iksz. + 4

Ezekkel az eredményekkel összesen 52 ponttal állnánk a bajnokságban és valószínűleg vezetnénk a tabellát (ami elég pöpec lenne).

Viszont mivel a világ legerősebb bajnokságáról van szó, ráadásul a BL-ben is férfias a csoportunk, szerintem számoljunk bele egy botlást legalább, mondjuk egy vereséget egy győzelem helyett. -3

Így 49 ponttal állnánk a bajnokságban 20 forduló után, ami 11 pontot javítana a tavalyi teljesítményen ugyanennyi forduló után.

2018 január elsején így nézett ki a Top 6:

 

tabella.jpg

 

A maximális pontok száma az már most 56-ra csökkent, miután mind a 3 éllovas kétszer döntetlenezett eddig.

Szerintem 48-49 pont kiváló teljesítmény lenne, a többi pedig csak bónusz.

 

 

5. Ha csak egyetlen tanácsod lehetne Jürgen Klopp számára a csapatot illetően, mi lenne az?

 


_VIK_:


Dolgozzon tovább, ahogy eddig, és akkor segíthet kicsit felturbózni a vitrint.

 

sarri.jpg

 


Thommo:


Én azt tanácsolnám neki, hogy egyik játékosunkat se használja agyon, de az ész nélküli rotációnak sem vagyok híve, így azt mondanám, hogy ahol és amikor van lehetőség egy játékost pihentetni akkor azt tegye meg és adja meg a lehetőséget a többieknek is, hogy a csapat jó formáját minél tovább ki lehessen tolni.


Crouch_15:


A következő időszakban erre is lehetősége lesz, és ha a támadóhármasunk formája nem javul olyan mértékben, ahogy az elvárható lenne, mindenképp több lehetőséget adnék Sturridgenak, nem elfelejtve a svájci torpedót, aki rendkívül kellemes csalódás eddig. Jah, meg néha engedje ki Markovicot a pincéből, olykor nem árt a friss levegő az emberi szervezetnek.

 

guardiola.jpg

 


Ben:


A középpálya már most elég karcsúnak tűnik Milner és Lallana sérüléseivel.

Gini zseni, Hendo hozza a tavalyi erős formát, viszont Keita még nem pörgött fel eléggé, Fabinhonak pedig még mindig erősödnie kell.

Rajtuk kívül más opció pedig már nincs is, esetleg Shaqiri #10-ként, bár az Kloppnak láthatóan nem igazán jött be (még a Southampton ellen sem).

Igazoljunk egy Fekirt, vagy valaki hasonlót a középpályára (esetleg vissza lehet hozni Ben Woodburnömet).

Egyébként szerintem Klopp makulátlan munkát végez, semmi tanács nem jut ezen kívül eszembe: mindenki pozitív, mindenki hisz a filozófiában, és Jürgen tudja mit csinál.

 

5+1. Közönségszavazás:
A szezon eddig részét tekintve elégedett vagy, vagy sem?

 

Követőink véleményére is kíváncsiak voltunk, az oldalunkra kitett szavazás meglehetősen egyértelműen prezentálja a végeredményt néhány nap után:

 

szavazas.jpg

 

A közel 300 leadott szavazatból egyértelműen kivehető, hogy noha a Ligakupa elúszott, a Bajnokok Ligájában pedig a Nápolyi kiruccanás nem hozta a tőle elvárt eredményt, a szurkolók többsége elégedett az eddig látottakkal. Általánosságban elmondható az is, hogy a valóban esélyes csapatok szurkolói közül talán egy sem vágyik annyira a bajnoki címre, mint mi. És bár én magam azt mondom, hogy "vagy-vagy" helyett talán kézenfekvőbb lenne az "és" kifejezést használni, többen is egyértelműen foglalnak állást amellett, ha csak egyiket lehetne megnyerni a Bajnokok Ligája és a Premier League közül, mindenképp legyen az utóbbi.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hunfieldroad.blog.hu/api/trackback/id/tr5214301725

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása